Lehet azt bármilyen szinten normális életnek nevezni, amikor egy fiatal nőnek két idős rokonára kell vigyáznia, úgy, hogy közben semmi magánélete nincs?

Mert szeritem nem. Egy rokonomról van szó, 14 eve volt az utolsó kapcsolata, az elmúlt 9 évet azzal töltötte, hogy a 80 feletti nagynenjere vigyázott(akinek nem volt sem férje sem saját gyerekei) minden nap a saját munkája mellett... most 44 éves, 14 eve nem talált magának part, mar gyereke sem lehet es emiatt sokszor sír, panaszkodik nekem is. En magam is depressziós vagyok, ha nem tartom vele a kapcsolatot, akkor en vagyok a gonosz, ha elmegyek hozza, attól csak meg depressziosabb leszek. Jelenleg a 80 feletti mamámmal el, aki folyton mondogatja neki, hogy egyedül maradt es hogy próbáljon pasit szerezni, de hogy is szerezhetett volna szerencselten, mikor 2 idős nővel élt együtt? Annyira depresszív, ahogy élnek, hogy en is elsirom magam tőle.

Felmerült bennem a kérdés, hogy egy gyerek, vagy egy unokahúg meddig felelős a felmenőiért es hogy mi lenne ebben a helyzetben a megoldás? Szerintem az idősek otthona lett volna az, de ahhoz túl becsületes volt, hogy beadja oda a saját nagynenjet.

En személy szerint nem vállaltam volna ezt az életet az biztos.