Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Bántás nélkül hogy célozzunk...

Bántás nélkül hogy célozzunk rá, hogy törődhetne magával, adhatna magára?

Figyelt kérdés

Van egy rokonunk (közeli), folyamatosan panaszkodik, hogy mennyire nehéz neki egyedül a gyerekével, meg hogy nincs mellette egy férfi, társ, és hogy ő sosem fog találni már senkit. Tavaly váltak el, de már régen is olyan volt, mint most. Hajmosásra érett haj még a 6.-7. nap is felkötve, mert "jól van az úgy, ki figyeli" (függetlenül attól, hogy nagyon előnytelen, ha össze van kötve a haja). A bőre csúnya, heges, pattanásos, fakó az arcán és szürke/fekete karikák a szeme alatt. Nem kell full glam smink, de egy korrektor, BB krém/alapozó és púder egy kis kontúrozással 5 perc alatt fent van, és mégis üdébb, frissebb az ember, ráadásul nem is fénylik a feje. Túlsúlyos, a szülés után a hasa is nagy maradt (7 éve szült, tehát ez nem fog magától változni). Ha mondom, hogy diétázom, akkor hülyének néz, hogy minek, meg úgy nem lehet élni. Múltkor mondtam, hogy csak kóstolja meg, amit eszek, de hogy ő azt nem eszi meg, meg nem bírna joghurtot reggelizni, neki úgy indul jól a nap, ha szalonnát ehet puha kenyérrel... Az öltözködésén is lenne mit javítani, az állandó viselete a melegítő, merthogy otthonról dolgozik, és ha pl boltba megy, vagy a gyerekért, akkor sem vesz fel mást. Így meg tényleg azt a "topis" kinézetet mutatja.


Szeretnék neki segíteni, de megbántani nem akarom.


2019. jún. 17. 17:55
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
75%

Csak nyafog nektek, mert nincs kinek.


Hallgasd meg, ha jót akarsz neki, kevésbé lesz frusztrált!


Azt hiszed olyan buta, hogy nem látja, hogy néz ki?


Csak együttérzést akar, vagy segítséget!


Rendeset!


Ha nem kér tanácsot, min változtasson, ne ajánlgass semmit!


Ajánld fel, hogy vigyázol este a gyerekre, amíg randizik, vagy elmegy valahova.


Képes rendbehozni magát, csak gondolom nincs ideje és ereje rá!


Ha nem kér szépészeti tanácsot, ne adj!


Valahogy az exét is összeszedte, a tudás birtokában van, csak nem akarja/tudja használni még.


Egyedülálló anya vagyok, nem rossz egyedül, de szabadidőm kevés van, energiám meg mégkevesebb, pedig ezek miatt hanyagolom most kicsit a külsőm.

2019. jún. 17. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
91%
Elhiszem, hogy jót akarsz, de ne tedd, mert lehet, hogy kezdesz a szemében kicsit erőszakosnak tűnni. Ha ő így érzi jól magát, rá kell hagyni. Egyébként meg, van a Regenor diéta, azt csinálhatná, mert pont az a lényege, hogy zsírral fogy az ember, nem éhezne mellette.
2019. jún. 17. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
56%

Mondjuk én se joghurtot reggelizek, abból kb nulla energiát tudnék meríteni a naphoz. Tökéletes a szalonna kenyérrel, a hangsúly a mennyiségen van.

A hasam nekem is nagy, bár sulyfeleslegem nincs. Tudod, létezik olyan, hogy kotenyhas, amitől max a plasztikai sebész tud megszabadítani, a diéta nem.


Amúgy kimondottan visszataszító ahogy írsz erről a rokonról. Ha az volt a cél, hogy mindenki őt szapulja, kár volt írnod.

2019. jún. 17. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Igen, összeszedte az exét. 12 évvel ezelőtt, 30 kilóval könnyebben, fiatal nőként.


Neki rossz egyedül, mondogatja is folyton.



