Miért van az hogy a testvérem,sógorom szemembe szinte csak leszólnak,de a hátam mögött meg dícsérnek?

Elég kifacsart a jelenlegi látásmódod, fordítva ülsz a lovon!

Ne tudd meg, milyen úgy élni, hogy a szemedbe dícsérnek, a hátad mögött meg szapulnak, gyűlölnek, ócsárolnak és mindenkivel tudatják, hogy egy selejtes senki vagy!

Lehet, azért nem akarnak "szembedícsérni", nehogy elbízd magad és elkutyulj? :D

Mintegy burkolt ösztönzés, hogy a "jót" próbáld máskor "még jobban".

(mert igenis, úgy gondolják, hogy képes vagy még további fejlődésre!)

Ha hátad mögött dícsérnek, annak is oka lehet, hogy büszkék arra, hogy olyan vagy, amilyen.

Vagy (rossz esetben) a dícséréseddel éppen megszabadulni óhajtanak tőled? :D

Másokat akarnak megtéveszteni, azokat pl. , akik a dícséretedet hallva kapnának azon, hogy benned egy olyan tökéletes társra (élettárs, munkatárs...akármi) találnának, akit érdemes kisajátítani, elvinni, kiszakítani abból a közösségből, ahol most él....csak vigyenek már a csudába!

(Lehet, jövő évben azon kapod magad, hogy próbaidős vagy egy szuper étteremben? :D )

Tudod, hány százan, hány ezren, hány millióan szeretnének hasonló ismerőst, rokont?

Olyat, aki a háta mögött nem mószerolja, gyalázza, alázza, szrozza össze.

(főleg nem ok nélkül!)

Hátméghogy dícséri is! Soha ne tudd meg, milyen az, ha a szemedbe "dícsérnek", fültől-fülig vigyorral istenítenek, akár őszinte jóindulattal teszik, akár gúnyból, gyűlöletből!

Még akkor is nehéz jólviselni, ha te magad tudod, hogy tényleg nem vagy egy szr ember, tényleg sok a pozitív tulajdonságod és élsz is azokkal. Ha vagy annyira értelmes, hogy tisztában vagy a pozitív-negatív tulajdonságaiddal egyaránt, akkor nem okozhat gondot, ki mit gondol, ki mit vél tudni rólad.

Mindenekelőtt TE legyél tisztában önmagaddal, ne csak aszerint élj, ki mit mond!

Gondold magad fordított helyzetbe! Akkor aztán lenne min keseregned. Ha csak százával található közmondásaink, szólásaink, idézetek között mazsolázol, máris rájöhetsz, hogy a te helyzeted messze van attól, ami igazán megkeseríti a mindennapokat.

Ezt az egyszerű tényt fel fogod ismerni, amint nem a sokszor üres szavakat tartod fontosnak. És arra is rájössz, hogy " füled kettő: egyiken be, másikon ki"...

---------------------------------------------

"Barát a hátad mögött dícsér, ellenség a szemedbe dícsér."

"A jó barát pont egy pletykás vénasszony ellentéte. A szemedbe mondja a hibáid és a hátad mögött dicsér"

"Én nem vagyok túlszerény ember, ezt legdühösebb ellenségem sem foghatja rám; őszintén elismerem, hogy megérdemlem a dicséretet; de ha szembe dicsérnek, tudj` az ördög, olyan furcsán érzem magamat, mintha rühös volnék s nem volna szabad vakaróznom" - írta Petőfi Sándor

"Barátodat négyszemközt intsed, a nyilvánosság előtt dicsérd!" Lucius Annaeus Seneca

"Szemrehányást csak titokban tegyél a barátodnak, dicsérni viszont nyilvánosan dicsérd!" Leonardo da Vinci

"Miközben az egész világnak igyekszel megfelelni, hogy mindenkitől dicséretet kapj, elveszíted a saját tartásodat." Csernus Imre .....stb.

[link]

Fordíts egy kis időt saját önmagad megismerésére, mert ha egy életen át az határozza meg az életképed, hogy ki mit mond rólad (attól függetlenül is, hogy igaz-e, vagy sem), akkor tényleg nagyon szr életed lesz és idővel elkorcsosulhat még az a jó tulajdonságod is, ami pedig jó alap lehet a továbbfejlődésedhez. És idővel rájössz, hogy akár a legnagyobb ellenséged is lehet az, aki egyébként mindenki előtt kedves veled és a szemedbe dícsér.

És lehet, hogy a "leggonoszabb" kritikusod a legnagyobb jótevőid egyike.

Van saját "énképed", belegondoltál már, ki vagy te? Vagy pont azt és annyit "tudsz" magadról, amit másoktól hallottál eddig?

