Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha megtörtént a "házasságtörés" (bármely részről) képesek megváltozni az elkövetők?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, és szerintem ezzel kapcsolatban nincs egyértelmű tény, igazság.
Ez a dolog valójában egyénfüggő. Ha a megcsalt úgy ismeri a megcsalót, mint egy megbízható, szavahihető embert, akkor azért hihet neki, és saját belátása szerint visszafogadhatja egy szebb jövő reményében.
Azonban ha tudja, hogy a megcsaló nem túl szavahihető ember - és ez az állítás azért elég könnyen felmerülhet egy megcsalás során :) -, akkor nem valószínű, hogy visszafogadja.
Ez a dolog teljesen szubjektív. Persze létezik egy harmadik változata is az embereknek (hozzátenném, ez elég ritka), aki annyira "bele van esve" a párjába, hogy ezáltal csak úgy érzi, ez megerősítette a kapcsolatukat, és akár több esélyt is ad neki. Ez akkor van, amikor mind a két fél kötődik egymáshoz eléggé, hogy egy ilyen komoly erkölcsi probléma után teljesen fel tud éledni a kapcsolatuk, ám eme kapcsolatok komolysága, és a megcsalt személy lelki érettsége eléggé megkérdőjelezhető.
És egy szubjektív vélemény a dologgal kapcsolatban: ha egyszer valami eltörik, azt meg lehet javítani, foltozni, de már sosem lesz olyan mint új korában.
Ezt mindenki értelmezze úgy, ahogy szeretné, én ezt az "idézetemet" leginkább úgy értelmezem, hogy vissza lehet fogadni bárkit is, de egyáltalán nem biztos, tehát semmi garancia nincs rá, hogy a kapcsolat ismételten olyan lesz, mint a megcsalás után... Ha pedig ezt realizálja a megcsalt személy, erősen elgondolkozik azon, hogy inkább "vesz egy újat", minthogy "megfoltozza a töröttet".
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az az eset is fennálhat, miszerint a személy, aki megcsalta "szerettét" (az, hogy valóban a szerette-e, jogosan kérdőjelezhető meg, hogy ilyenre volt képes) nem rendelkezik akkora tökösséggel, gerinccel, hogy a szemébe tudjon nézni szeretett feleségének/férjének/élettársának szemébe. Ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy a kapcsolat végleges felbontását a megcsaló személy kezdeményezze.
Fontos megemlíteni, hogy azért az sem mindegy, hogy az illetőt mért csalták meg. Nem egy olyan párkapcsolat szétszakadását láttam (volt házasság is ezek között a kapcsolatok között), amiknél végül a fél, aki nem érezte már jól magát a kapcsolatban, szándékosan megcsalta a másikat, mert már csak így tudott kilépni a kapcsolatból a másik ragaszkodásának köszönhetően. Kétséges, hogy erre a lépésre ez a megfelelő megoldás, de sajnos ez is fennállhat.
Nézd, Kérdező, én férfiként az alkalmi megcsalást nem tartom válóoknak, soha nem is tartottam annak... az azonnali elhagyás a másik életét is nagyban befolyásoló súlyos hazugságért jár, ami lehet egy sorozatos hazudozással kísért tartós párhuzamos viszony is persze, de mondjuk egy hamisítással való eladósítás, vagy egy fogamzásgátlásban-terhességben való hazugság is...
(egyébként igen, megesett, lassan két évtized alatt mindkét oldalról, és igen, csont nélkül meg tudtuk bocsájtani egymásnak)
De Kérdező, kapsz 2 viccet - csak hogy legyen nemek közötti egyenlőség:
1, Elmén Sára a rabbihoz:
-Rabbi, van két kérőm, az egyik szoknyabolond, a másik az italt szereti, melyiket válasszam?
- Válaszd a szoknyabolondot!
- De miért rabbi, hisz az ital csak hiba a megcsalás meg bűn?
- Nu ja, Sára, de a szoknyák után koslatás idővel abbamarad, az italos meg 80 évesen is tud inni...
2, Elmén a 80 éves Bözsi néne a paphoz gyónni:
- Tisztelendő atyám, súlyosat vétkeztem, megcsaltam a zuram!
- De mikor nénémasszony, hát a férjét már vagy 10 éve temettem?
- Jajj, tisztelendő úr, van annak már vagy 50 éve is, de olyan jó visszagondolni rá...
Na, erről ennyit:)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!