Igaza van a családomnak, hogy nem élhetek így tovább?

Mindkét félnek igaza van.

Neked jogod van így élni, nekik meg joguk van ezt nem elfogadni.

Vagy kompromisszumos megoldás lesz, vagy az egyik fél enged, vagy nem tartjátok majd a kapcsolatot (utóbbit az alapján, amit leírtál, kizárnám).

Felnőtt gyerek szülője vagyok és nem értek egyet a szüleiddel.

A "gyerek" felnőtté válása az útkereséséről szól minden területen és ha ezt tisztességes formában űzi, akkor zsarolással kényszerpályára küldeni nem etikus magatartás a szülők részéről.

A nagypapa szívrohamát, vagy az egyéb adódó problémákat akkor is meg kellene oldaniuk, ha te meg sem születtél volna.

Az 1-es hozzászólónak alapvetően igaza van, és hozzátenném, hogy neked elsősorban saját magad felé kell lojálisnak lenni, nem a főbérlő, a munkáltató vagy akár a partner egyéni érdekei irányában.

"Azt nem csinálhatom tovább, hogy 6-8 hónapot nem vagyok itthon, utána meg itthon ülök". Ha ilyesmivel jönnek én visszakérdeznék, hogy pontosan miért is nem? Nem, nem kell választanod, hogy vagy külföldre mész és akkor kint maradsz vagy pedig itt maradsz, de akkor a diplomádban helyezkedsz el, ugyanis ez egyik sem a te döntésed, ezek a szüleid elképzelései a teendőidről, akik nem a főnökeid, és a család sem egy vállalat. Nem ritka, hogy az előző generáció félreértelmezi a felnőtt gyermekével a kapcsolata jellegét, és rendeletileg akarja irányítani, hiszen az egyszer már működött, amikor a leszármazott tíz év alatt volt.

Ha te egy olyan ember vagy, aki egyetemre jár, vagyis hamarosan felsőfokú végzettséggel rendelkezik, valamint nemzetközi környezetben is megállja a helyét, nincs miért aggódnod a jövődet illetően; válj le a szüleid világáról. Valószínűleg nem adják fel harc nélkül a hatalmi pozíciójukat, de ha hagyod magad, életfogytig fennmarad a helyzet, aztán majd jönnek a hasznos elképzeléseikkel a munkahelyed, a házastársad, a gyerekeid, a pénzügyeid és a kanapéd színe kapcsán is.

Én ha szülő lennék sose mondanék olyat a gyerekemnek, hogy vagy itthon maradsz vagy menj ki külföldre, de haza se gyere! Nyilván, ha úgy döntene, hogy külföldön próbál szerencsét /akár 8 hónapra, akár 8 évere, akár végleg), akkor elfogadnám a döntését, de mindig haza várnám és mindig ünnepnap lenne, mikor hazajön. Ha csak egy hétre, akkor egy hétre, ha egy évre, akkor annak az évnek örülnék.

Gondolom - de ez feltételezés - a szüleid amiatt aggódnak, hogy a kétlaki élettel hogyan lesz a jövőben megbízható, stabil, állandó jövedelmed, egzisztenciád. Az Ő korukban még máshogy ment, érthető, hogy aggódnak. Talán ha ezt megtudnád velük beszélni, ténylegesen megnyugtatni őket, akkor hajlanának a kompromisszumra.

Mondjuk őszintén, így hogy akarsz itthon melót, meg komoly partnert akárhol?

A hazai diplomás munkaerőpiac belterjes. 2-3 helyen eljátszod a lelépést, és a következő helyre be sem hívnak, mert ott vagy a feketelistán.

Jogod van ahhoz, hogy akkor és olyat dolgozz, amit te választasz. Sok olyat látok, aki fél évet felszolgál Ausztriában, aztán itthon látszólag henyél. Igazából a megkeresett pénzéből él és kipiheni magát, de ez szúrja mások szemét. A szüleid más feltételek mellett kezdték az életüket, nekik elvárás volt a fix munkahely, lakhely és hogy a megbízhatóság szobrai legyenek.

A szüleidnek abban igaza van, hogy nem kényelmes számukra a kiszámíthatatlan életviteled. A nagyapád baja esetén jól jöhet a segítség, de nem számíthatnak rád, mert mi van, ha hirtelen lelépsz? Erre nem lehet berendezkedni, ne hibáztasd őket. Az viszont túlzás, hogy ultimátumot adtak. Nem vagy köteles elfogadni, de a béke kedvéért lehet, hogy máshol, külön lakva kéne folytatnod ezt. Érthető, hogy neked kényelmes bekuckózni pár hónapra anyuékhoz, de nekik már zavaró, ha ilyen konkrétan szóvá tették. Ha nem megy az együttélés, akkor nem kell erőltetni, szerintem mozdulj ki és szüntesd meg a feszültséget.