Mi az arany közép út első unokánál?
Az az igazság, hogy lehet itt szidni a kérdezőt meg az anyját, de ezt tipikusan olyan probléma, amit még csírájában kell elfojtani, a legelején, mert ebből lesz később, hogy csak az anyai nagymama vigyázhat a gyerekre, csak az lesz a jó, amit ő hoz, ő ad, és lényegében itt tipikusan a friss anyuka kelti a feszültséget, holott azért már a gyerek születése előtt érdemes az embernek magában megfogadnia, hogy nem tesz látványos különbséget a nagymamák között, vagy tegyen akkor, amikor a másik nagymama nincs ott, ne az orra előtt.
Mert legyünk őszinték, szerintem az itt kommentelőknek is rosszul esne, ha neki megtiltanák azt, amit a másik nagymama csinálhat, ezzel arra célozva, hogy ő nem egyenrangú, nem ugyanolyan jó nagyszülő.
Azért itt nem arról van szó, hogy anyós előtt nem akar szoptatni a kérdező felesége, meg nem az a probléma, ha ő nem akarja, hogy más etesse, pelenkázza a babát, van, aki ezt nem szereti az elején, csak akkor ne az legyen, hogy csak az egyik nagymamának tilos. Mert ezzel anyuka maga teremti meg a családi alapproblémát, meg generálja a csatározást.
Meg nyilván érthető, hogy a kérdezőnek is a gyereke a kisbaba, szeretné ő is megosztani az élményt a saját szüleivel, nincs ebben semmi különös.
Másrészt, ahogy itt le lett írva, ezt a tanácsadást meg mesélgetést is be kell fejezni, majd a friss anyuka szól, ha kíváncsi a tanácsokra. Addig nem kell megszólalni, tiszteletben kell tartani a próbálkozásait, kudarcait. Illetve, nekem soha eszembe nem jutna egy 2 hetes babát kérdés nélkül felvenni, etetni, pelenkázni, az én anyám/anyósom is mindig kérdezte, hogy pelenkázza át ő? Vagy ringassa ő, addig pihenek?
Mondjuk, nekem eszembe sem jutott ilyen különbséget tenni, hogy most anyám átpelenkázhatja, anyósom nem, értem én, hogy nekik is élmény a baba. De tanácsokat sem kértem.
Én azt tenném, kérdező, hogy ha te is ott vagy, nyugodtan vedd fel a saját gyereked, ha épp ébren van és add oda anyád kezébe, mert a te gyereked is, neked nem kell engedélyt kérned a feleségedtől semmire. Vond be te a saját anyád, meg kerüljétek, hogy egyszerre legyenek ott a nagymamák, ennyi.
"nyisson az én édesanyám felé is , viselkedjen vele is úgy mint a saját anyjával mert nem szeretnék különbséget tenni a nagy szülők között"
Hogy az istenbe lehetne egy egész életnyi bizalmat kicsikarni magadból egy idegen asszony irányába? A gyerek szempontjából egyformák a nagyszülők, de a feleségednek egyik az anyja, másik egy idegen.
Ne haragudj, kérdező, de most komolyan azon sértődöztök anyáddal, hogy a 2 hete szült kismama szívesebben adja a saját anyja kezébe az újszülöttjét, mint más anyjáéba? Ez hihetetlenül gyerekes, nőjetek már fel. Ez egy újszülött, nem egy játékszer, amivel igazságosan mindenkinek ugyanannyit kell engedni játszani. Ha anyád most nem kapja meg a babát, akkor ezt viselje el, értsd meg, hogy most nem az a prioritás, hogy anyukád mit szeretne.
Később, mikor már nagyobb a gyerek, vissza lehet erre térni, ha fennáll a probléma. De a hülyeséget, pl hogy hagyni kell sírni meg ilyenek, akkor se szívesen hallgatja az ember.
Ez itt nem fog megoldódni.
Újabb ékes példája az érzelmi lusta embereknek. Semmit nem tudtok nyíltan, érzések mentén megbeszelni egymással. Sem ti a feleségeddel, sem ő a te anyáddal, sem te az ő anyjával, sem a mamák egymás között. Nem tudtok kommunikálni. Mert féltek mit szól a másik. Mindenki a sérelmeit mondja, a másikra mutogat, ilyen jog, olyan jog. Nincs olyan kapcsolat az életetekben, hogy ne kelljen több millió totál idegen ember tanácsát kérni. Ezért kellene segítséget kérni hozzáértőtől. Kommunikációs szakember, családterapeuta. Lesz ez rosszabb is.
Tehát most akkor hogyan tovább? Kaptál válaszokat. Mi a terv?
"Ne haragudj, kérdező, de most komolyan azon sértődöztök anyáddal, hogy a 2 hete szült kismama szívesebben adja a saját anyja kezébe az újszülöttjét, mint más anyjáéba"
Ezért mondtam, hogy a kérdező fogja meg a gyereket és adja ő a saját anyja kezébe. És akkor azt meg fogadja el anyuka, hogy a férje is a saját anyjának adja oda szívesebben.
Bmeg, azért ha csak nem egy láncdohányos, büdös nagymamáról van szó, nehogy már olyan nagy dolog legyen, hogy fel meri venni néha, hogy ezt meg kelljen tiltani, te jó ég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!