Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Hogy lehetne elfogadni, hogy...

Hogy lehetne elfogadni, hogy egy ilyen lány került a családba?

Figyelt kérdés

Második házasságomban élek, 2 éve házasodtam a drága feleségemmel, mindkettőnknek felnőtt gyerekeink vannak. Az ő legkissebb lánya még velünk él, 23 éves. Azt előre leszögezném, hogy nem zavart a személye sosem, nem azzal van bajom, hogy nem tudom elfogadni a feleségem első házasságából született gyerekeit. Mindhármukkal kijövök. Viszont a legkissebb, velünk élő lányával nagyon sok probléma volt és rengeteg szégyent hozott ránk.


Elöször is tudtuk hogy van egy barátja, volt is nálunk párszor a férfi. Azt mondták éppen válófélben van. Ezt elfogadtuk. Aztán egyszer csak megállt a kapunk előtt egy autó, kiszállt egy nő és elkezdett táskákat és böröndöket átdobálni a kerítésen. Mint kiderült ő a lány barátjának a felesége volt, és ezek szerint nem tudott róla, hogy válófélben lennének. Szimplán a feleségem lányával csalta őt a férje, amiről hónapokig nem tudott. Vagyis a lány tönkretett egy házasságot és szétrombolt egy családot. Merthogy a férfinak és a feleségének 2 gyerekük is van, akikről említést sem tettek nekünk. És igen, a lány tudott erről végig, nem arról van szó, hogy a férfi őt is és a feleségét is átverte volna. A feleségem átbeszélte vele a dolgokat és mindent elmondott neki.


De azután a férfi jött, összeszedte a cuccát és hazament. De tartották a kapcsolatot a "nevelt lányommal". A feleségem és én is rengeteget beszéltünk neki, okosítottuk, hogy hagyja ezt a férfit. Azt persze mondanom sem kell, hogy milyen lett a hírnevünk és az egész családunk megítélése az eset után.


Néhány héttel később pedig errebis rátettek egy lapáttal. A feleség ugyanis szembesítette őket egymással, hogy a férfi szemtől szembe válasszon közülük. A férfi pedig a feleségét választotta, szemébe mondta a nevelt lányomnak, hogy a feleségével akar maradni, ő csak szexre kellett neki. Ráadásul az esetről videókészült, ami facebookon körbejárt és mindeki látta. De ezután a feleség mégis kidobta a férjét és mi történt? A nevelt lányom visszavette. Azután hogy a szemébe mondta hogy a feleségét szereti, ő csak szexre kellett neki. Pedig elhihetitek, hogy ezt a példát látta, a feleségem igenis a női méltóságra és tartásra nevelte. Szóval összeállt egy ilyen kétszínű alakkal, aki csak azután jött hozzá, hogy a felesége kidobta. És most nálunk laknak. A feleség felajánlotta, hogy ha nem látogatja a gyerekeket, akkor nem kell gyerektartást fizetni, a férfi pedig elfogadta, mondván úgyse a gyerekere költené, a lány pedig támogatja a döntést mert amúgy se kíváncsi a másik nő gyerekeire. Szintén nem ezt a példát látta sem az anyjától, sem tőlem, sem másról a családban. De még arról is lehetne beszélni, hogy még a botrány kitörése előtt a lány többször is kapott pénzt a barátjától. Tehát ez a "férfi" a szeretőjétől nem sajnálta a pénzt, de a gyerekeitől igen.


Olyan emberek ők ketten, amitől óvni igyekeztünk az összes gyerekünket és aminek az ellenkezőjére lettek nevelve. A feleségem is marcangolja magát emiatt. Szereti a lányát, de neki is sok ez egyszerre. Neki is és nekem is sok idő kell ahhoz, hogy megemésszük ezt, amit a környezetünk általános rosszállása is megnehezít. Az én lányom például szóba sem áll a nevelt lányommal, megmondta neki, hogy feleségként undorítónak tartja amit csinált. A lány és a barátja pedig mindennek elmondták az én lányomat a véleménye miatt. Nem is nagyon jön látogatóba azóta. És meg is értem. Az hasonló habitusú embereket kerülni szoktam/szoktuk, de ő a család része és ezt el kell fogadnom, csak azt nem tudom hogy hogyan fogadjam el?



2021. febr. 9. 08:49
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
97%
Mivel nagykorú àlljon a saját làbàra, nem fogadtam volna be a fickót, hanem szèpen menjenek ahovà akarnak.
2021. febr. 9. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
99%

És engedted, hogy a csávó becuccoljon. 🤡 LoL.

A lány nagykorú, van egy csávója. Kezdjék el az életüket együtt.

