Meghalt a kutyám de egy családtag se mondott nekem semmit. Ők lennének a jó emberek?

A családomban divat azt hangoztatni, hogy milyen jó emberek. A testvérem egyenesen Jézusnak képzeli magát. Közben titokban alkohol és prosti problémái voltak. Most ő a feddhetetlen erkölcsös minta családapa. Anyám gyerekkorunkban állandóan magunkra hagyott minket, Apám meg 10-30 éves korunk között eltűnt külföldre, majd előkerült. Ők is mindketten a nagybetűs szülők.

16 évesen meghalt a kutyám 3 hónappa ezelőtt. Mindenben társam volt, mindenhova jött velem túlzás nélkül. Dolgozni, túrázni, nyaralni, csak úgy. Ismerőseim, barátaim nem láttak engem a múlt 16 évben kutya nélkül! Soha, egy alkalommal se hagytam otthon! Munkahelyemen is volt fekhelye, éttermekbe is jött a teraszra, kerestem a kutyás strandokat, stb. Ehhez képest a nagy szerető család annyit nem kérdezett hogy “Meghalt a Füli? Sajnáljuk”. Semmilyen részvétet nem nyilvánítottak testbeszédben sem. Fel se hívtak. Anyám annyit mondott, hogy “ja, már végre járhatsz szabadon mert hallottuk hogy megdöglött a kutya”. Ennyi volt. Ők lennének a tökéletes család? A testvérem se mondott semmit, pedig ő aztán a szentlélek, rá nem lehet rosszat mondani mert a védelmezői szemében ő Jézus kb.

Véleményem szerint ők nem jó emberek, csak megjátszák azt! Rólam mondják hogy rossz ember vagyok és a testvérem szerint bérelt helyem van a pokolban, mert nem járok templomba! Szerintem meg hinni otthon is lehet és annélkül is lehet tisztességes életet élni. Pl én nem ittam soha és nő-prosti ügyeim sem voltak soha, egy barátnőm volt több évig.

Az ilyenekkel jobb minimalizálni a kapcsolatot? A bajom az, hogy a közvélemény mellettük áll mert ők a szentek. Beszélik azt is hogy a testvérem biztos szertartást tartott a kutyámnak, blablabla, közben meg annyit nem mondott mikkmakkmukk. De róla rögtön ezt feltételezik.