Miért van az hogy a testvérem,sógorom szemembe szinte csak leszólnak,de a hátam mögött meg dícsérnek?

Jajjmáte! :) Bocsi, hogy keverem az évek számát, de a lényeg egy ilyen sztoriban uaz.

(mellesleg örülj, hogy az egyes válaszadó stílusában még nem nyomultak itt azok, akik élből azzal esnének neked, hogy "miféle ember az, aki 25 évesen még anyu szoknyáján ül, nem a maga életét éli és alakítja" ...stb! Látod, ez már egy "ajándék" a mai napra! :)))

Tehát a nővéred volt 25+ : hát mit vársz egy határozott, kemény csajtól? Inkább tekintsd példaképnek a karakán talpraesettségét, az önállóságra való törekvését, képességét!

Csak vagytok még olyan kapcsolatban, hogy megtudd: nem "rosszindulatból", nem a te elhanyagolásod okán vonta el tőled a jó szót. Lehet, hogy ő érezné tolakodásnak, ha belédszólna. Vagy éppen attól tart, hogy elérted, gúnyként értelmeznéd már azt is, ha dicsér.

Önmagadért tedd meg, hogy szépen lecsüccsentek, átbeszélitek, hányadás vagytok.

Néhány (őszinte!) jó szó nem kerül semmibe, tehát a továbbiakban, ha ő is úgy érzi, talál módot arra, hogy kifejezze a tetszését és a jókívánságait, ha "arra adsz okot". :)

Ha látja, hogy nem arra gyúrsz, hogy 0-24-ig a nyakukon lógj, kolonc legyél, csak igényed, hogy mint jó testvérek, "tudjatok egymásról".

Senki másod, akitől jó szót várj....és természetesen jó szót adj???

(Merthogy a kölcsönösség sem egy utolsó dolog!)

Lehet, valaki valahol csak egy kis biztatásra, bátorító szóra vár, méghozzá tőled?

Arra gondoltál már, hogy te "kezdeményezz", ne csupán elvárj" ?

(testvéred, barátod, leendő kedvesed, feleséged, elesett sorsú szomszédod, vagy annak válságos lelki állapotban lévő kölyke...akárki!)

Amíg nem felejted, mit jelent(het) neked a jó szó, addig tudod, hogy adni legalább akkora öröm lehet, mint kapni.

Arra már gondoltál, hogy nem csak neked lehet szükséged valaki(k)re, hanem más(ok)nak is terád?

Állj végre a sarkadra, te NYISS MÁSOK FELÉ! Kezdd magadtól is hinni, hogy ha jót teszel, azt mások szerint is jól tetted. Nagyon, nagyon sokan vannak, akik sorstársaid. Azok, akik mindig híján voltak a jó szónak, illetve azok, akik régen kifogytak azokból, akiktől valaha elismerést, bírálatot kaptak, megoszthatták a mindennapokat, örömüket, bánatukat.

Ne csak várd, lépj végre, hogy rád találjanak! Ne csak riddogálj, keress te is!

Beszélj a nővéreddel és a hozzád hasonló gondolkodású ismerősökkel: lehet, nálad is félénkebb, szeretethiányosabb, elismerésre váró emberkékre találsz. Nem számon kérni kell, hogy miért nem kér bocsánatot, elvégre bizonyos fokig az akkori "kritikák" épülésedre is szolgáltak. Mindenkivel találj közös témát, engedd el kicsit a sérelmeidet!

És ha először falba ütközöl, ne add fel, mert úgy hosszú távon magányra is ítélheted magad! Nem sokan tolerálják azokat, akiknek csak elvárásaik vannak,"adni" nem mernek, nem akarnak.

Legyél végre te is jó önmagadhoz, ne csak a sült galambot várd: nem nyerő ötlet !

Sok sikert, őszinte(!), szívből érkező jó kívánságot, legyen sok szép napotok !

Plusz puszi az orrod hegyére, szeretetteli szép karácsonyt!

Üdv mindenkinek :)

4-es, amit írtál:

"Lehet, azért nem akarnak "szembedícsérni", nehogy elbízd magad és elkutyulj? :D"

Hidd el, nem ezért. Egyszerűen arról van szó, hogy magát a GESZTUST nem akarja megadni a másik félnek, hogy megdicséri.

(Tapasztalat, férjem két gyereke mindig fikázta a főztömet. Másoktól pedig hallottam, hogy ódákat zengenek, hogy milyen istenieket főzök.) De a nyelvük inkább elharapták volna, mint hogy szembe megadják azt a gesztust, hogy ez finom volt.

Játszik benne az is, hogy ki kit mennyire utál. Lehet, a kérdezőt se bírják azok, akikről írta ezt.

Persze, hogy nem lehetetlen, azért is írtam feltételes módban.

Csupán arra igyekeztem rámutatni, hogy nem feltétlenül csak és kizárólag "szemétkedés", epesárga rosszindulat lapulhat amögött, ha - egyébként jogos, őszinte - dicséretet, pozitív kritikát nem kap meg, akit illet, aki vágyik arra.

Tudod, engem dicsértek, agyba-főbe, mert beteg vagyok. Félre ne értsd: nem szánalomból, hanem támogatásképpen, az önbizalmam támogatásához hozzájárulva. Úgy, ahogyan a kérdező és sok-sok szeretetre és törődésre éhes ember vágyik a jó szóra.

