Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Hogy lehetne elfogadni, hogy...

Hogy lehetne elfogadni, hogy egy ilyen lány került a családba?

Figyelt kérdés

Második házasságomban élek, 2 éve házasodtam a drága feleségemmel, mindkettőnknek felnőtt gyerekeink vannak. Az ő legkissebb lánya még velünk él, 23 éves. Azt előre leszögezném, hogy nem zavart a személye sosem, nem azzal van bajom, hogy nem tudom elfogadni a feleségem első házasságából született gyerekeit. Mindhármukkal kijövök. Viszont a legkissebb, velünk élő lányával nagyon sok probléma volt és rengeteg szégyent hozott ránk.


Elöször is tudtuk hogy van egy barátja, volt is nálunk párszor a férfi. Azt mondták éppen válófélben van. Ezt elfogadtuk. Aztán egyszer csak megállt a kapunk előtt egy autó, kiszállt egy nő és elkezdett táskákat és böröndöket átdobálni a kerítésen. Mint kiderült ő a lány barátjának a felesége volt, és ezek szerint nem tudott róla, hogy válófélben lennének. Szimplán a feleségem lányával csalta őt a férje, amiről hónapokig nem tudott. Vagyis a lány tönkretett egy házasságot és szétrombolt egy családot. Merthogy a férfinak és a feleségének 2 gyerekük is van, akikről említést sem tettek nekünk. És igen, a lány tudott erről végig, nem arról van szó, hogy a férfi őt is és a feleségét is átverte volna. A feleségem átbeszélte vele a dolgokat és mindent elmondott neki.


De azután a férfi jött, összeszedte a cuccát és hazament. De tartották a kapcsolatot a "nevelt lányommal". A feleségem és én is rengeteget beszéltünk neki, okosítottuk, hogy hagyja ezt a férfit. Azt persze mondanom sem kell, hogy milyen lett a hírnevünk és az egész családunk megítélése az eset után.


Néhány héttel később pedig errebis rátettek egy lapáttal. A feleség ugyanis szembesítette őket egymással, hogy a férfi szemtől szembe válasszon közülük. A férfi pedig a feleségét választotta, szemébe mondta a nevelt lányomnak, hogy a feleségével akar maradni, ő csak szexre kellett neki. Ráadásul az esetről videókészült, ami facebookon körbejárt és mindeki látta. De ezután a feleség mégis kidobta a férjét és mi történt? A nevelt lányom visszavette. Azután hogy a szemébe mondta hogy a feleségét szereti, ő csak szexre kellett neki. Pedig elhihetitek, hogy ezt a példát látta, a feleségem igenis a női méltóságra és tartásra nevelte. Szóval összeállt egy ilyen kétszínű alakkal, aki csak azután jött hozzá, hogy a felesége kidobta. És most nálunk laknak. A feleség felajánlotta, hogy ha nem látogatja a gyerekeket, akkor nem kell gyerektartást fizetni, a férfi pedig elfogadta, mondván úgyse a gyerekere költené, a lány pedig támogatja a döntést mert amúgy se kíváncsi a másik nő gyerekeire. Szintén nem ezt a példát látta sem az anyjától, sem tőlem, sem másról a családban. De még arról is lehetne beszélni, hogy még a botrány kitörése előtt a lány többször is kapott pénzt a barátjától. Tehát ez a "férfi" a szeretőjétől nem sajnálta a pénzt, de a gyerekeitől igen.


Olyan emberek ők ketten, amitől óvni igyekeztünk az összes gyerekünket és aminek az ellenkezőjére lettek nevelve. A feleségem is marcangolja magát emiatt. Szereti a lányát, de neki is sok ez egyszerre. Neki is és nekem is sok idő kell ahhoz, hogy megemésszük ezt, amit a környezetünk általános rosszállása is megnehezít. Az én lányom például szóba sem áll a nevelt lányommal, megmondta neki, hogy feleségként undorítónak tartja amit csinált. A lány és a barátja pedig mindennek elmondták az én lányomat a véleménye miatt. Nem is nagyon jön látogatóba azóta. És meg is értem. Az hasonló habitusú embereket kerülni szoktam/szoktuk, de ő a család része és ezt el kell fogadnom, csak azt nem tudom hogy hogyan fogadjam el?



2021. febr. 9. 08:49
1 2 3 4 5
 21/44 anonim ***** válasza:
94%

A faszit dobd ki, a lány mehet utána, ha akar, a feleségednek pedig meg kell értenie, hogy nem azzal tesz jót a lányának, ha minden hülyeségben mellé áll.

Egyébként nem a lányod "tette tönkre a családot", hanem ez a díszfarok, aki a saját gyerekeit is leszarja (kíváncsi vagyok, a gyerekkel hogy közölték ezt a "nem kell gyerektartás, ha nem látogatod" megállapodást? "Ne aggódj, drágám, apád ugyan nem fizet egy fillért se, de én meg eltiltom tőled, tehát épp egyenlően cseszünk ki veled?")