------------------------

Delphoi jósdán ez a felírat állt: Gnóthi szeauton - Ismerd meg önmagad

Amikor a delphoicától jóslást kértek, Ő csak annyit mondott:

"Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy.

Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed,

személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni sorsodat is!"

Szavak...szavak, üres szavak!

Nagyon rossz alapokra építenél, ha azon emberek dícséretére (is) vágysz, akik eddig leszrtak! Sőt! De próbáld onnan nézni a jelenlegi nyomorodat, hogy mekkora képmutató ember lenne a nővéred, ha 180 fokot fordulva egyik nap így beszél, másik nap éppen az ellenkezőjét nyomatná! Tudnál hinni neki, csak egyetlen percig is? Főleg úgy, hogy a lelked mélyén tudhatnád, erősen sanszos az, hogy nagyon nem meggyőződésből és őszintén adja a dícséretet?

Neked nem elég, ha becsapnak, te magad is szereted becsapni önmagad?

Soha ne a szavak számítsanak! (ezt mondják "szlengül" úgy, hogy "pofázni könnyű"!)

Az számítson, aki bajban melléd áll, ha kell, tettekkel is. És azon emberek sorában, akik melléd állnak, azok között mindig te legyél az első! Mert melletted állhatnak akárkik, akárhányan, ha te képtelen vagy kiállni magadért! Hogy tudsz ennyire önállótlan lenni?

" 27 voltam amikor olyan közegbe kerültem ahol végre dicsértek,lett önbizalmam és jobbra fordult a sorsom "

Vagyis megtapasztaltad, hogy nem csak a nővéredtől kaphatsz pozitív kritikát. És mégis, egy olyan embertől érzed fontosnak a jó szót, aki 25évesen még a szülői házban van és lehet, csak azért szrt le, mert pl. féltékeny, vagy irigy volt rád?

Van, akinek első számú ellensége a "kistesó", mert ugye, a "kicsire" áldoznak anyagiakban is, törődésben is, odafigyelésben és mindenképpen, ahelyett, hogy csak őt ajnároznák.

Lehet, nővérednek is csupán ez volt a nyomora, de nem mondhatta azt, hogy takarodj, dgölj meg, a fenének vagy a világon, hanem inkább összetörte az önbecsülésed.

Ha...

HA így van, hát tudod, mikor kéne tőle egyetlen szó is!? Se jó, se rossz. Se most, se később. Te pedig egy olyan embernek rinyálnál szép szavakért, akik eddig se szóban, se tettekben nem álltak ki melletted? Jómagam akkor érezném magam pocsékul, ha akkora lenne a szegénység a fejemben, hogy attól várnék bárminemű segítséget, akik eddig a víz alá akartak nyomni. Engedd el...mindkettőtöknek jobb úgy. Talán azt is meg tudod előzni, hogy végképpen meggyűlöljétek, megtagadjátok egymást.

"Ne fuss olyan szekér után ami nem vesz fel!"

Sürgősen vegyél vissza abból, hogy szavak irányítsák az életedet, a tetteidet, szabják az önbecsülésedet! Jelenleg TE MAGAD VAGY GÁTJA annak, hogy elhidd: te is érhetsz annyit, mint a többi, aki önerőből teszi le azt az asztalra, amit te.

Ilyen hozzáállással lehetsz te pár évtized múlva világhírű konyhaséf, Nobel-díjas tudós, csak akkor fogod elhinni, hogy ember vagy, ha a nővéred is jóváhagyja, dícsér érte ?

Gondolom, személyi igazolványod szerint felnőtt vagy. Az értékítéleted kb. egy 4 évesé.

És ha most támadva érzed magad, amiért nem dícsérnek az egekbe: gondolkozz!

Vannak azok, mint az #1 válaszadó, akik csak pontgyűjtésért vagdalkoznak és közben még marhára büszkék is arra, ha úgy írnak választ, hogy a kérdező problémájáról lövésük sincs.

Te pedig kb. ilyen kaliberű emberek véleményétől/dícséretétől teszed függővé, hogy aznap mennyire érezd szrul magad?

Amíg képtelen vagy szavaknak mögélátni, érteni, mit takar, addig nem gondolod, hogy az tesz jót veled, aki hozzád se szól?

Úgy jársz majd, mint a sok divatőrült, aki reklámokból "tudja" meg, az aktuális divatguru szerint azon a héten mi áll jól neki. És leél egy életet anélkül, hogy tudná, valóban ki is ő.