2021. febr. 9. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 anonim ***** válasza:
83%

Lehet valakit, mint embert, gyerekemet, testvéremet elfogadni, miközben egyes tetteivel mélységesen nem értek egyet. Ezért látogatják a rokonok a börtönben lévő családtagokat is.

Nem tudni, miért alakult így a lány személyisége, miért értékeli magát ennyire kevésre, hogy neki így is jó, ennyi is elég, nem érdemel többet. De már felnőtt, az ő élete, az ő döntése. Az meg persze a tietek, hogy ebben mennyire támogatjátok.

De ha az én lányom lenne, és mondjuk még tanulna, biztos nem mondanám, hogy megszüntetem az anyagi támogatását, mert nem értek egyet a partnerválasztásával.

Azt a bizonyos házasságot egyébként nem egyedül a lányod dúlta szét. A férfinek ugyanakkora, ha nem nagyobb szerepe volt benne, hiszen végső soron ő döntött, meg csalja a feleségét, vagy nem. Abban is tudott dönteni, hogy a botrány után a családjával marad, előtte is dönthetett volna, hogy ellenáll a kísértésnek.

A lányod "rendelkezésre állt". Nem nagy dicsőség, de hogy csak ő lenne a felelős, az egyáltalán nem következik belőle.

2021. febr. 9. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/44 A kérdező kommentje:
Készülnek majd albérletben, csak arra várnak, hogy a feleség fizesse ki a férfi részét a házukból, mert ő benne maradt a gyerekekkel. De az sem lesz nagy összeg, és azon a színvonalon ahogy most élnek nem tudom hogy fognak megállni a saját lábukon.
2021. febr. 9. 09:09
 5/44 anonim ***** válasza:
65%

Nos, először is leszögezném, hogy te sem vagy sokkal jobb.

Már úgy kezdted a leírásod, hogy "szégyent hoz a családra", holott 21. században kutyát sem kéne érdekeljen, hogy mit csinál a szomszéd. Sok faluban is el tudják ezt engedni, nem értem ti miért maradtatok meg még a "csak a szomszéd nehogy rosszat mondjon rólunk" szinten.


Az nem érdekel, hogy rólatok mit gondolhatnak? Hisz ti is mindketten elválltatok. Tudom, tudom, más, mert nincs megcsalás a történetben, de ugyanakkor ha ennyire érdekel a falu véleménye, akkor ti is mocskosok vagytok.


Másfelől... videó a Facebookon. Ezt ki töltötte fel? Személyi jog sértés történt, szóval érdemes jelenteni, akár perelni. Bárki is tette, amíg a nevelt lányod benne van és nem egyezett bele, addig ő igenis kiállhat, hogy ezt bizony levegyék a közösségi média felületekről.

2021. febr. 9. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 anonim ***** válasza:
92%

Ráadásul az esetről videókészült, ami facebookon körbejárt és mindeki látta


enélkül még hihető is lenne.

2021. febr. 9. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 anonim ***** válasza:
63%
Igen, nyilván egyedül a nevelt lányod a hibás, hiszen köztudott hogy egy kapcsolathoz egy ember szükséges. Egy csepett nem vagytok különbek a lánynál csak fáj a beismerés hogy megláttad a te életmódod egy változatát mint külső szemlélő.
2021. febr. 9. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 anonim ***** válasza:
92%
Rossz a cím. Ez a lány nem belekerült, hanem benne volt a családba. A pasi került bele. Amit te ,Kérdező, támogatsz. Azzal pl., hogy hagyod őket ott élni. Egy kis lakhatási nehezitettség, kis pénztelenség talán kinyitná a lányod szemét és elősegitené a szakitást.
2021. febr. 9. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/44 A kérdező kommentje:
Nem volt bajunk azzal, hogy elvált párja van, míg azt hittük tényleg elvált. Mi is elváltak vagyunk, de mi valóban nem bántottunk,nem vertünk át senkit, nem hagytuk sorsukra a gyerekeinket, tisztességesen csináltuk végig.
2021. febr. 9. 09:18
 10/44 anonim ***** válasza:
94%

Teljesen megértelek. De egy percig sem engedném, hogy beköltözzön a férfi a házunkba. Menjen szépen albiba, a nevelt lànyod pedig majd eldönti hozzáköltözik-e vagy otthon marad.

Bár szerintem a ferfinak most a szexen kívül azért is kell a lány, mert így volt hova becuccolni. Ha csak egy kicsif is rendbeszedi az életét, el fog tűnni a lány mellől.


Dobjátok ki a férfit onnan!

2021. febr. 9. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!