Egy-két rokonom mindig mondogatja, hogy rendes és okos vagyok, de néha már fájdalmasan burokban élek. Miért baj az?

Van egy nagybátyám, aki mesélte, hogy az ő anyósa azzal dicsekedett, hogy általános iskola óta nem olvasott el egyetlen könyvet sem, és felháborítónak tartotta, hogy a lánya, a nagybátyám felesége, főiskolára járt miután férjhez ment, az apósa meg őszintén azt hitte, hogy nők nem mehetnek felsőoktatásba.

Kisgyerekkoromból nem tudok nyilatkozik, de a nagymamám a papámmal falun élt, amit ugye nem lehetett napokra otthagyni, és apám azt mondta, hogy a papám nem is érezte jól magát falun kívűl, és ha papám nem ment, a mamám se ment.

Most már nincsenek állatok, se növények, de a mamám már beteges, és idős, a papám azóta halott, de a mamám már attól is türelmetlen lesz, ha valahova ki kell öltözni (templom, ballagás, ünnepség), meg ahogy leesett, a színházról meg az étteremről, meg a cukrászdákról is úgy beszélt, mintha "úri huncutság" lenne odajárni.

Kérdeztem apukámat, hogy miért nem vittük el őt sose szórakozni (max. néha strandra), ő meg azt mondta, amit kb. leírtam (hogy néz ki, hogy az egyik nagyszülőt visszük a másikat nem, már túl idős ahhoz, hogy elkezdje élvezni, csak mondja, hogy nem volt, de nem is vágyik oda igazából)

Nyaranta szokott a McDonald's-ban fagyit venni, és még mindig szinte el van ájulva, hogy micsoda "úr" lett belőle, amiért kiülhet valahova, "kiszolgálják", és elfogyaszthat valamit.

Mondom, nem tudom a valódi okot, csak gondolom, hogy egy bizonyos életkor után az ember már nem érezné jól magát egy más (bár jobb) élethelyzetben.

Szerintem ez hülyeség, már bocsi. Szerintem nem létezik ezüst kanál szindróma, mert mindig van egy réteg, akinek a nehézségeivel nem tudtok együtt érezni és egy réteg, akit azzal gyanúsítasz, hogy nincs elég empátiája az ő osztályának megértéséhez.

Pl. Nagymamám szidja a mi társadalmi rétegünket (közép-középosztály), akik nyaralni jártak, meg szórakozni, meg aranyékszereket hordhatott, de nem hiszem, hogy a hajléktalanokkal vagy az "éhező afrikai gyerekekkel" együtt tudna érezni, mert mindig volt mit ennie és tető a feje felett.

Az apám nem tud együtt érezni egy háromgyerekes szakmunkásházaspárral, és simán panaszkodik arról, hogy milyen rossz nekünk, mert már két éve nem voltunk külföldön. de simán szidja az orvosokat, akik ötévente cserélik az autóikat meg nyaralóik vannak, és még több tízezrekért dolgoznak a magánklinikák kb. húsz percért, és még "van pofájuk külföldre menni és itthagyni a betegeket"

Egy rokonom Ausztriában él 20 éve a férjével, közösen vezetnek éttermet. Maguknak kaparták ki a gesztenyét. Nagyon kedvesek, de pl. nem értik meg milyen középosztálybeli családnak lenni Magyarországon, és "szegényesnek" nevezik azokat az életkörüményeket, amik nálunk felső-középosztálybeli lenne, és természetesnek veszik, hogy ide-oda utazgatsz a világban, amikor csak kedved szottyan, meg két nyaralójuk van a Balatonon.

Rengetegszer mesélt a Rákosi-korszakos élményeiről, és hogy milyen szegények voltak régen. Nem gúnyolódásból írtam le, a Mekis sztorit, hanem azért, mert egyes válaszolók szidják a szüleimet, hogy miért nem vittük el a nagyszüleimet szórakozni (kb. ki sem szoktak mozdulni a faluból), és erre írtam, hogyha valakinek már az is nagy dolog, hogy gyorsétteremben ehet egy fagyit, hogy érezné magát egy étteremben vagy egy színházban. Ők nem ilyen emberek, sosem voltak ilyenek, mindig pénzkidobásnak és flancolásnak tartották a vendéglátóhelyeket.

Nem túl kellemes érzés, amikor ott lóg a nyakadban az aranynyaklánc meg az ezüstkarkötő a karodon és mosolyogva kell hallgatnod, ahogy szidják "az urizáló, kicicomázott nagyságokat az aranyékszereikkel meg a szép ruháikkal fennhordják az orrukat".