Jó és rossz tulajdonságod, képességeid, elért eredményeid, pozitív-negatív tulajdonságaid, hobbid, álmaid, elérendő célok, amikért TE IS hajlandó vagy tenni..... ?

Írd össze egy A/4-es lapra, SZERINTED ki-és mi vagy te. Töküres maradt a lap, ugye?

Egy másikra pedig, hogy MÁSOK SZERINT ki-és mi vagy te. Csupa negatívum és ráadásul kevés volt az egy ív?

Amíg mások igaz és hamis dícséretei alapján akarsz ebben az életben érvényesülni és ügyesen lavírozni, nem a magad tettei után megbecsülni azt, amit elérsz,

addig jobb, ha minden pofon után elgondolkozol, ahelyett, hogy arra hivatkoznál, hogy kinek dícséreteinek hiánya/elmaradása miatt került sor arra a pofonra, kudarcra.

A jelenlegi hozzáállásod sacc/kb ahhoz lesz elég, hogy megtanulj mindenért másokat okolni, iriggyé, féltékennyé és gyűlölködővé válni. Lehet, lesz majd egy fiad, egy lányod és úgy nőddögélnek egymás mellett, mint te és a nővéred?

Nem igaz, hogy napi szinten a kisebbségi komplexusodat kell babusgatnod. Olyan nincs, hogy ne találj az életben valamit, amiben akkor is jó vagy, ha nem hallod naponta többször, hogy igenis, jó vagy! Mivel telnek a napjaid?

Én örülök legjobban, ha feketébben láttam a helyzetet, mint az valójában van.

Képességed van felismerni és elismerni, ha fejlődtél, ügyesebbé váltál: már ez sem mindenkinek sikerül!

Kérlek, írd meg, miért vagy ennyire a nővéredre kattanva. Más gyerekkorban (jó esetben) a szüleitől várja/kapja a bátorítást, a dícséretet, a megerősítést, a pozitív kritikát.

1,) Csonka családban nőttél? Vagy apuanyu tett a fejetekre magasról? Miért épp a nővéred?

2.) A nővéreddel leültél már, megosztani vele mindazt, amit itt, most, velünk?

Ha nem, miért nem?

Elvégre, ha valakitől meghallgatom a negatív véleményt és van annyi önkritikám, hogy belássam, volt alapja annak, ha leszólt, akkor vagyok annyira "közel" hozzá, hogy megbeszéljek vele dolgokat, megkérdezzem, mi a jelenlegi véleménye arról, amit én így és így oldanék meg. Értelmes párbeszéd, akár vita, vélemény-ellenvélemény.

Lehet, megtudnád, hogy csak belefáradt abba, hogy édesanyád helyett édesanyád legyen.

Vagy megmondaná, hogy nem azt az eredményt érte el a "kritizálásoddal", amit szeretett volna. Pl. nem ösztönzőleg hatott rád, hogy bizonyíts, hanem éppen ellenkezőleg és nem akar több kárt tenni benned.

Vagy úgy sejti, hogy azon az úton haladsz, hogy esetleges későbbi kudarcaidért, problémáidért másokat (többek között őt) vádolod majd.

Biztosan megvan már a maga élete, a saját családja, a maga problémái, minden tekintetben elszakadt a szülői háztól, az első 25 évétől, önállósodott, próbálja saját és családja sorsát alakítani és nem érzi kötelességének a te lelki támogatásodat.

Annyi ok lehet, ami miatt egy nővér úgy dönt, hogy önmagától nem mondja ki, mit gondol.

Ha néha-néha összeülnétek és konkrétan kikérnéd a véleményét a mindennapjaidról...az nagyon más lenne, mint a spontán dicséret?

1.) Miért várod el, miért gondolod úgy, miért magától értetődő az, hogy

"megérdemled tőle hogy akkor megdicsérjen rendesen" ?

2.) Miért sérelmezed, ha nem teszi ? Miért?

Arra gondoltál már, hogy esetleg nem tud arról, mennyire szükséged van rá, hogy dicsérjen?

Vagy lehet, csak tapintatos és éppen azért nem "véleményez" , mert úgy gondolja, rosszul esne, hogy még mindig, felnőtt korodban is "beleszól az életedbe", tehernek éreznéd, hogy "osztja az észt" ?

Lehet ám itt találgatni akármeddig, a pontos helyzetet, a kettőtök egymáshoz való viszonyulását vagy te ismered, vagy te sem. Nektek, kettőtöknek kell tisztázni, hányadán vagytok, mennyire kötődtök, mennyire szoros kapcsolatot tartotok felnőtt éveitekben...

Mit lépne pl., ha így, karácsonytájt tisztáznátok, okkal érzed-e hanyagolva magad?