Azért ütött vissza a dolog, mert túldicsértek és míg én kilószámra hordtam haza az intőt, meg az egyest, addig --a legnagyobb szeretettel, együttérzéssel és jót tenni akarással! -- biztattak.

Hanem, mert értelmileg annyira nem voltam visszamaradott, hogy ne lássam, milyen tág a szakadék a teljesítményem és a szüleim "vágyálmai" között, én magam váltam önmagam leggyilkosabb kritikusává. Addig, míg nem csupán az iskolai eredményeim okán, de úgy "en bloc" annyi lett a dicséretek hozadéka, hogy 2 dolgot piszkosul megtanultam, szinte törvényemmé tettem:

1.) "Aki dícsér, az hazudik!" és hogy mennyire 2.) "Nem könnyű hülyének lenni!"

Amíg én nem hiszem el önnön magamnak, hogy tényleg "jó vagyok", amíg én nem érzem, hogy igenis, maximálisan kihoztam a helyzetből, amit ki lehetett, addig engem "szédíthetnek", hogy mennyire baromira "kuuuúl" minden, meg mennyire szép és jó és ügyes, meg a fene tudja, mi vagyok!

A hülyegyerekeknek kijáró buksisimogatós jóindulattól meg éppenhogy a hideg kiráz, az olyanokat mindig elhajtottam az anyja keservibe. Csórikáim meg csak néznek ki a fejükből, hogy hát nem akartak ők semmi rosszat...

Szinte magam ellen fordultam, ellentmondást (dicséretet) nem tűrtem. És soha nem másoknak akartam bizonyítani, sőt! Inkább azt is letagadtam, amit tudtam. Bezárkóztam a magam elefántcsont-tornyába, leszrtam az egész nagyvilágot és ami a legtragikusabb: mindezt sok-sok évtizeddel később sem bántam meg, most sem tennék másképpen!

Hát nem téboly???

Én magam vagyok a legnagyobb gátja, tagadása mindannak, ami után sok ember csak vágyik. Ilyen a valódi "öngyilkosság", nem egy kötél az eperfán! Az túl kímélő eutanázia-mód lenne a magamféle, egybites selejtnek. Életképtelen fehérjehalmaz vagyok, létezésem végén a születésem dátumán kívül egyebet nem tudok felmutatni. Ez volt az ára, hogy a magam defektes módján, de meg tudjam őrizni azt a nagyon kevés igazi értéket, ami valóban ÉN vagyok, nem az, amit mások tettek-hazudtak hozzá(m).

Nyűg a lét és nyűgöt jelentek mindenki más számára is, de hát magamfajta agyhalottnak is lenni kell néha. Különben honnan tudná a sok, nálam szerencsésebb, hogy ő messze nem a legesélytelenebb emberek egyike ? Ha sokszor úgy érzi, akkor sem.

Ne keseregjetek és ha mégis, azt azért mégse felejtsétek :

"Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg".

És nem csak így, karácsony ünnepe táján. Hanem úgy kb. "dátumtól - dátumig".

Legalább most, a szeretet ünnepe táján ne a (vélt- vagy valós) sérelmeiteken kattogjatok, legalább ti ne bántsátok önmagatokat! Lesz elég az új évben is, aki -okkal, vagy anélkül!- megpróbálja aláásni az önbecsüléseteket, vagy legalábbis kísérlet(ek)et tesz rá.

Találjátok meg magatokban, ami ott van akkor is, ha nem mástól tudtok annak a szépnek és jónak a létezéséről!

Legyetek jók, ha tudtok... nem a "többi" számít.

Nem a szavak... "Tegyetek", hogy "legyetek"! :D

Üdv, pusszancs! (: Még a durcás egyeskének is! :)

Én amikor ilyennel találkozom, hogy valaki lehúzóan nyilatkozik valami velem kapcsolatos dologról, akkor óvatosan megkérdezem, hogy mi motiválja abban, hogy ezt tegye és mi vele a célja, mit szeretne elérni. Legtöbbször az derül ki, hogy merő jóindulatból mondják, hogy "segítsenek" és eszükbe sem jut, hogy én nem jószándékú segítségnek értékelem, hanem rosszul esik! Félelmetes, hogy egyesek mivel gondolják motiválni a másikat, de tényleg az általam tapasztalt esetekben ez volt az általános, hogy motiválni akartak. Még olyan területen is, amin kimagaslóan jó voltam, miközben ezek az emberek nem értettek hozzá... Viszont mivel annyiszor kifejeztem feléjük, hogy ez nekem rosszul esik és fogalmazzanak úgy, amit én is motivációnak érzékelek, nem lehúzásnak - már ha tényleg segíteni akarnak - hogy lassan felfogták azért és változott a kommunikációjuk. Téged is erre biztatlak, hogy valahogy fejezd ki ezt feléjük, mert csak tüske lesz minden szavuk. Ha valami rosszul esik, akkor mondd ki, hogy ez rosszul esik. Akár közvetetten is rávilágíthatsz a szavaik hatására, pl. sajnálom, hogy soha nem sikerül a kedvetekre tennem vagy hogy sajnálom, hogy nem tudom eltalálni az ízléseteket.

De lehet egy másik ok is, mégpedig hogy túl rátartiak ahhoz, hogy ki tudják fejezni az elismerésüket valakinek, őszintén. Na, ezzel nem lehet mit kezdeni, nekik kéne leszállni a magas lóról. De még ez esetben is az előbbi tanács segíthet abban, hogy legalább fogják vissza magukat a bántó megnyilvánulásaikban.