Veletek is megtörtént már ez?
Sziasztok 22 éves lány vagyok!
Van egy kisebb és nagyobb gondom, amiről szeretnék választ találni, vagy akár egy megoldást.
Családommal élek, és nagyszüleimmel, ami az elején nagyon jó volt mindent megadtak nekem sőt, sokkal többet , szeretettbe, boldogságba egyaránt részesültem. Ahogy kezdtem felnőni, egyre elviselhetetlenebbé váltak, igaz az is közre játszik, hogy lehet mindent megadtak de önállóságot sajnos nem. pályakezdő vagyok, és sajnos semmi támaszt nem kapok tőlük, csak hogy menj intézkedj. tudom már nagy vagyok nem lehetek a kényelmi zónámba de egyszerűen amennyi segítséget kaptam tőlük, most már mintha vadidegen lennek a saját családomnak. feszültebb minden egyes nap, minden egyes perc, és egyszerűen nem tudom mi tévő legyek? mindig tisztelnem kell öket mert betegek és öregek, de sajnos egyeoldalú az egész. Megmondják mit csináljak hova menjek kivel legyek, és csak én szívom meg meg az anyukám. ha lehetett volna már rég elköltöztünk volna de sajnos nem lehet rá lehetőségünk. ha beszélnénk velük veszekedés lenne. igaz másrészt nagyon félek az új dolgoktól, lehet kicsit szorongok is, és úgy érzem esetlen vagyok, de nem akarok tőlük függeni. Kérek normális válaszokat, hogy mit tehetnénk!
Előre is köszönöm
válasza:20 évesen fejeztem be az iskolákat, majd ezt követően nekem sem volt könnyű munkát találni, mert nekem sem volt semmi ismeretségem!
Több mint 100 önéletrajzon voltam túl szószerint, amikor végül sikerült munkát találnom. A szüleim nekem sem segítettek, magam intéztem: önéletrajzokat gyártottam, nyomtattam, és délutánonként vittem be mindenhová, oda is ahol nem volt munka meghirdetve. És én is pont ilyen pályakezdő voltam, de akartam és csináltam és mentem és kerestem, akkor is amikor már a 100.-at leadtam. Szomorú voltam, de nem adtam fel, mert tudtam hogy abból nem lesz semmi.
Most fogom tölteni a napokban a 22-t, és a napokban költöztem el otthonról. Nem kaptam támogatást, biztatást, magam döntöttem így és saját akaratból elköltöztem, és a sarkamra álltam, hogy igen is menni fogok.
Nekem is voltak nagyon nehéz időszakaim, határozott idejű szerződéssel vettek fel, ezek után újra munkát kellett keresnem, majd a költözésemet nehezen és viták árán fogadták el, de megcsináltam.
Kitartás és akar kérdése, nem rinyálás, hogy támogassanak és várjuk a tejbepapit a szánkba anyucitól.
válasza:Hát, először állásokat böngésztem, de rájöttem, hogy ez céltalan és annyi rá a jelentkező, hogy úgysem kerülök be.
Ekkor küldtem olyan helyekre ahol nem volt meghirdetett állás.
(sosem lehet tudni, hogy valahol nincs-e éppen szükség emberre csak nem hirdették meg)
Iskolákba, bankokba, boltokba adtam be. Attól is függ mi a végzettséged, bár én ezzel már nem foglalkoztam, jó lett volna egy egyszerű bolti eladói állás is, attól független hogy pénzügyi végzettségem van, tehát nekem az számított hogy munka legyen, a szakma mindegy volt.
Napokban 22 L
válasza:Nah, nem is kell szakmába keresni mert úgysem találsz..én sem találtam.
Add be boltokba, sulikba, ovikba, intézményekhez, stb bárhová... :)
válasza:Oh nem számít az, a munkába nem a logaritmus számítást fogják nézni :D
Nem is értem minek foglalkozol ezzel, hogy milyen tantárgy nehéz. Szakadj már el az iskola világából.
A való élet másról szól.
22L
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!