Nagyszülõnél, dédszülõnél hol van a határ aközött, hogy segítünk nekik és aközött, hogy rendben tartjuk a házukat?

40 évesen vettem egy szép nagy házat, nagy telekkel. Budapesti lányként sosem éltem vidéken, ahogy a férjem sem. Így a nagy kertben mi nem ültetünk semmit. Ligetet, kis japán kertet csináktunk. Persze kell gondozni a bokrokat, virágokat, de messze nem annyit mintha zöldségeket ültetnénk. Volt egy kedves idős szomszéd nénink akinek szintén nagy 6 szobás háza, és nagy telke volt. Amíg a férje élt a kert csodálatosan nézett ki, tele zöldségekkel, gyümölcsökkel. Férje halála után a nénike is lebetegedett, így a kert kezdett elhanyagolt lenni. Sokszor a szomszédok, barátok, mi mentünk át segíteni. Néninek 2 lánya van, és 3 már felnőtt unokája. Nénike sokszor panaszkodott, hogy az unokák csak pénz miatt jönnek, állandóan kölcsönkérnek amit sosem adnak meg. Lányait már meg sem kéri, hogy segítsenek a házban, Pl: függönyt mosni, mert már nem bírja, mindig elhárítják, hogy ezer dolguk van, nem érnek rá. Nem segítenek. 3 éve mondta nekem, hogy az egyik lánya egy időben nagyon kedves volt vele, bávásárolt neki ételt, majd rá akarta venni, hogy írjon végrendeletet, hogy csak ő örökli a házat, hiszen a nővérének van 2 háza is. Persze nem írta meg, így most megint alig látogatják. Nénike mindig sírt, hogy a házat még ők építették papával, barátokkal, rokonokkal. Ott nőttek fel a lányaik, unokák is egy darabig. Az egész élete ott zajlott. Szomorú, hogy élete utolsó éveiben elhagyja az otthonát, élete munkáját. Többek tanácsára végül eladta a házat, és a falu egyetlen öregek otthonába ment. Ne tudjátok meg, milyen dühöngés volt a lányok, és unokák részéről amikor megtudták, hogy mama eladta a házat. Jöttek, hogy mama buta, majd ők vigyáznak a pénzre, de szerencsére a nénike sarkára állt. Közölte velük, hogy a ház árát nyugdíjasként feléli, elmegy nyaralgatni, és a pénzével azt csinál amit akar. Félretesz annyi pénzt, hogy a temetésre se legyen gondjuk. Majd közölte az unokákkal,lányaival hogy tárt karokkal látja őket, de pénzt többé nem ad. Mi mindig látigatjuk, sőt sokszor eljön hozzánk is. Lányai, unokái azóta sem mennek hozzá. Nénike bár jól elvan, egészséges közel 84 évesen, de még mindig fáj neki, hogy élete munkája már nem az ővé.

Nem olyan könnyű eladni egy olyan házat amit a két kezeddel építezs fel, ahol az egész életet zajlott.

Szép történet, 13-as, de egy szerető jó anyához nem fognak sosem így állni a gyerekei. Sok minden lehet ott, amiről te nem tudsz, ha igaz egyáltalán a sztori.

Az, hogy egyik gyereke sem akart vele foglalkozni, elég gyanús.

17!

Oh, dehogynem fognak így hozzá állni. Egyre egoistabbak az emberek. Csak olvasd el itt a hozzaszolasokat, mindenkinek maga az első.

Nem 13. voltam

"Csak olvasd el itt a hozzaszolasokat, mindenkinek maga az első."

Igen, főleg annak az öregnek, aki elvárná, hogy a fiatal menjen munka/család/saját háztartás mellett hetente kapálni és takarítani az ő feleslegesen nagy házát meg kertjét.

Itthon miért nem elfogadott az, ami külföldön, hogy az emberek idős korukban eladják a sokszobás otthonukat, beköltöznek egy kisebbe és elrakják maguknak a pénzt/fizetnek belőle egy segítőt?

És megjegyzem, szerintem is az a normális család, ahol segítik egymást a családtagok - de csak bizonyos mértékig.