Nagyszülő közelebb költöztetése? Tudnátok tanácsot adni?

Sziasztok!

Nos, leírnám a helyzetünket. Van egy 78 éves nagymamám, én 24 vagyok.

Nagymamámról azt kell tudni, hogy mindig is vidéken élt, nagyapámmal mezőgazdasággal foglalkozott, a vidéki élet, kertészkedés, állattartás, gazdálkodás volt az élete, imádja is még mindig. Egy vidéki városban élt egész életében, itt találkozott nagyapámmal, itt éltek 50 évig házasságban, itt szerzett barátokat, itt van kb az összes rokona, nagyapámat is itt temettük el. Itt az egész élete és szereti. Fizikailag még elég jól elvan, viszont már nyilván a kor meglátszik rajta, fáradékony, gyakran fáj a lába, dereka stb. Szellemileg abszolút friss, tanulásra is fogékony pl nem rég vettünk okostelefont neki a kérésére és segítséggel de elég jól elboldogul, a neten sem hisz el minden kamuhírt stb szóval egy átlag nyugdíjashoz képest elég tudatosan netezik szerintem.

Mi anyukámmal és a testvéremmel kb 8 éve költöztünk Budapestre. Hozzánk is közel áll ez az élet, tiszteletben tartjuk, hogy szeret ott lenni. Számára nagyon nagy szomorúságot okozott, mikor elköltöztünk, mert nagyon szoros kapcsolatunk volt mindig is, sokat voltunk nála, az én kiskoromban is. Viszont nem hagytuk magára, rendszeresen kb 2 hetente megyünk hétvégenként, ez kicsit változott mióta egyetemre mentem, de nem hagyjuk magára. Van rokon, akinek a gyerekei szintén elköltöztek, és ott kevésbé tartják a kapcsolatot, mamám pedig nagyon örül, hogy nálunk nem így van.

A gondot két dolog jelenti. Egyrészt a távolság. Összesen 3,5 óra nekünk eljutni hozzá vonattal. Kocsink nincs, mert nem nagyon van szükségünk rá, mamának van. Másrészt a kert. Mamának nagy telke van, nagy kerttel, gyümölcsfával, mindennel, tart tyúkokat és van egy macskája, ők jelentik a társaságát a mindennapokban. A rokonok, ismerősök hetente párszor átmennek, velük telefonon is tartja a kapcsolatot. Míg nagyapám élt, ketten együtt elgondozgatták a kertet. Azóta ő amennyit bír, azt megcsinálja, mi két hetente mikor megyünk, akkor rengeteg dolog vár ránk. Néha valamelyik ismerős egy kis pénzért segít neki. Viszont ez nem mindig elég. Mikor ott vagyunk, szinte a fele időt kertészkedéssel töltjük. Amiben egy ideig szívesen segítünk, a vége felé már inkább kínlódás. Sok munka, nincs rá elég idő és kapacitás, két hetente nem tudjuk teljesen rendbehozni, így sokszor elég káoszos a kert. Ráadásul így elég közös időt sem tudunk eltölteni, pihenni sem igazán van lehetőség.

Az utóbbi 2-3 évben már felmerült, hogy mi lenne ha közelebb költözne. Attól függetlenül, hogy ő is gyakran mondja, hogy milyen jó lenne közelebb lakni egymáshoz, nem szeretne elmozdulni. Mi is hiányzunk neki, ő is nekünk. A közelben lett volna eladó lakás ami szimpatikus, de ő teljesen elutasítja, hogy panelban lakjon. Ezt meg tudjuk érteni, kell neki a kert, elfoglaltságot ad neki és ez neki úgymond a természetes tere. Tőlünk 30-40 percre már vannak olyan kertesházak, ahol már pl mások is tartanak baromfit, méretre elég nagy, hogy élvezhesse, de nem túl nagy hogy fáradtság legyen gondozni. Ráadásul gyakrabban tudnánk egymást látni, több időnk lenne a másikra.

Ő viszont ezt is elutasítja, bár azért látszik, hogy nem olyan élesen, mint a panellakást. Szerintem főként a magánytól tart, mert hiába lennénk közel, neki minden más ismerőse és rokona az ország másik felében van, akikkel amúgy gyakran találkozik, beszélget. És mi sem érnénk rá minden nap, csak 2-3x egy héten.

Nem szeretnénk erőszakosan kiszakítani vagy megváltoztatni a helyzetét, vagy hogy adja fel az egész életét, egyszerűen csak szeretjük és nem tudjuk milyen megoldást találhatnánk. Ötletek kompromisszumra?

Mi nem tudunk közelebb költözni, mi is kialakítottuk már itt a saját életünket. Az összes barátunk itt van, anyukámnak itt van munkája ami jobban fizet, (ezért is költöztünk el) én is itt találtam munkát, plusz még egyetemista vagyok, a húgom még általános iskolába jár.

A pénzügyi részével szerencsére nincs probléma.