El kell viselnem a párom gyerekét?
Létezik működő mozaik, ha a nőnek van gyereke, és a férfinak nincs. A legtöbb nő képtelen elviselni a pasija gyerekét. Nem véletlen, hogy már a mesék is gonosz mostohákról szólnak. Ellenben a legtöbb férfi el tudja fogadni a nő gyerekeit. Úgy is, hogy egy fedél alatt élnek, és neki is nevelni és eltartani kell. Van példa az ellenkezőre mindkét esetben, de ők a kivételek.
Gondolom, genetikai örökség az ősidőkből.
Kérdező, ha neked úgy jobb, akkor menj el. De a mintaapa párod nem fogja kettesben tölteni a hétvégét a gyerekkel, el se tudja látni egyedül. Ahogy lejön az írásodból. Szerinted hány láthatás után fog arra hivatkozni az exének, hogy miattad nem viheti el? 2? 4? Inkább hazudik, csak ne kelljen egyedül ellátnia.
És igen, ha gyerekes férfi kell, akkor el kell viselni a gyereket, a gyerek anyját, és a komplett pereputtyot. Anyóssal, apóssal, sógorral együtt. Ha nem tetszik a körítés, akkor szépen pát intesz, és keresel gyerektelent.
Azt hiszem a sok valaszolo efolott elsiklott :"konkrétan az ex az elmúlt időszakban mindent megtett hogy kicsináljon minket idegileg, ez részemről sikerült is, ugyanis most már engedi a gyereket, de eljutottam odáig, hogy már ha látnom kell vagy tudom hogy jön elötte ki vagyok idegileg. A gyerekkel nincs bajom, "
En megertelek. Sok kemeny dolgonvagyok tul, mert gyerekes pasival jottem ossze.
Ismerem ezt a fajta exet es azt, hogy utana az egyebkent artatlan gyerekre, aki kikopott az anyja utalkozasmentesen nehezen tudom nezni. (Persze tudtam es sose mutattam. Amikor meg igen annak mar volt alapja es a gyerek se 6 eves volt.)
Tehat: tudsz angolul? Ha igen keress ra a neten a nachokid nachoparent kifejezesekre. Es probalj aszerint eljarni. Ez lenne nalad(nalatok) a megoldas. Melle elmehetnel egy pszichologushoz vagy jogaoktatohoz, ezt bantas nelkul irom, hogy valahogy a stresszt kezeld, old a feszultsegedet. Idovel jobb lesz.
A modszer lenyege egyebkent az, hogy te ezentul maradj ki az exszel valo csatarozasokbol, a gyerek nevelesebol. Igyekezz egy nagyneni szerepet felvenni a gyerekkel szemben, aki amolyan nem tolakodo, kedves valaki, aki bizony nem akarja ot nevelgetni (azt tegye az apja), max a te hazad te szabalyaidat lefekteted es kesz (pl nem ehet a teve elott mert morzsas lesz a szonyeg es a kanape vagy este 9-kor te mar aludni szeretnel es ezert te elotte olvasol neki meset ha keri ha nem akkor meg hagy aludni stb.)
Ha jol ertem minden hetvegen jonne. Ne menekulj el ez elol, mert konnyen ugy jarhatsz hogy utana meg hiszti lesz miert vagy ott.
Helyette csinalhatod azt, hogy ott vagy, de szepen olyankorra idozitezs egy egy baratno meglatogatast mint 2-3 ora kulon programot. Vagy remelhetoleg sportolsz valamit es hetvegen is elmesz egy egy orara edzeni. Paroddal beszeld meg hogy a ket napbol egyen o fozzon vagy rendeljen valamit, de te nem akarsz miattuk surogni a konyhaban az nem a te dolgod (foleg hogy idovel tenyleg megkapod majd a kicsitol ahogy kamaszodik hogy te nem is vagy az anyam...addig meg kb ha mindne hetvegen nalatok lesz biztosan tobbet fogsz r fozni, mint a sajat edesanyja hiszen hetkozben menzas az oviban/suliban).
Most szervezz olyan programokat magadnak hogy a hetvege 1 napjat csak rezben toltsd veluk a masikat viszont igen de - menjeek moziba es probald elvezni a 6 eveseknek solo rajzfilmeket vagy ulj le olvasni o meg nezzen otthon rajzfilmet, ebed utan dolj le pihenni o meg jatszon az apjaval vagy menjenek jatszoterre.
Viseld el ...gondolj bele neki a legrosszabb mert ha nem is tud mindenrol erzi a feszultseget es tenyleg nem o hanem az anyja idegbeteg.
... aki meg leáll egy gyerekes pasival az viseljen el mindent
Ha nem is mindent, de aki gyerekes pasival jön össze, annak sok mindenről le kell mondania, többek között a sok kettesben töltött hétvégéről is. Te vagy a példa rá, hogy ide nem elég a "szeretem a gyerekeket" szöveg. Vagy tényleg szereted a pasid gyerekét és el is fogadod, vagy ezt a kapcsolatot hosszu távon megette a fene. Valószínűleg nem látod ezt, de majd rájössz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!