Vannak itt “második feleségek”? Jó lenne beszélgetni
Szia! Na, én duplán is ilyen helyzetben vagyok/voltam :)
Egy régebbi párkapcsolatomban miattam ment szét a pár, ezt nagyon sajnálom is, és életem egyik legnagyobb hibája volt. Miután osszekoltoztunk, a gyerekek persze folyton nálunk lógtak. Amúgy aranyosak voltak és szerettek nagyon, két fiú (8 és 10 évesek). A kapcsolat aztán tönkrement, de nem a gyerekek miatt, bár az tény, hogy még egyszer ilyet nem vállalnék be. Annak ellenére, hogy ahogy mondtam, jó volt a gyerekekkel a kapcsolatom. A mostani ilyen pedig a férjem, de közöttünk nagy a korkülönbség, és a gyerekei velem majdnem egy korúak. Na ők az elején nagyon nem csíptek( nem miattam mentek szét a szüleik, már régen elváltak) de halistennek nem kellett velük együtt lakni, mert már élték a saját életüket. Kesobb viszont, amikor alkalmuk nyílt megismerni jobban, rendeződött a viszonyom velük.
Ha igazán szeretitek a pasival egymást, akkor ki lehet bírni szerintem ezt a helyzetet.
Én is ilyen vagyunk.
Nálunk a párom volt felesége nem szívózik semmin, nagyon rég szétmentek, közös döntés volt, egyáltalán nem illenek össze. Jó viszony van velük, a karácsonyi két hét ittléte a fiúnak pl arra az időszakra esett, amikor szülni voltam kiírva. Rugalmasak, kedvesek voltak, ajándékot küldtek a kisbabának.
Nehézségek az én szemszögemből:
- kiskamasz fiú jelenlétében terhesség, szülés körüli napok, szoptatás. Nyilván nem a szeme előtt, de amikor szoptatok ugye nem jöhet be a hálóba és ezek olyan nehezrk nekem, mert szégyenlős vagyok és szerintem neki is
- nehéz szervezés mert nagyon messze laknak és mindenki vàltott műszakol négyünk közül (èn most ugye nem)
- nehéz eldönteni hogy mikor lehet, kell vagy helyes szólni a gyerekre, aki nagyon impulzív, hangos, domináns, túlpörög, és a párom nagyon engedékeny vele. Összességében mindketten engedékenyek vagyunk, de ez sem mindig jó, senkinek
- meg van az, hogy nagy a korkülönbség a gyerekek között, de ezt szerintem elég jól kezrljük.
Jó dolgok, hogy már akkor volt család "fíling", amikor még nem volt saját, hogy a páromat láttam, milyen jó apa, és hogy a gyerekek nagyon szeretik egymást.
Sajnos ezzel nem tudsz mit tenni, Kérdező:( el kell fogadni azt, hogy a párodat csomaggal együtt kaptad és ezen nem lehet változtatni.de ez nem feltétlenül kell hogy negatív legyen, biztos a kislany is örülne egy jófej “mostohának”:))
Az egyetlen, amit tehetsz, hogy a kislánnyal jó kapcsolatot próbálsz meg kialakítani. Az én taktikam az volt, hogy minden meg volt engedve -mondjuk én egyébként is egy elég laza ember vagyok- így aztán a gyerekek imádtak nálunk lenni. És ha a kislany szeret téged, akkor már nagy baj nem lehet:) a nevelést meg intézzék a szülők úgy ahogy akarják.
Én nem javaslom a mindent megengedést. Már alapból is feszültség forrása lehet, mert az egyik szülő az, aki tanul a gyerekkel, iskolába viszi, ellenőrzi, a másik meg a hétvégi laza. Nem jó ezt még tetézni, pont ez az, ami miatt konfliktusba lehet kerülni az anyjával, és nem tesz jót a gyereknek sem, ha Te nem tartatod be vele a szociális normákat.
Persze 7végén nyilván sok dolog lazàbb alapból is pl lefekvés ideje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!