Hogyan lehetne a nagyszüleim megbékíteni vagy ez már így ennyi volt?
A történet már 5 évre nyúlik vissza amikor a feleségemmel össze házasodtunk. Azóta nem beszélnek velem a nagyszüleim. Előtte eléggé jó viszony volt köztünk. A feleségem roma származású, apósom részéről. Nagyon hamar kiderült, hogy nagyon normálisak. Nem azok a romák akiktől tartani kellene egyáltalán.
A feleségem is tanult, intelligens, kedves nő. Ezért is szerettem belé nagyon hamar. 2,5 év után házasodtunk össze. A nagyszüleimet mikor meghívtuk az esküvőnkre nem mondtak semmit. Utána hívtak fel engem, hogy elrontom az egész életem ha feleségül veszem őt, szóval mondták az ehhez hasonló dolgokat. Már akkor nagyon megbántottalak, igazából akkor tűnt csak fel, hogy soha nem akarták megismerni a feleségem. Ő hiába próbált velük családi alkalmakkor is beszélgetni nem nyitottak felé.
Szóval azóta eltelt több mint 5 év. Azóta csak egy egy ünnep alkalmából találkoztunk. Született gyerekünk, az ő dédunokájuk. Az ő születésével se sikerült összehozni újra a köteléket.
Mostanában elég sokszor eszembe jutnak. Hogy ennek most már így kell lennie? Így fognak meghalni, hogy rosszban vagyunk mert nem tudták elfogadni a döntésem? Vagy hogyan lehetne őket megbékíteni?
5 éve házasodtunk össze a feleségemmel. Akkor döbbentem rá és raktam össze a dolgokat. 5 éve nem beszélünk egymással szinte semmit.
Elég kettős a dolog. Amennyire haragszom rájuk és rosszul esik ez az egész, annyira szeretném megoldani.
Természetesen a feleségemtől nem fogok elválni.
Téged kellene megbkéíteni, nem őket.
Ők dionszauruszok, aki kihalásra vannak ítélve, ellenben Ti semmi rosszat nem csináltatok.
"annyira szeretném megoldani."
. Ezen nincs mit megoldani. Lépj tovább, engedd el őket.
A délibábos múltatokba vagy szerelmes, de ebben ennyivolt a potenciál. A valóság próbára tette, és kudarcot vallott.
Addig lesz rossz, amíg Te nem engeded el, illetve amíg valahol is azt hiszed, neked kell a kedvükben járnod.
Nem kell a kedvükben járnod. Boldog vagy, és jó az életed.
Ezt megmondhatod nekik. Egyszer látogasd meg őket, köszönd meg, hogy voltak és vannak neked, szereted őket, és boldog vagy a családoddal.
Nem ugyanez,de talán a lényeg benne lesz. Nagymamám nevelt fel fél éves koromtól a legnagyobb szeretetben,és odaadással. Sajnos a fiam autista lett. Sehogy nem tudta elfogadni. Értettem,hogy fájt neki,hogy egy ilyen gyerek mellett nem élhetek teljes életet,de én választottam. A gyerekemet. Hiába nevelt fel,egyszerűen az a csepp gyerek annál sokkal többet ért. Én megszakítottam a kapcsolatot,és szzal jöttem el tőle,hogy ha őt is elfogadja ugyanúgy,mint az unokáit,akkor szóljon. Nem szólt.
Tudod bennem az volt,hogy aki bántja azt,akit szeretek,az engem bánt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!