Nem vagyok figyelmes? Ez az egész csak hiszti, és lehetnék megértőbb?

"Még mindig gyereknek tekint titeket a rokonság, akinek parancsolni lehet."

egyetértek. Közelítek a harminchoz, de a rokonségnak még mindig az újszülött polyás baba vagyok. Nem tudnak alkalmazkodni ahhoz a tényhez, hogy már külön élek a feleségemmel és van két gyerekünk, akik már ráadásul elsősek. Tök jó állásom van, feleségemnek is, de mégis nekik mi vagyunk azok akik a "kicsik", ők a felnőttek, ők rendezik a napi teendőket.

Aztán amikor egy idő után megunom és megmondom neki/nekik, hogy ööö bocsi, de nem, majd én eldöntöm, hogy mikor van szabadságom stbstb, akkor megsértődnek.

Mintha 11 éves taknyosok lennénk akiket majd anyu és apu rángat családi összejövetelekre.

Olyan könnyen írja mindenki, hogy a varázsszó nem. De belelátni már munkás lenne, azt senki nem vállalja az ilyen tét nélküli "tanács" osztásnál.

Nem a nem kimondása okoz gondot a társadalomnak, hanem az, hogy utána ne foglalkozzunk azzal, hogy a másik megsértődik, mit szól hozzá, lelkiismeretfurdalást kelt. Ezt csak tanulni lehet a saját magunk eszköztárával. Határmeghúzós gyakorlatok során.

12-es, nyilván nehéz nemet mondani, mert senki nem akar a párja családjával rosszban lenni, hiszen egy életre össze vannak kötve. De van az a pont, mikor muszáj kicsit konfrontálódni, nem durván, de mégis.

Illetve, itt látok két tipikus problémát: az egyik, hogy a kérdező hagyta elfajulni idáig az egészet, pedig már az elején le kellett volna kicsit rázni anyósékat, nem is értem, honnan tudják, hogy ő naponta hova és mikor jár sétálni a babával, minek mondta el? Na meg azt is felesleges felvenni, hogy megsértődnek, ha nem mennek egy programra.

A másik tipikus probléma, hogy anyós saját gyereke, az apuka az tipikusan hallgat és nem áll ki a felesége mellett. Egyrészt, mert neki az a megszokott, amit az anyja akar, hisz ebben nőtt fel, másrészt nem az ő nyakára mászik oda naponta az anyja. Ha a kérdező anyja akarna apukával naponta sétálni járni, neki is hamar elege lenne, csak nincs elég intelligenciája, hogy belegondoljon ebbe.

16: nehéz, nehéz, de mégis racionálisan kell(ene) gondolkodni. Nem a krédező lesz rosszban a rokonokkal, ha nemet mond a csicskáztatásra és a gőgösségre, hanem a rokon lesz rosszban a kérdezővel! Az egyedüli rossz láncszem az a rokon a gépezetben. Ha ők megsértődnek az egyedül az ő általuk generált hülyeség miatt van.

"Nehogy már én csodálkozzak, ha bunkó vagyok valakivel és szájon vág... "

Nekem egyre inkább meggyőződésem - életbölcsesség :) -, hogy ha fizikailag nem történik meg a szülőktől való eltávolodás (értsd: tisztes távolságra való költözés) -, akkor ebből a gyerekstátuszból nem igazán lehet jól kijönni. Az már csak hab a tortán, ha a szülők valami módon anyagilag is támogatják a fiatalokat - lehet ez egy tányér disznótoros, tojás, gyümölcs a kertből -, és máris le vannak nekik köteleződve. Ilyenkor jönnek a szemtelen, neveletlen, hálátlan, bezzeg, amikor.., megjegyzések, beszólások, sértődések.

Én is túl közel laktam a szüleimhez. Kb. 6 évig tűrtem. Aztán elegem lett. A botrány az égig ért, és másfél évig nem beszéltem az anyámmal. Utána is kár volt, de ez hosszú és messzire vezet..

Felnőttként kell viselkedni, ha már gyereketek van.

A nem az legyen nem. Ha megsértődik, az az ő dolga, nem rád tartozik.