Más is érezte úgy,hogy a nagyszülőknek nehezére esik az unokára vigyázni?

Anyóst 1x kértem meg, hogy 1 órára vigyázzon rá. Kerek perec kijelentette, nem neki szültem a gyereket, oldjam meg. 1 éves volt akkor a nagyobbik. Most 5.5 éves, azóta nem látta a mama. Én nem vittem, ő meg nem jött. Meg sem kérdezte azóta, hogy él-e még a gyerek. A kicsit (3éves) nem is látta még sosem.

Anyukám szívesen vigyáz rájuk. De csak őnáluk. Olyat "nem vállal", hogy mihozzánk eljön és otthon van a gyerekekkel hármasban.

Az is nagyon igaz, amit a gyereknevelés különbségeiről írtok! Meg általában a gyerekek is mások, mint mi voltunk (én is ötvenes korú vagyok).

Ránk is sokatt "vigyáztak" a nagyszülők, gyakorlatilag egész iskolai szünetben. De szinte egész nap kinn voltunk az udvaron, vagy az utcán, a többi gyerekkel, tévé nem is volt, okoseszközök meg még annyira sem. Reggel kaptunk reggelit, hazamentünk ebédelni, aztán este volt, hogy olyan fáradtak voltunk, hogy a vacsora nem is nagyon kellett. Vagy valamelyik másik gyerekhez behívtak minket is és kentek nekünk is kacsazsíros kenyeret.

Szóval FOGLALKOZNI velünk nem kellett. Lefoglaltuk magunkat. Sőt, nagyon sokat segítettünk is, leszedtük, kifejtettük a borsót, gazoltunk a kertben, gyümölcsöt szedtünk stb

Unokám 6 éves, és nincs el egyedül. Folyamatosan foglalkozni kell vele, szórakoztatni, vagy pedig telefon, tablet kell neki. Kinn a kertben "unalmas" neki, tehát nincs az, hogy pl gyomláljunk együtt, vagy locsoljuk meg a paradicsomot. 1-2 percre leköti, aztán már "uncsi".

Igen, tudom, hogy a lányomnak is máshogy kellene a gyerekhez állnia, de én ebbe nem szólok bele. Amikor nálunk van, én próbálom máshogy csinálni, de a legerősebb hatása nyilván a szülőnek, az otthoni közegnek van.

Vagyis a mi korunkban a "vigyázni az unokákra" teljesen mást jelentett, mint ma. Sokkal fárasztóbb, több időt, teljes embert igényel. Mi is még dolgozunk, van kert, állatok, persze szeretjük az unokát, és mi is ragaszkodunk ahhoz, hogy legyen nálunk a kislány, de tényleg elfáradunk a nap végére. Egész nyárra 100% hogy nem tudnám elvállalni.

Anyósom kijelentette, amikor megszületett a nagy, hogy ő már túl öreg, nem vigyáz a gyerekre. Ő amolyan távolról szeretős nagymama. Minden másnap telefonál "jajj kis unokám így, jajj drágaságom úgy" vidéken él. Aztán amikor meglátogatjuk, vagy ő jön el, akkor egy gyufaszálat nem tesz keresztbe, mert most főzni kell, vagy szemetet levinni, vagy porszívózni, vagy mindegy, de "jaaaj drága kisunokám milyen rossz, hogy ilyen kevés időm van rád".

Aztán ott vannak a szüleim, akik többet segítenének, de vidékiek, így túl gyakran nem tudjuk bevonni őket, fizetett segítségünk van az "el kell ugranom egy órára valahova" esetekre. Ha nagy ritkán megkérjük őket, hogy segítsenek, akkor ugranak, de ez tényleg ritka és apukám egyébként aktívabb, mint anyu. Többet bandáznak, anyu inkább az ellátásban veszi ki a részét, apu a szórakoztatásban.

Egyébként számomra szomorú olyanokat hallani és olvasni, hogy van valakinek egy napi ritmusa, amit megzavar az unoka. Ha heti háromszor alszik ott úgy, hogy még ők is dolgoznak, akkor meg is értem, de azért heti kétszer 2 óra tényleg akkora teher lenne a saját unokával?

Én sokáig hallgattam, hogy majd ha lesz unoka... Nem hittem el és jól is tettem. Egyik oldal sokáig aktívan dolgozott, utána pedig aktív nyugdíjas és mindig csinál valamit, amibe beszorítani kell az unokákat, ha megkérem. Az esetek felében nem jó neki. A másik az, hogy a nagyobb gyereket szívesen viszi, a kisebbet nem annyira. De ha már a kicsivel megoldjuk a felügyeletet, akkor nyilván a nagyot sem adjuk oda máshová, így ugrik a segítség.

A másik nagyszülő is várta az unokát, korán nyugdíjba ment, reklámozta ezerrel, miket fog csinálni. Pihenős, kertészkedős fajták, de amíg túl kicsik voltak a gyerekek, addig azért nem kérték, utána ott is a nagyobb gyereket csak, mert vele könnyebb. A kicsit se együtt, se külön nem akarják felügyelni. Már a kicsi is ovis, és vállalnák, de csak náluk és a saját szabályaik szerint. Ezek nélkül nem is keresnek miattuk. Én időnként küldök képet, nincs más kommunikáció. Hogy másoknak mit mondanak az unokákról, nem tudom, de a családunk életén nem változtat.

Anyám bármikor vigyázz rá (nyilván nem ha dolgozik pl, de úgy intézte a munkáját, hogy tudjon segíteni). Van amikor csak úgy elviszi, ők is és lányom is igényli. Most hétvégén pl elutaznak.

Mamám (Anyám anyja) is sokat vitt mindket...nálunk ez ilyen full alap.

Apám anyjánál egy kezemen megtudom számolni hányszor vigyázott ránk.

Múltkor pl (ő ajánlotta), hogy nala aludhat lányom...én dolgoztam. Aztán lányom hívott hogy reggel menjek érte. Akkor elkezte öreganyám hogy mer ő vigyáz rá hogy én tudjak dolgozni...mondtam is neki ha teher nem kell többet fél órát se vigyázni rá, de azért se nyekedjen ha sose lát minket. Ugye előtte meg ezt hallgattam....sose volt jó a kapcsolatunk.

Papám (anyum apja) meg most is vigyáz rá, 86 éves.

Nem mindegy ki hogy tartja magát.