Van itt olyan szülő, akinek a már fiatal felnőtt gyereke tudatosan lett takarító (nő) vagy kukás (szemétszállító), mert erre vágyott, ilyen szakmát akart űzni?
#33 nem provokáció a kérdésem, és egyetlen szóval sem bántottam a fehérgallérosokat!
De amikor a fehérgallérosok önmaguk fontosságától gőgösen eltelve durván minősitik és cinkelik a kétkezi munkásokat, az a legkevesebb, hogy kiállok értük.
Aki így gondolkozik diplomás létére, mint itt egyesek, annak lehet, hogy papírja van meg iskolái, de intelligencia és empátia híján van.
Ahogy Pál Feri mondta: a legtöbben sikeresek akarnak lenni, pedig rendes emberekre nagyobb szükség lenne.
Aki így beszél, ilyen lekezelően és nagyképűen a takarítókról, kukásokról, az nézzen mélyen magába!
20-as válaszadó vagyok
Én írtam, hogy takarítóként dolgozom, mert hiányos az angol nyelvtudásom.
Otthon Magyarországon restaurátorként dolgoztam sok éven át. (Nemzeti múzeum, majd Szépművászeti múzeum restaruáltam) Én mindent feladtam a fiam kedvéért. Ő mondta, hogy Angliában szeretne tanulni, így amikor általános iskolából elballagatott a kis család döntött. A fiam jövője a legfontosabb. Férjem jól tud angolul, ő a szakmájában tud dolgozni. Sajnos én szenvedek csak az angol nyelvvel. Így takarítok. Választhattam, hogy vagy otthon ülök, vagy dolgozom ahol kapok munkát. Sosem voltam munka nélküli, ezért most azt csinálom ami van. Szégyen vagy nem szégyen, nekem megérte, mert a fiam azóta lediplomázott tervezőmérnökként. Talán csak azért érzem kínosnak, mert úgy érzem, hogy tompulok. Vagy mert azt hiszik buta vagyok..
# 36 szóval külföldön dolgozol... az első bejegyzésedből ez számomra nem volt egyértelmű.
lassan már Mo.-n sem kapnak azok munkát, akik nem beszélnek jó angolul.
"Én mindent feladtam a fiam kedvéért. "
Hát, kár volt. Ok, fontos a gyerek, de nem kell magad miatta feladni. Nem kell martirnak lenni.
Bár benned van egy nagy adag nemtorodomseg is: 14 volt a gyereked, amikor kikoltoztetek, most felnőtt, tervezomernok, tehát kb 22-23 éves. Majd' 10 év alatt azért még lehet tanulni normálisan egy nyelvet, pláne az angolt, ha akarja az ember.
#31 vagyok
Most tavasszal lett meg a diplomám (természetvédelmi mérnök), a nyárra pedig egy botanikus kertbe jöttem kertészkedni, de csak szeptemberig vettek fel. Szóval hellyel-közzel szakmában helyezkedtem el, de lassan ideje a közeli nemzeti parki igazgatóság irodáját felkeresnem az önéletrajzommal.
Amúgy sajnos hiába lett diplomám, az állami természetvédelemben ugyanúgy minimálbért keresnek a legtöbben. Barátnőm egy év múlva végez, aztán kimegyünk Skóciába szerencsét próbálni, addig nekem szinte mindegy, mit dolgozom :) Hordtam már újságot, csomagoltam raktárban könyvet, úszómesterkedtem, egyiket se szégyelltem.
"közszolgáltatásokat szerinted mégis kiknek köszönheted kerdező? Kinek köszönheted azt, hogy megkapod minden hónapban a fizetésed a kártyádra? Kinek köszönheted, hogy csinálnak neked új személyit,.jogsit, útlevelet, ha az lejár? Ha bajba kerülsz, és büntetőeljárás indul ellened, Te kihez fogsz fordulni, hovy húzzon ki a szarból, lásson el jogi tanácsok tömkelegével? Ha ingatlant akarsz vásárolni, kik intézik el szerinted a tulajdoni lapod hitelességét, kik segítenek az átírásban, birtokbaadásban?"
Ezek nyilván fontosak, de szart sem ér, ha eközben egy székre nem tudsz leülni. Szakemberekre és munkásokra épül az egész társadalom ezek az emberek a tartópillérei, nem kérdés melyik a fontosabb. Én pl láncfűrésszel, és nehézszerszámokkal dolgozom, kitörölheti a parképítõ meg természetvédelmi mérnök a seggét a papírjaival meg a terveivel, ha nincs ki kivágja neki a fát. (ja papír sem lesz munkások nélkül amivel kitörölné)
Teljesen nyilvánvaló, hogy fontosabb a képzett irodai dolgozó, mint a takarító vagy betanított fizikai munkás, ezért is kap jóval magasabb fizetést. Ez tény, lehet vele vitatkozni, de tény!
Ugyanis ha cserélnünk kellene, én el tudnám látni az ő munkáját, de ő az enyémet nem. Ergo, magasabb a munkaerőpiaci értékem, ergo magasabb fizetést kapok. Bonyolult?
Tudom, hogy a polkorrektség úgy kívánja, hogy azt mondjuk minden ember egyformán fontos, és minden munka egyformán fontos, de legbelül mindenki tudja, hogy ez egy mézesmázos hazugság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!