2021. febr. 9. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/44 A kérdező kommentje:
Erről a részéről fogalmam sincs, de nyílván jó érzésű apa nem ment volna bele ilyesmibe. De nem is mutat megbánást vagy szándékot hogy látni szertné a gyerekeket. Minden esetre bírósági döntés még nem volt a gyerekek elhelyezéséről, nyílván ha akarja hivatalos úton kérheti a láthatási jogot. Meg a nő is kérheti még a gyerektartást. De egyenlőre 3. hónapja egy kifit sem adott a gyerekek szájába, sem egy telenfonhívást nem kezdeményezett. Amikor még nem tudtuk, hogy ő valójában házas akkor meg gyakorlatilag letagadta őket, mert egy szóval sem említette hogy gyerekei is lennének csak annyit mondott hogy válik a feleségétől.
2021. febr. 9. 10:46
 23/44 anonim ***** válasza:
92%
Tehát csal, hazudik, élősködik... szerintem ne várd meg, amíg lopni is kezd. Szarni kell bele, hogy nincs hova mennie. Felnőtt férfi, oldja meg. Ha a csöves Jóskának nincs hova mennie, őt is befogadjátok?
2021. febr. 9. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/44 anonim ***** válasza:
45%

Kérdező, a kioktató hangnemből lehet visszavenni.

Nem, nem felejtettem el anyukát. Te viszont azt igen, hogy beszélj vele komolyan, a magad szempontjaiért kiállva (elvégre te is ott laksz, nehogy már ne lehessen véleményed), hogy ez így nagyon nem normális, hogy a kis qrva lánya egy felnőtt embert (ráadásul egy erkölcsi nullát) költöztet a nyakatokra, mert hát jajj, nincs hova mennie. Na és? Jótékonykodjon a saját kontójára, ne a tiétekre. Neki van itt hely, a pasinak nincs. Ha nem tetszik a rendszer, akkor pedig ideje magának megoldania a lakhatást. Jól nézünk ki, hogy a nyúl viszi a puskát. Tinédzserkorában is beköltöztethette az aktuális kanokat vagy hogy volt? Baromira hagytátok elkanászodni a hercegnőt. Vagy most kiállsz magadért a lánnyal szemben vagy tűrsz szépen csendben, mulyán a jövőben is. Az anyukának ideje felismernie, hogy nem attól lesz jó szülő, hogy mindenben is enged neki.

2021. febr. 9. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 anonim ***** válasza:
96%

Eskü nem értem, hogy engedhettétek oda.

A lányotokat nem kell kidobni, nyilván, de a pasit biztos nem engedtem volna oda.

Hónapok óta ott van, jól értem?

Akkor ennyi idő alatt pont össze tudott rakni egy kaucióra valót, megmondanám neki, hogy eddig eltűrtük idegenként, most már tegyen valamit magáért, kap két hetet, hogy albérletet találjon.

2021. febr. 9. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/44 anonim ***** válasza:
90%

A kérdésedre válaszolva nem, nem lehet elfogadni.

Nem biztos hogy azért lett rossz a "hírnevetek" mer a lány így vb iselkedett, szerintem inkább azért mert azt a férfit mindezek után befogadtátok. Így úgy néz ki hogy ti ebben támogatjátok.

A ház kifizetésére meg várhatsz, nem biztos higy még fog valósulni. A gyerektartás meg nem a feleségnek szól hanem a gyereknek, szóval ehhez a bíróságnak is lesz szava szerintem, de ez nem is rád tartozik.

Ellakik nálatok ez az ember egy jó darabig, nektek is ígérni fog fűt-fát. Ki kell rakni mert magától nem fog elmenni. A lány meg majd eldönti hogy megy vele vagy sem. Ja és van hiba menni ha van része a házban, az ex nem rakhatja ki. Feszült lesz a helyzet, de nem lesz hajléktalan. Másik lehetőség az albérlet, gondolom dolgozik, oldja meg. Mondanám hogy nem a te gondod de most már az. Nézzétek egy olcsó albérletet neki mert ő nem fog.

Ne érezd magad szarul a saját otthonodban.

2021. febr. 9. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/44 anonim ***** válasza:
89%
Ne aggódj, ha lesz hova menjen le se fogja szarni a kiscsajt. De jobban is jár...milyen ember az aki nem hogy leszarja a gyerekeit, de még a hàzból is követel. Jó hogy nem dobja egyenesen az utcàra. Megèrdemlik egymást, egyik sem külömb a màsiknàl. Remélem azért az új csajnak nem lesz gyereke, nem vàrna arra a gyerekre sem sok jó.
2021. febr. 9. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/44 anonim ***** válasza:
89%
Rakjátok ki. Azzal, hogy dugja a mostohalányodat, nem tesz neked akkora szívességet, hogy cserébe eltartsd.
2021. febr. 9. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/44 anonim ***** válasza:
87%
28- nagy igazság !
2021. febr. 9. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 kovpet ***** válasza:
92%

"rengeteg szégyent hozott ránk."


"Azt persze mondanom sem kell, hogy milyen lett a hírnevünk és az egész családunk megítélése az eset után."



Ez olyan mint egy rossz népmese. Visszarepített a múltba és nagyon örülök, nem nem ott kell élnem.

2021. febr. 9. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!