Igen, biztos azért írtam egy anonim oldalra, hogy mások szapulják. Miért kell ezzel jönni?:D

2019. jún. 17. 18:27
 5/16 anonim ***** válasza:
53%

Mert ez jön le az irományodból.

Ha segíteni akarnál neki, akkor elhívnád tornázni, fodrászhoz, vásárolni

2019. jún. 17. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
61%
Mennyi idős a rokon hölgy?
2019. jún. 17. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Utolsóelőtti, a frusztárcióddal ne itt fárassz. Leírtam, ami a helyzet, mert ha nem konkretizáltam volna a dolgot, senki nem értette volna, mi a gond. Nem tudom elhívni ide-oda, mivel egy hónapból kb. 3-4 napot vagyok otthon, amúgy Budapesten élek.


Utolsó válaszolónak: 40 éves.

2019. jún. 17. 18:51
 8/16 anonim ***** válasza:
96%
Ha túlteszi magát a váláson, össze fogja magát kapni. Most ott tart hogy qz eszével már tudja hogy nem jó egyedül, de mégnem tud/akar ebbe munkát feccölni. Ha majd akar, hidd el megtalálja a samponosflakont és a konditermet. Nyugodtan várd ki amig ö kér konkrét segítséget. Most elég neki ha bologatsz h bizony, bizony rossz egyedül, mert egyelőre ennyit bír beemelni.
2019. jún. 17. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
88%

A valtozast nekit kell akarnia. Te hiaba adsz neki tanacsot, vagy eroszakoskodsz, semmi ertelme nincs.

Szerintem o mar nem igazan akar senkit, vagy max az o sajat igenyeinek megfelelo tarsat.

2019. jún. 17. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
88%
Szia, én is hasonló helyzetben vagyok. 42 éves vagyok és 37 évesen váltam el. Olyan alacsonyan volt az önbizalmam (nem volt rajtam túl nagy súlyfelesleg) hogy belementem egy nagyon méltatlan kapcsolatba a válás után fél évvel. Eleinte nem kérdeztem rá, mert barátság extrákkal volt (még nem éreztem képesnek magam egy normális kapcsolatra) de mire beleszerettem, kiderült, hogy nem független. Másfél évig voltam vele, nagyon nehéz volt összeszedni magam és kilépni. Közben bűntudatom is volt a helyzet miatt. Felszedtem még 10 kilót az amúgy 5-6 kiló plusszomra. Azóta egyedül vagyok, én is egyedülálló anya. Próbáltam fogyni, de valamiért irtó nehezen ment. Én is elveszítettem a motivációt arra, hogy jól nézzek ki, csinosítsam magam, inkább nem akartam magamra felhívni a figyelmet, csak elrejtőzni egy vastag pulóver meg a tokám mögé.....Aztán most elértem a mélypontot, a legnagyobb súlyomat, 79.7 kilót mutatott a mérleg. Ez majdnem 80, az én 162 centis magasságomhoz irtó sok. Átgondoltam a dolgot és májusban nekikezdtem. Tudtam, hogy hosszú távra kell tervezni hogy lassan menjen le a súly, tehát szívesen kell csinálnom. Összeírtam, mi az amiket eszem, mi az amiről nem tudok lemondani és mi helyettesíthető egészségesebb verzióval. Naponta edzek. Én is bőségesen reggelizem: sonka, tükörtojás, ami tocsog az olajban és pirítós. És átlagban heti egy kilót fogyok. :-)Tudom, hogy nem feltétlenül egészséges amit csinálok, de működik, és ahogy mennek le a kilók, egyre jobban érzem magam és egyre jobban megy az edzés is. Azt is én állítottam össze magamnak és rendkívül kímélően és fokozatosan. Mindent meg lehet csinálni, mindent el lehet érni, de kívülről ez nem fog menni. Talán pozitív sikertörténetekkel lehetne motiválni, vagy neki is lesz egy súly, amit ha átlép, az majd ad neki egy lökést. De sajnos nagyon könnyű belesüllyedni az önsajnálatba és az önutálatba. Pláne 40 évesen, fél lábban a (z)sírban. :-)
2019. jún. 17. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!