Szülőként mit gondolnál, ha a 17 éves lányod különösen sokat beszélne neked egy srácról, akivel csak barátok elvileg?
Velem, mint özvegy apával, aki két lányát egyedül nevelte (fel), pont ugyanez történt a most 17 éves fiatalabbikkal. A barátjáról csacsogott, aztán rátértem a lényegre, hogy - mivel tisztázni szeretnék valamit - érdekelne, együtt járnak-e, amire igent mondott. Utána rákérdeztem, szeretők-e? Két másodperc hezitálás után rábólintott, és azt mondta, megtörtént. Ezután elmesélt nagyjából mindent az elejétől fogva, a megismerkedésük körülményeit, hogy kb. fél éve járnak együtt, hogy ismeri a srác szüleit is - persze nem részletezve az intim kapcsolat mikéntjét. Viszont vázlatosan megbeszéltük, hogy észnél vannak-e, ami a védekezés gyakorlatát illeti.
Nem arról van szó, hogy kevésbé lelkiismeretes apa volnék, de a lányom középiskolai kötelezettségei mellett nem tűnt fel nekem a gyakori esti kimaradásai, mert 16 éves kora óta szerződéses diákmunkát is vállalt egy moziláncnál, a 20 éves partnere pedig az ottani kollégája.
Aztán nemrég, egy rokonunknál tartott kis névnapi ünnepség keretében, előzetes megbeszélés nélkül befutott a lányom is a fiújával együtt, így a túlzott formalitásokat elkerülve sikerült a személyes bemutatkozás, hogy ne csak azokról a róla korábban megmutatott fényképekről alkossunk összképet a kapcsolatukról.
Én is sokat beszéltem egy sràcról aki "csak haver" volt, pedig igazából szerelmes voltam, meg voltam érte pusztulva. Ha szerelmes az ember nem tudja megállni, hogy ne beszéljen arról a személyről, még ha viszonzatlan akkor is.
Rá tartozik, ha lesz köztük valami tudni fogod(ha elég jó a kapcsolatotok).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!