Mi az arany közép út első unokánál?

Szintén apa vagyok.

Nagy bölcsességeket nem tudok mondani, csak a saját tapasztalataimat.

Nos, alapszabály, hogy a saját szülőjének mindenki jobban hisz, jobban elfogadja a véleményét, akár kritikáját, mint az anyósáét, apósáét. Egy kisbabával pedig az anyja van otthon, ő foglalkozik vele legalább reggeltől estig (amíg a férje dolgozik).

Ebből adódóan gyakorlatilag szükségszerű, hogy az anyai nagymama véleménye, elképzelése jobban fog érvényesülni, mint az apai nagymamáé.

Normális esetben a három vélemény (a két nagymamáé és az anyukáé) nem esik nagyon messze egymástól, ezen belül a két nagymamáé különösen közel esik egymáshoz. Így tehát, nincs nagy jelentősége, hogy melyik nagymama mondja.

Tanácsolom, hogy a te anyukád inkább ne mondjon semmit, csak ha direkt őt kérdezi a feleséged. A fiatal anyukák nagyon érzékenyek és könnyen belebeszélésnek érzik a legtapintatosabb tanácsot is. És mondjuk meg őszintén, sokszor az anyósok nem is tapintatosak, hanem "én mindent jobban tudok, mert felneveltem X gyereket" alapállásból osztják az észt. Mondanom se kell, hogy a legtöbb meny zsigeri ellenállással reagál az ilyesmire és máris meg van ágyazva a rossz anyós-meny viszonynak.

Szóval nagyon ügyeljetek arra, hogy ebbe az utcába nehogy bármelyikük is belemenjen.

Hasonlóan, amikor már pár hónapos lesz a baba és valamelyik nagyszülőre ráhagynátok pár órára, az anyukák sokkal szívesebben bízzák a saját anyukájukra, mint a férjükére.

Amit viszont megtehetsz és tegyél is meg: ügyelj arra, hogy a te anyukád is (ha van rá igénye) lehessen annyit a kisbabával, mint a másik nagymama. Így mindkettőjük felé lesz kötődése a kisbabának és ha nem is pár hónapos korában, de később el fogja fogadni a feleséged, hogy az anyósánál sincs veszélyben arra a 2-3 órára a kisbaba, amíg rá kell bíznia valamelyik nagyszülőre.

Az előbbiekben azt tételeztem föl, hogy a történet mindegyik szereplője alapvetően jóhiszeműen és korrektül viselkedik. Ha bárkiben komplexusok, feldolgozatlan problémák, sérelmek vannak, amiket a másikra kivetít, netán rivalizálni akar a másikkal, akkor egy nagyon nehezen kezelhető problémakupac jön létre, amit sokszor csak részben sikerül kezelni és a kisgyereken is nyomot hagy (természetesen rossz értelemben).

Ez igazàból úgy van, ahogy az első mondja, sajnos a fiús anyukáknak el kell fogadnia, hogy az esetek 95%-ban sosem lesz egyenrangú a másik nagyszülővel, mert úgyis az anyuka neveli elsősorban a gyereket, és azok a saját anyjukat részesítik elömyben, illetve nekik is az a természetes, ahogy ők felnőttek. Még akkor is, ha anyós a normálisabb.

Bár megjegyzem, nem tudom, egy 2 hetes babánál mit kell annyira tanácsolgatni, vagy mit kell csinálnia a nagyszülőknek a gyerekkel, meg azt se nagyon tudom, minek magyarázni anyukája arról, ők hogy mit csináltak 30 éve. Majd anyuka szól, ha tanácsot kér, akár az anyjától, akár anyóstól.

Az én anyósom pl. nagyon szeretem, de ő nem is szólt bele semmibe, nem magyarázott, ha kérdeztem valamit, elmondta, mit gondol, de ennyi, nem állt le kéretlen tanácsokat osztogatni. De annyira nyilván nem is csinált semmit a két hetessel, természetesen felvehette és át is pelenkázhatta, de ezen kívül mit kellett volna tennie?

Vagy nem értem, a te anyád mit szeretne csinálni?

Persze, ha nagy különbséget tesz a későbbiekben is, max. rá tudsz kérdezni, neki hogy fog esni, ha az ő menye tesz különbséget 30 év múlva.

