Szerintetek túlreagáltam anno ezt az egészet?
Az a helyzet hogy annyira megharagudtam anyámra és a testvéremre hogy 10 éve nem tartom velük a kapcsolatot.
A testvéremmel azóta nem beszéltem, anyámmal meg maximum 3x beszéltem telefonon.
Szóval anyám egy nagy tanyán él, amikor elköltöztünk a testvéremmel onnan, a szobánk megmaradt. Apánk korán meghalt, csak anyám él ott, így is azon a két szobán kívül van még egy üres szoba.
Mondta anyánk hogy nem pakolja ki a szobát, nyugodtan ott hagyhatunk bármit.
Én ott is hagytam majdnem minden régi dolgomat, amit kidobni nem akartam, és tudtam hogy idővel még sokat érhet.
Az első kocsimat is a tanyán hagytam, anyám mondta elfér. (Mert addigra már vettem újat)
(Anyám nevén volt, mert ő vette nekem, de tulajdonképpen az enyém volt, én használtam.
Tesómnak is vett anyám amúgy.)
Az történt hogy a tesóm külföldre akart költözni, ezért kellett neki egy kis kezdő tőke, az első kocsimat, a szobámban talált ritkaságokat amik ma már tényleg ritkák pl régi képregények, Anyám tudtával eladta.
Egyszer mentem anyámhoz és láttam hogy nincsenek ott azok a dolgok, anyám meg mondta hogy a testvérem eladta, kérdeztem mégis miért engedte neki, azt mondta hogy legalább jó dologra költötte a pénzt mert kiment külföldre.
Na és ez a történet.
Anyám mondta hogy elvileg 1,2 milliót csinált tesóm a cuccaimból meg a kocsiból.
A feleségem is azt mondja hogy hülye vagyok hogy ezért nem tartom velük a kapcsolatot, és bárki akinek elmesélem.
Szerintetek?
29, azéárt, mert ha még az anyja is vásárolta, onnantól, hogy ő megkapta, a saját tulajdonát képezik.
Nem bútorokról beszélünk, hanem pl. képregényekről.
ezeket mind anyád vette tehát az ő pénze az ő tulajdona
nem a tied csak mert engeték használni
ritka önző vagy
Elnézést, Hogy nem olvasom végig az összes kommentet és ha volt már ez, akkor még egyszer bocs.
A kocsi értéke kb 150ezer forint is nagyon sokat visz a fenntartása. Tudom, mert ilyenünk volt és a férjem, aki amúgy ért hozzá és szerelni is tudja, sikítva szabadult meg tőle. Én ezt nem nevezném hiánynak. Mire a fiadnak tudtad volna adni, addigra szétrohad.
A többi pedig, amit tesó eladott, az kinek a pénzébőlvolt megvéve?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!