Férjem el akart menni a családjához, pár napra. Összevesztünk azon hogy hány napra.?

3.Igen mondtam, neki azt is hogy amig ott vagyunk nem erdekli, hogy nekem jó e. Nekem nincs sok közös témam a csaladtagjaival, pusztan formalis a kapcsolat közöttünk. Az is felmerült, hogy menjen egyedül, de ő megsertődött ezen. A gyerekeknek sem volt kedve menni, egy hónapja voltunk legutóbb beteg latogatason. Es a másik, hogy mindig adhock jelenti be, hogy most akkor egy óra múlva indulnánk. Ez nem tetszik nekem, mert pont előtte vasaroltam be, tejtermeket, felvagotatt ami megromlik par nap alatt, meg szeretek előtte mondjuk lefürödni, bepakolni, elpakolni ami nem öt perc. Az a gond, hogy az ő szemében valami rigolyás p. szerepkör lehet az enyém akinek soha nem jó semmi. :) Meg ha ott vagyunk nincs kimondva nyiltan de segiteni kel a főzesben, mosogatasban, amiben tudok, a ferjem addig elmegy kavezni masokhoz. De ez a legkevesebb, inkabb az unalom a legnagyobb erv. De nem értem miert kell ezert ekkora cirkuszt csinálni belőle. Most nem tudom mi a jobb, ha hallgatok, vagy fehivom az anyukajat, es tisztázom a helyzetet, bár ki tudja egyáltalán hinne e nekem. Nem is tudom bele vagyok fáradva. Én a nyugit szeretem, alkalmazkodni tudok, de meg vannak a határok meddig.

5.Nem kell kísérgetni, nem vagyunk összenőve sem, nem én kötözködtem vele. Azt mondam, hogy szerintem ők sem örülnek ha oda állítunk négyesben öt vagy annál több napra. Etetni sem könnyű pár napig egy családot. Ezen aztán végképp besértődött. Azt kérdezte erre, hogy csak nem büdösnek találom a lakásukat? Erre nem reagáltam. Akkor elkezte mondani, hogy az ő anyja jobb nagymama mint az en anyukam volt (igaz ő nem érhette meg azt). Erre sem mondtam semmit, mert ez gusztustalan. Lehet, hogy valójaban unja az egész kapcsolatunkat, már nem tudja mivel kössön belém, vagy azt akarja, hogy ott hagyjam azért provokál. Nem tudom, de ennek nem lesz jó vége, ha így haladunk.