Ha neked lenne gondozásra szoruló idősebb családtagod, te megápolnád vagy elhelyeznéd otthonban?

Ez nagyon sok dologtól függ. jelenleg 3 kisgyermekes anyaként nem tudnám vállalni, őszintén szólva nem is akarnám, mert elsősorban a gyerekeim gondozásáért tartozom felelősséggel 24 órában. Ha nyugdíjas lennék, a gyerekek kirepültek már, az megint más helyzet. Csúnya leírni, de bizony az sem mindegy, hogy várhatóan mennyi időről lenne szó. Nem mindegy, hogy akár többször tíz évről, vagy az utolsó hónapokról....

Érzelmeket, meg azt, hogy melyik esetben mit gondolnának rólam mások, szándékosan nem keverem ide, ahhoz túl sok családot láttam már tönkremenni az erőn felüli vállalásban.....

kiharcolnék neki egy helyet egy jó otthonban, még az anyámnak is akár, gyermeki szeretet-otthonápolás címszóval csak vele b sznék ki.

nem vagyok orvos, nem vagyok ápoló, nincs és nem is lesz szakirányű végzettségem, ad abszurdum hiányzik otthon a szükséges infrastruktúra, a gépek, az eszközök, és huszonnégy órában már egy kisgyerek mellett se van ott az ember, mert főz mos dolgozik ügyet intéz és esetleg dolgozik is, mégis mikor érjek rá 7/24ben ápolni?

arra vannak az otthonok, hogy megadják nekik azt a professzionális gondoskodást, amit én magánemberként képtelen vagyok.

Otthonban. Ez szakmunka. Azon kívül az én szüleim nem is engednék, hogy ellássam őket ilyen helyzetben, ők félretettek annyit, hogy ha öregen ápolásra szorulnak majd, akkor fedezhessék a költségeket.

Egy 89 éves nagyapám él még, eléggé lerobbant már, szinte csak lakáson belül tud mozogni, de az elméje tökéletes. Minden nap jár hozzá házvezetőnő, plusz az ebédet hozza neki egy önkormányzat által kiutalt hölgy, és ő 1 órát marad is, amíg megeszi, ezt is kifizeti, de ez csak hétköznap van. Anyukámék járnak hozzá hetente. Mindannyian más városban lakunk. Én felhívni szoktam, mert nem bírja már a sok látogatót, a telefon csak pár perc. Előfizet ilyen "pánikgomb" szolgáltatásra, és igénybe is vette már kétszer. Ez abból áll, hogy ha megnyomja a gombot, akkor éjjel-nappal bármikor 10 perc alatt kint vannak nála megnézni, mi a szitu, van kulcsuk a lakásához. Egyszer elesett, egyszer pedig gyomorvérzése volt. Mindkét esetben éjszaka. Hívtak neki mentőt, bekísérték és intézték a papírokat. Szuper szolgáltatás, ő nagyon elégedett.

Egy JÓ! otthonba helyezném el, ahol, ha olyan az állapota, tehát még igényli, akkor még társasága, esetleges programja is van, ha pedig annyira beteg már, akkor szakemberek ápolják.

Természetesen, ha csak annyit jelent az ápolás, hogy napi egyszer ránézni egy órára, bevásárolni, mittudomén, de egyébként el van még egyedül, azt szívesen megteszem.

Súlyos beteg ápolása akkora feladat, amire én alkalmatlan vagyok.

És már most tudom, hogy ha valaha én kerülök ilyen helyzetbe, senkitől nem fogom elvárni, és nem is szeretném, ha otthon "kínlódna" velem.

"Mert ha valaki "csak" fizikailag reccsen le, az nem igényel akkora gondoskodást" - nálunk ez van. Már 24 órás felügyelet kell, mert ezt már egyikünk sem tudta bevállalni. Így is rengeteg munka, stressz stb. De ezerszer inkább ez, minthogy "kidobjam" az anyám, aztán hátradőljek, és nyugtatgassam a lelkiismeretem azzal, hogy "szakmunka", meg hogy "legalább van társasága" meg ilyenek. Mi úgy tervezzük, ha szükség lesz rá, szakápolót fogadunk, akár gépeket is lehet bérelni, szóval rengeteg mindent meg lehet oldani otthon, ha van rá hajlandóság.

A jó otthonok (de még a nem jók is) ugyanúgy rém drágák tudnak lenni, és sokkal kiszolgáltatottabb helyzet. Ha itt nem tetszik nekünk valami megmondjuk, ha nem tudunk kijönni a gondozóval, keresünk másikat.

Persze, megértem, aki ezt nem tudja megfizetni, de az a "jó" otthont sem tudja.

Úgy emlegetik itt a "jó" otthont, mintha minden sarkon lenne egy, míg mi, amikor szükség lett volna rá, egy jó rehabilitációs helyet sem találtunk, ahol fogadták volna az anyámat - még pénzért sem.

Szóval a mi családunk gyomra ezt nem veszi be. Lehet lepontozni!