Más is tapasztalja, hogy az intelligens apák csak a fiúknak adják át a tudásukat, a lányuknak nem?

Apám mindkettőnket lenézett, öcsémet is engem is.

Művelt, értelmes mérnökember volt, de a saját lelki nyomorán - már elnézést, nem tudott túllépni. :(

Ha ez megnyugtat.

Én inkább anyák esetében tapasztaltam azt, hogy a fiúgyereket jobban tutujgatják, mint a lánygyereket.

Hadd legyek az első válaszoló aki megkérdezi: milyen tudásról van szó konkrétan? Mi van ha az apa tudja a lányáról hogy őt annyira nem érdekli az adott dolog mint a fiát? Akkor miért erőltesse a dolgot? Hogy pár vadidegen az interneten elégedett legyen?

Sarkalatos példával jövök de okkal: ha az apa éppen szereli az autót és a kislánya odajön és érdeklődést mutat az autók iránt persze hogy az a helyes ha az apa táplálja ezt az érdeklődést és megosztja amit tud akár fiú akár lány a gyerek. Ugyanakkor senki ne higgye hogy ugyanannyi lányt érdekelnek pl. az autók mint fiút. Mielőtt valaki azt mondaná hogy "hát ezért nincs annyi női programozó meg autószerelő stb. pedig 50-50 kéne legyen az arány". Nem, nem kéne, és egy valóban szabad társadalomban nem is lesz soha.

Nem vagyok én sem biztos abban, hogy az intelligens a megfelelő szó, inkább az iskolázott lenne? Az intelligenciában már szerintem az érzelmi intelligencia is benne foglaltatna, ami egyfajta érettséget feltételez és a társadalmi sztereotípiáknak (pl. nemek szerinti különbségtétel) egyfajta "önerős" ellenállást.

Nálunk pl. apánk rengeteget szerelt, épített, javított saját kezűleg egy mezei mérnöki diplomával, csomó mindent autodidakta módon tanulva. Engem nem kifejezetten érdekelt minden tevékenysége. De ettől még végignéztem párszor, segítettem stb., és amikor ott voltam mellette, mindig mindent elmagyarázott. Szerintem ennek köszönhetem azt, hogy nagyon sok mindent én is meg tudok szerelni, átlátok problémákat és sokat meg tudok oldani, vagy legalább van elképzelésem arról, mi a baj. Ez egyébként a házasságomban rettenetes, mert a férjem az ellentétem, a legegyszerűbb dolgokat sem látja át, így amíg arról fantáziál, hogy elég kimosnia a mosógép öblítőrekeszét ahhoz, hogy megjavuljon a mechanika, én már rég szétszedtem a kapcsolótáblát és kiszabadítottam az öblítőkart a vízkő fogságából, meg ilyenek.

A lexikális művelésünket a család a közoktatásra bízta, tehát nem a szüleinktől szedtük azt fel, túl azon, hogy persze rengeteg népmesét olvastak nekünk úgy 5 éves korunkig (onnantól mi olvastunk) és kulturális eseményeket látogattak velünk, minden megkülönböztetés nélkül. Ettől függetlenül volt egy olyan észrevételem, hogy apám sokkal jobban felügyelte a bátyámat, én meg szabadabbra voltam eresztve, pedig ami nem érdekelt, abban nem voltam jó tanuló. Egyszer felnőttként megkérdeztem tőle, hogy miért volt annyira szigorú vele, míg velem nem, s azt mondta, hogy velem ellentétben a tesómnál azt látta, hogy hiába tanul jól, azt hiszi ez elég, semmiben nem tesz szert jártasságra, nem tudja mit akar, nincsenek céljai, nem motivált.

Az apák mindig is jobban törődtek a fiaikkal, mint a lányaikkal. Már az őskortól kezdve, hiszen a fiaikat megtanították vadászni, halászni, eszközöket készíteni és harcolni; a lányokat pedig tanította az anyjuk, illetve a többi asszony és nagylány.

Modern korunkban is a lány taníttatásáért inkább az anyának kell intéznie.