A bűntudattól nem alszom, úgy érzem hogy nem szeretem a fiamat? Egy pofon is elcsattant ma, mit tegyek?

A gyerekkel semmi baj szerintem, "csak azt szeretné, ha Ő is lenne ugyan olyan számodra, számotokra, mint a hugi.

Figyelem, szeretet, törődés. Ez a kulcs a fiadhoz.

Nem bocsánatot kell kérni mert megütötted, hanem nem szabad eljutni addig, NEKED! hogy megüsd, mert türelmetlen vagy, de csak vele. Fegyelmedbe ajánlom a segítség gyerekeim vannak című műsort, a fem3-on.

Egy pofon még nem a világvégeminden anyukánál van úgy,hogy elszakad a cérna.

Da ahogy leirod a gyerek viselkedését,nem ártana bevonni egy szakembert.Ha egyébért nem,hogy megnyugodjál te is.

"akkor felpofoztam. Igazából magam sem hiszem el, az a baj hogy teljesen ösztönből jött. Meglepődött ő is, én is. Azonnal megöleltem, bocsánatot kértem és elmondtam, hogy szeretem, ne haragudjon."

Itt ezt nagyon elrontottad. Bár a pofon nem jó nevelési eszköz semmire, de ha már elcsattant, a létező legrosszabb dolog volt még a gyereknek esdekelni. Nem ostorral verted, csak kizökkentetted, brutál hisztinél pontosan erre jó, kiemelni a beszűkült tudatállapotból.

Viszont utána az jött le neki, hogyha anyu nevel, rosszat csinál - legközelebb már erre rá is fog játszani, az lesz a vége, hogy te vagy a hibás, amiért szólni mersz neki.

Hogy megöleled, szereted, az jó, de sose kérj bocsánatot azért, mert kontrollálni próbálod! (Nem csak pofonra gondolva nyilván, reméljük arra nem lesz többet szükség, általánosságban is.)

Amúgy ha pszichológust nem is, de a nevelési tanácsadót mindenképp felkeresném. Nem ciki segítséget kérni, ettől nem leszel rossz anya. De fel kell oldani ezt a helyzetet, mert csak rosszabbodni fog.

BIZTOSAN nem ADHD-s a gyereked. Ne hallgass a sok féleszű "google doktorra" Egyszerűen féltékeny és harcol a figyelemért. És ezt legkönnyebben rosszalkodással éri el. Mert a negatív figyelem is jobb, mint a semmi.

Egyáltalán beszéltetek vele a kis tesóról? Felkészítettétek rá?

Ezt pedig fejezd be, hogy összehasonlítgatod őket. Két gyerek két totál eltérő személyiség. Tudom, mert nekem is kettő van és a nagyobbikkal ugyanígy voltunk, mint te a fiaddal. De amikor jött a kicsi akkor szépen felkészítettük és nem is volt semmi baj. Szeretik egymást. De tényleg kellene külön idő a nagyobbikkal és elmondani neki, hogy ugyanúgy szereted mint régen.

Nálunk hasonló volt. Megszületett a testvérem és úgy éreztem én már nem számítok. Anya semmibe nem vont be, imádta, babusgatta, bennem pedig a mai napig gyűlölet van a testvérem iránt, 20 év után is.

Ha ezt most nem oldod meg, akkor az lesz a vége, mint nálunk. Nem beszélünk egymással, nem vagyunk hivatalosak egymás keresztelőire sem semmire. Anno alig bírtam a depresszióból és szorongásból kijönni.

Minden gyereket ösztönösen sajnálok, akinek testvére lesz, mert úgy érzem sose lehet újra boldog. Szóval ésszel, nem kívánom ezt senkinek.

Orvoshoz el ne vidd. Ez sok anyuka menekvése meg önigazolása, hogy ha a gyerek nem pont olyan, amilyennek elképzelte, vagy mint a tökéletes cuki aranygyermek kistesó, akkor egyből rángatni az orvoshoz, és kicsikarni belőle valamilyen diagnózist, mert az nem lehet, hogy anyuka rontotta el, a gyereknek kell, hogy valami baja legyen.

A 13-as válaszoló nagyon jókat írt, és a pszichológus hallgató is: a gyerek tünethordozó. Tehát ne a gyerek menjen pszichológushoz, hanem te és az apja. Először. Aztán meglátjátok, hogy mit mond. Tudd, hogy ha egy gyerek harcol, küzd, koldul figyelemért, az egészen biztosan traumatünet. Ennek a gyereknek már mindegy, hogy üvöltesz vele vagy pofozod, csak figyelj rá. És akkor ott van az édibédi kishúg. Nekem kisöcsém volt, és ugyanígy rühelltem. Ismerős család is van most pont ugyanilyen helyzetben. A hugika a tökély, mindent pont jól csinál, és hát az lett, hogy alapból a bátyjára van rászólva MINDIG, akkor is, ha a kishúg csinált valami rosszat vagy hergelte a bátyját! Érted, az anya első reflexe, hogy a báty nevét üvölti torka szakadtából, hogy "XY, fejezd be!!!" (6 és 4 évesek). Szerinted? A hugi meg boldogan csépeli a bátyját, mert tudja, hogy neki "szabad". Szuper!! És hát felszabadultabb, boldogabb gyerek, kedvesebb, jobban elvan magában... és ez csak egyre rosszabb. A különbség egyre nő. Az anyjuk hordja a kisfiút orvostól orvosig, mert nyilván van valami baja, szerinte autista! És nem érti meg, hogy nem az, csak nem lett kezelve családon belül a probléma, és most már eldurvult.