ALAP dolog, hogy egy 2 hete szült fiatalasszony és egy 2 hetes csecsemő nyakára nem mászkálunk. Vonatkozik ez az anyára és az anyósra is. Pláne nem osztogatjuk az észt. (Ha a baba háromszor körbepisili a falat a pelenkázáskor, negyedszerre az anya is tudni fogja megelőzni ezt)

Ha anyós segíteni akar, akkor tehermentesítse az anyát, HA ő ezt kéri. Főzzön meg - a saját konyhájában (!) -, menjen el pelusért a DM-be, ugorjon be hazafelé a gyógyszertárba, söpörje le a teraszt, vigye el sétálni a kutyát, mittudomén. Jelenleg ez a legnagyobb segítség.

Amúgy meg békében kell hagyni a babát és a mamát, hogy összeszokjanak.

6-ra:

Itt már beleszaladnánk egy olyan kérdésbe is, hogy miért nem szoptatja a feleséged a babát - és ez eleve darázsfészek a tápszeres babák anyukáinak. :-))))))

Hát ne dühösen, de azért kérdezd meg, hogy ha a másik nagymama megetethette, akkor a te anyukád legközelebb megetetheti-e? Ha erre ismét az lesz a válasza, hogy még korai, akkor kérdezd meg, hogy a másik nagymamának miért nem volt korai?

Nyilván vigyázni kell a hangnemmel, mert könnyű kiásni a csatabárdot, amit a Jóisten se tud visszaásni majd, de finoman lehet jelezni a feleségednek, hogy te nem érted ezt a különbségtételt.

Szia. Fiús anyuka vagyok első gyerekkel.

Én is kaptam annyi tanácsot, hogy sokszor már idegesítő volt hogy másról nem tudunk beszélni. Főleg hogy én is utánanéztem meindennek, stb. Persze minden tanácsot meghallgattam, amit megfogadtam megfogadtam, amit nem nem. Nekem párom nagyon az anyukáját akarta a baba mellé, kezdett a párom kissé uralkodó lenni, ami nekem nem tetszett. Persze megnondtam neki hogy nem kötelező nekünk együtt élni ha ő akar dirigálni, haza is költözhetek. Ezen túlléptünk megbeszéltük hálistennek. Nekem az nem tetszett hogy én úgy éreztem, hogy az anyja eléggé kezdi nyeregben érezni magát, és mintha néha a mindent jobban tudok stílust vette volna fel. Valamit nem vettem, ami neki annó fontos dolog volt, láttam hogy meglepődött h nincs. Mikor bepelenkázta a babát én csináltam popsikrémet azóta is ezt használom, nem csattant ki a bőre. Mikor pelenkázta megkérdezte olyan borzasztó számonkérő lenéző fellengző hangon hogy "popsikrém? vagy tán az sincs..?!" Na utána nem sem kellett a segítség, csak azért hagytam h segítsen, hogy jol/fontosnak érezze magát, mert egyedül is el tudtam látni a babát hálistennek. Úgyhogy ez az elszólás feltette a pontot az I-re, azóta nem kellett a segítség. Majd ha kell lesz szólva.

Az első időkben az anya anyja szokott egyébként legtöbbet segíteni.

"viselkedjen vele is úgy mint a saját anyjával mert nem szeretnék különbséget tenni a nagy szülők között." Nem tud ugy viselkedni mint a saját anyjával mert nem az.

Az első hetekben a hormon ingadozás egy normális nőt is sárkánnyá tehet, ne a mostani viselkedése alapján ítéld meg a feleséged anyaként.

Ahogy írták, az a természetes reakció, ha egy kiszolgáltatott helyzetben az ember a saját anyjához fordul, nem a házastársa anyját keresi meg. 2 hét semmi, ezalatt a feleségednek megszokni se volt ideje, hogy ott a baba. Az anyai nagymama egyszerre tud segíteni az anyának és a babának, mert előtte nem ciki sírni, gyűröttnek, csalódottnak lenni, kellemetlen dolgot kérni tőle. Ez édesanyádra nem igaz, bármilyen kedves és segítőkész. (Én sem anyósomat hívtam be a szobába átvenni a babát szoptatás után, amíg felöltözök.) Édesanyád ideje később jön el, csak ne nyaggassátok a frissen szült feleséged az egyenlő időbeosztással meg osztozkodással, mert most támaszra van szüksége, aki te vagy és az anyja.