A bűntudattól nem alszom, úgy érzem hogy nem szeretem a fiamat? Egy pofon is elcsattant ma, mit tegyek?
5 éves, ezért is szörnyű leírni ezeket... Mindigis nehéz eset volt, problémás volt már a terhesség is vele. De próbáltam mindenből a legjobbat kihozni. Megütni sosem ütöttem meg, inkább a "nyugodt anyuka" típusba tartoztam, de mióta hazahoztuk a húgát, azóta a poklot járom meg nap, mint nap. Egyszerűen mintha két külön nyelvet beszélnénk, bármit kérek, vagy meg sem hallja, vagy az ellenkezőjét teszi. Már a nyár végén kínomba azt kiabáltam neki többször, hogyha ilyen rossz lesz, haza sem hozom az óvodából. Magamra sem ismerek, régen másoknak sem engedtem, hogy azt mondják neki, hogy rossz/rosszul viselkedik, az ovival sem volt soha zsarolás... Mégis mikor elkezdődött, és nem volt itthon, megváltásnak éreztem. Nyugi, csend, béke van olyankor. Nem vita, kiabálás és harc, sírás. Ráadásul a picivel annyira könnyű minden... Még csak 5 hónapos, de sokszor úgy érzem, hogy már most jobban szeretem a fiamnál. Vele nem volt problémás a terhesség, nem éreztem megterhelőnek. 3 hetes kora óta átalussza az éjszakákat (a fiam még 3 évesen sem tette, minimum 2x ébredt...). Alszik a babakocsiban, az autóban, a kendőben, a hintában, az etetőszékben. Igazából bárhol jól elvan. Emlékszem, a naggyal fél évig sétálni alig tudtunk, mert mindenhol ordított. Szörnyű volt vele az első 2 év, igazából ha most visszagondolok, akkoris gyomoridegem van. Erre itt van a kislányunk, aki már most levesz mindenkit a lábáról, és próbálnánk élvezni a családi életet, de a fiunk mindig cirkuszol. Tör-zúz, kiabál. Ma (vagyis már tegnap) pl elkezdte azt ismételgetni, hogy h__lye, h__lye, h__lye és közben rohangált. Kértem, fejezze be, mert telefonálnék, de ha így kiabál, nem tudok. Nem fejezte be, ráadásul felébresztette a picit is, aki ma nyűgösebb volt, nehezebben aludt el délután. Pipa voltam emiatt, és már az 25. "légyszi ne beszélj így" után elszakadt a cérna. Először csak megfogtam kicsit erősebben, hogy megálljon, de csak pimaszul az arcomba röhögött egy "te is h__lye vagy" mondat kíséretében, na akkor felpofoztam. Igazából magam sem hiszem el, az a baj hogy teljesen ösztönből jött. Meglepődött ő is, én is. Azonnal megöleltem, bocsánatot kértem és elmondtam, hogy szeretem, ne haragudjon.
A férjem szerint nem kell ennek ekkora feneket keríteni, nem a békésen játszó gyereknek estem neki, meg hogy mostanában tényleg túlzásokba esett. Mégis rettenetes bűntudatom van, a pofon miatt, meg az érzéseim miatt is. Hogy irritál a saját gyerekem, és reggelente már várom, hogy induljanak az oviba, vagy hogy másnál legyen, stb. Próbálunk vele ugyanúgy foglalkozni, mint a pici előtt, nincs elhanyagolva.
válasza:
válasza:Ėn ezzel nem értek egyet. nekem 2 gyerekem van.. és mindegyiket nagyon szeretem. Nem ugyanazėrt, mert mások. de ugyanúgy!!
Nincs semmiben sem kivėtelezės, akkor sem ha valami miatt bünti van.
Ha muszáj lenne sem tudnék vàlasztani köztük.
mi 3an vagyunk testvérek, és semelyikőnkkel sem ėreztettėk hogy jobban szeretnék.
válasza:Nagyon ambivalens érzéseim vannak a leírásoddal kapcsolatban.
