Egy-két rokonom mindig mondogatja, hogy rendes és okos vagyok, de néha már fájdalmasan burokban élek. Miért baj az?

Végezetül annyit, hogy tök jó, hogy annyit ragadtatok ki, hogy én egy hercegnő vagyok, a szüleim pedig hálátlan dgök, akik nem segítik az idős, szegény rokonokat. Viszont a többiről (az ember a saját társadalmi helyzetét látja normálisnak, a szegényebbekről nem vesz tudomást, a gazdagabbat szidja vagy hogy egy hetvenéves embert, aki falun töltötte élete jó részét, a művészeteket, a vendéglátóhelyeket az "unatkozó középosztállyal" azonosította, nem fogja magát jól érezni egy színházban, díszmagyarba öltözve).

De szerintem, akármilyenek is a szülők, a kamasz arról nem tehet, ha azok elhanyagolják a szülőket, és a felnőttség részéhez tartozik, hogy nem az unokának mondunk olyanokat, hogy burokban éltél és elkényeztetett vagy, csak mert volt gyerekszobád.

Megfogadtam, hogy nem nézek rá többet a kérdésre... most megszegem, és felhúztam magamat.

1. Az apám 14 éves korom beavat a család pénzügyeibe és a szüleim mindig közlik a nagyobb kiadásokat, és hogy mire mennyit költünk, meg a tartalékainkat a bankszámláinkon. Szeretné, hogy tisztában legyek a pénzügyekkel, ha velük történne valami. Innen tudom, hogy kapok egy lakást. És nem, nem veszem természetesnek, de szerintem jogom van tudni, ha a szüleim anyagilag be akarnak biztosítani.

2. Senki nem nézi le a szakmunkásokat, csak megint kiforgatták a szavaimat. Azt akartam mondani, hogy teljesen más dolog két szakmunkásnak eltartani 3 gyereket háromszázezerből, mint két értelmiséginek egy gyereket hatszázezerből. Ezt úgy értetettem, hogy apám az a típus, hogy inkább ne enne, de engem kitaníttatna, a nagybátyámék meg minél előbb dolgozni küldenék a gyerekeiket (nem gyárakba, hanem tényleg jó szakmába).

3. Nem tagadtam, hogy burokban élek, de az volt az eredeti kérdésem, hogy miért baj az, ha tudom, hogy anyagilag be vagyok biztosítva, ha nincs betegség a családban, se nélkülözés, és a szüleim is szeretik egymást. Miért kell éhezni vagy betegnek lenni ahhoz, hogy tiszteljenek?

4. Ahogy Goldmund73 is megírta, a nagyszüleimet elvből nem lehetett a városba vinni szórakozni, mert egyrészt ki se mozdultak otthonról, csak ha muszáj volt, másrészt pénzkidobásnak tartották az éttermeket/cukrászdákat/kávézókat. Amikor kisebb voltam, megkérdeztem a papámat, hogy akar-e velünk színházba jönni, mert mi megyünk, kinevetett, hogy falusi ember nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy későig fenn van, mert kora reggel etetni kell az állatokat, ez csak a városiak "kiváltsága".

4. Apám mesélte, hogy nem egyszer próbáltak tőle pénzt kérni kölcsön, kétszer úgy kellett visszakönyörögnie a pénzt, egyszer meg nem adott, mondván, a nagynéném nem fogja tudni visszafizetni, aki erre megsértődött, és számon kérte, hogy bezzeg a lányodnak tudsz venni lakást, meg nyaralni tudtok menni, de rokont segíteni derogál. 16 éves vagyok és ez elsősorban a szüleim pénze, de még szerintem is pfátlanság más pénztárcájában turkálni.

Miért baj, ha tudom, hogy mi számít átlagjövedelemnek Magyarországon, illetve a szüleim mennyire állnak közel/távol ettől? Vagy hogy megtanította, hogy miket vonnak a bruttó fizetésből, hogy nettót kapjunk? Vagy hogy apám megmutatja a havi könyvelését és elvárja, hogy én is "könyveljem" a zsebpénzemet vagy ha veszek valamit?

A szüleim arra neveltek, hogy velük bármi történhet, és pénzügyekben SENKIBEN nem lehet megbízni, az esetleges gyámomban főleg nem, illetve kölcsön nem adunk/nem kérünk, kezességet nem vállalunk, és házasság előtt házassági szerződést írunk.