Szégyellem az unokatestvéremet, mi van ilyenkor?

Pont ez az, hogy nem "inkább" megyek. Nem akarok _választani_, de nem érzem, hogy az életemnek csak őróla kéne szólnia. Az övé se csak rólam szól, ott a barátja, meg neki is vannak ismerősei rajtam kívül.

Nem akarom kisebbíteni a dolog fontosságát, ezért is írtam így ki a kérdést. Tény, hogy nem vállalom fel őt bizonyos emberek előtt. Nem kerül szóba, nem teszek ki magunkról közös képet és neki se engedem, de sokat skypeolunk, meghallgatom, segítek neki. Szeretem őt és fontos a barátságunk, de nem akarok miatta hátrányba kerülni. De ő erre azt mondta, hogy ha valakit szégyellek, azt nem szeretem és nem a barátom. Azóta nem igazán beszél velem, én meg nem tudom, mire vár.

Segítséget szeretnék, hogy kezdhessek valamit ezzel a helyzettel. Mert ismétlem, ő fontos nekem. De fontos az életem másik része is, a társaság, akikkel szórakozni/nyaralni/bulizni tudok. Ti mit tennétek, most komolyan?

Ha rossz véleménnyel vagytok rólam, azt is mondjátok meg, ahogy eddig, de tényleg nincs bennem rossz szándék. És nyilván tudom, hogy a társaság se tökéletes, de nincs másik. A családom finoman szólva diszfunkcionális, pasi nincs az életemben, nem akarom arra kárhoztatni magam, hogy csak ő legyen az egyetlen, akivel szóba állok. Szerintem ezt nem is lehet elvárni. De a társaságba sem tudom, nem is akarom bevinni, zavarna ott a jelenléte, őt is zavarná a társaság, nem való oda. Hogyan lehet ezért kárpótolni? (Úgy látom, abban nagy az egyetértés, hogy nem neki kéne rugalmasabbnak lennie.)

Jó, azért túlzásokba se essünk. Nem röhögnek rajta, nem piszkálják, nem is tartják a kapcsolatot. Egyszerűen nem téma.

A tartásommal meg mit csináljak, amikor egyedül ülök a négy fal között? Kenjem a hajamra?

Mondom, nem tagadom, hogy valamit rosszul csinálok, de nem fogadom el, hogy választanom kéne a két fél között. És ha már itt tartunk, a társaság se mondja, hogy nem lehetek vele, csak én félek, hogy kinéznének/kinéznék őt is.