Egyrészt nem csodálom hogy bűntudatod van. Lehet is, de elsősorban nem a pofon miatt. A leírásod alapján a fiad volt a próba, és most megérkezett a kis csoda, a lányod, így már mellékszereplő lett a nagyobb gyerek. Na ez az, amit valószínűleg a gyerek is tökéletesen levág, ők sokkal jobban és ösztönösebben olvasnak a testbeszédből, mint mi.
Szerintem semmi egyéb nem történik, minthogy rettenetesen féltékeny. Ez nem ADHD; a full értelmes, ADHD tünetektől mentes 6 éves unokaöcsém ugyanezt csinálta. Volt hogy állt a babakocsi felett a 4 hetes baba délutáni alvásánál, és ordibált direkt, hogy felébredjen... nyilván ott is gurult anyuka gyógyszere időnként. Egyik este kijelentette, hogy jó lenne most már visszavinni a tesót a fenébe a kórházba (nővéremék úgy reagálták le, hogy tényleg elkezdtek látványosan csomagolni este a babának teljes nyugalommal, aztán a kissrác azt mondta, hogy még holnapig maradhat :)). Erre mondjuk az lenne a megoldás, ha néha műtétileg leválasztanád magad az imádott hugiról, és töltenétek némi privát időt vele külön-külön. Le van passzolva az oviba, utána meg ugatva van vele egész nap, néha még azzal is fenyegeted, hogy haza sem hozod... biztos segít a helyzeten, imádni fogja a tökéletes kistesót.
Ha annyira rossznak érzed a helyzetet, akkor pszichológus. Előrebocsátom, hogy ilyen esetben a pszichológus elsősorban titeket (téged) fog kezelni, még akkor is, ha ADHD-ról lesz szó, ugyanis a kulcs a gyerek megfelelő kezelése.
válasza:Egy kis hiszti miatt nem kell egyből pszichológus.
A gyerek a figyelemért harcol.
Te tegyél a fejedben rendet, mert nem lesz jó vége.
Nehogy későn vedd észre, hogy a fiad N is volt olyan rossz, a lányodat még elkenyeztetted.
válasza:(Ha szeretsz olvasni, egy lelkileg erős és jobb időszakban, feltétlen ajánlom a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvet.)
Én végzős pszichológus hallgató vagyok, de ennyiből meg nem mondom, hogy ADHD-s a gyereked. Az viszont biztos, hogy pszichológusi körökben a gyerekeket "tünethordózoknak" nevezik, vagyis elsőként a szülőknél keressük a hibát. A szeretet tanulható, előhozható. Csinálj vele kettesben programokat és még véletlen se fenyegesd ilyenekkel, hogy ott hagyod az oviban. Egy tanácsadó neked is jól jönne, segítene.
válasza: válasza:Szerintem ez a gyerek már a hasadban érezte, hogy teher számodra.
Most, hogy itt a kis tökéletesed még jobban a másik ellen fordultál. Nagyszerű gyerekkora lesz.
válasza: válasza:Szerintem előttem már minden lehetséges megoldást leírtak.
De nem tudom mennyire szereted a művészfilmeket, avagy van-e rá időd, hogy megnézd. Rögtön eszembe jutott a problémáról a Beszélnünk kell Kevinről c. film. Az anyuka nehezen hordta ki a kisfiút, csecsemőkorában rengeteg gond volt vele, az anyukát már az idegbaj kerülgette. Kicsiként a kisfiú folyamatosan ellenkezett az anyjával, és hiába próbálta megszeretni az anya, nem tudta. A kislánnyal viszont minden simán ment, és nem érti az anyuka, mit kezdjen a fiával. Egyszer eltörte véletlen a karját is... A történet párhuzamosan mozog a múlttal-jelennel-jövővel, ezért kicsit zavaros, de meg lehet érteni azért. Egy anya küzdelme az érzéseivel, hogy szereti-e valójában a fiát?
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!