Veletek is megtörtént már ez?

Nincs lehetosegetek onalloan elni, akkor most ezt le kell nyelni.

Ugyanugy mint a kenyeztetest, vigyazast es a lakhatosagotokat.

Munkahely, spórolás, albérlet (akár más fiatalokkal együtt, ha egyedül nem bírod).

Én ebben látom a megoldást az olyan kislányok számára, mint te is vagy, aki képtelen felnőni, mert egyszerre egy rakat ember irányítja az életét, és csak látszat magánéletet és látszat felelősségeket kap. Vedd kezedbe a saját életed, annak minden felelősségével együtt! A szüleidet meg látogasd majd meg havi 1x. Anyukád meg úgy él, ahogy akar, nagylány már. Mindenki a saját életéért felelős! Nekem bejött annak idején, neked is be fog, csak össze kell szedned magad! 22 évesen épp ideje!

Már pedig el kell költöznöd, legjobb lenne, ha anyukádtól is külön költöznél. A nagyszüleidnek most már elegük van abból, hogy ott éltek, 22 éves felnőtt nő vagy-nem pedig lány. Tessék a saját lábadra állni. Általában ez szokott történni minden családban, mikor a gyerek eléri a felnőttkort, akkor elkezd terhes lenni a szülők számára. Ez teljesen érthető is. Mégis meddig szeretnél ott élni? Ha most 20-as éveid elején nem állsz a saját lábadra, akkor 30 évesen is gyerek maradsz. Kegyetlen, de igazuk van a nagyszülőknek. Velem ugyanez volt, mikor felnőtté váltam, elkezdtem terhes lenni otthon a szüleim számára és kábé ugyanígy reagáltak. Hát sarul esett. De tudod visszanézve, teljesen jogos volt. Saját lábamra álltam és elismertek. Azóta megint jó a kapcsolatunk. Így az egészséges. Tudom, hogy nehéz...de nézz körül és mutass egy embert, akinek könnyű. Nem kifogásokat kell keresni, hanem cselekedni. Ha tényleg változtatni akarsz, akkor képes vagy rá. Nőj fel, gondolkodj és cselekedj úgy, mint egy fenőtt nő, ne úgy, mint egy durcás kislány. Spórolsz, közben keresel lakótársat. Elköltözöl onnan, ott tovább spórolsz, megtalálod életed párját, összebútoroztok, tovább spóroltok, vesztek egy házat, összeházasodtok, gyereket csináltok...és majd egyszer a te gyereked is lesz 22 éves és majd meglátod milyen az, hogy még mindig otthon él, pedig már felnőtt. Előre ne jelentsd ki, hogy te másképp fogod gondolni.

Nem bántásnak írtam, inkább kilendítő célzattal. Menni fog az, csak akarni kell!

" 22 éves vagyok, pályakezdőként ismeretség nélkül nagyon nehéz találni munkahelyet"

Én meg ebben nem hiszek. Lehet találni munkahelyet, cska nem a szakmádban, talán nem a saját városodban, talán nem a legkényelmesebbet, de lehet. Csak akarni kell. 4 városban éltem, soha életemben nem voltam munkanélküli. Dolgozni akarni kell és akkor lehet is. Csak meg kell tudni oldani! Mert meg lehet! 22 évesen meg pláne. Ha 12 lennél nem találnál, mert fiatal vagy, 52-vel meg kb. senki nem venne fel, de most? Most a legkönnyebb munkát találnod! Ennél csak nehezebb lesz! 30 éves pályekezdőként pláne! Menj dolgozni! Akárhová! Aztán keress folyamatosan jobb és jobb lehetőséget!

9-es: mert az anyja sem tud önállóan élni, mert akkor nem lennének így. Nem tudod megtanítani azt, amit magad sem tudsz.

Nem fog szépen, fájdalommentesen, félelem nélkül menni. De te puding vagy még a nagy lépésekhez. Majd 27-28 éves korodra teszem, hogy talán összeszeded magad. Most jön a "nekem ez nem megy", meg a "jajj, de nehéz az élet", aztán sok-sok veszekedés, és egyszer, talán, ha szerencséd lesz, jön egy lökés és meg is mozdulsz végre. Most még mások okolásánál tartasz, és szerencsétlennek gondolod magad, pedig már most is mindened megvan, ami az önálló élethez kell. A pasid még megvan, de ha gyerek maradsz, nem sokáig lesz így.