Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy mondjam meg, hogy "vissza...

Hogy mondjam meg, hogy "visszalépek"? Ciki, vagy azért ez megérthető?

Figyelt kérdés

Nyáron megyek két barátnőmmel Párizsba és Angliába, ilyen szervezett út lesz. Egy nap Disneyland, egy Párizs, és a maradék 3 nap Anglia. Egy hete kitalálta az unokatestvérem, hogy jönni szeretne velünk, mikor náluk voltam, ezt mondogatta egész nap (most lesz 9 májusban). Az anyukája ismeri a hölgyet, akié az utazási iroda, és kérdezte, hogy ilyen korú gyerekek szoktak-e menni, bírják-e az egésznapos mászkálást, és megerősítette, hogy teljesen jól szokták érezni magukat. Én akkor így bele sem gondoltam, mi lenne ha jönni, szóval mondtam, hogy jöjjön nyugodtan, mert eddigis volt, hogy nálam aludt, vagy hoztam-vittem az iskolába, vigyáztam rá, stb. De most így belegondoltam, hogy egy hétig kb úgy kell viselkednem, mintha az anyja lennék... Tudom, eső után köpönyeg, de akkor eszembe sem jutott, hogy pl. így nem mehetünk el este borozni, a buszozást sem alhatom át altatóval, mert ott lesz, és figyelnem kell rá, esténként sem dőlhetek be csak úgy az ágyba, mert segíteni kell neki fürdeni, öltözködni, pakolni.


Közben meg bűntudatom van, mert ez lenne az első nyaralása (amúgy csak a Velencei-tóhoz szoktak menni, vagy a Lupa strandra, nincsenek annyira eleresztve anyagilag). Nagyon várja, múltkor megszámolta, hány nap van addig, mennyi ideig leszünk ott, stb.


2019. ápr. 22. 19:10
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
36%
Barátnőidnek mondtad már,hogy 4en mentek?
2019. ápr. 22. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
83%
Megnézném a barátnőid arcát amikor bejelented nekik, hogy négyen mentek...
2019. ápr. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
89%
Én a szülőket nem értem. A 9 éves lányom nélkülem biztos nem menne külföldre, még belföldön is max nagyszülőkkel.
2019. ápr. 22. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 batta80 ***** válasza:
81%

Jesszusom..

Azonnal mondd le, az anyja egy idióta. És ha a gyerek második este haza akar menni? Akkor mit csináltok?

Hány éves vagy? Nyugodtan mondd el, amit itt leírtál.

Nekem is 9 éves gyerekem van, biztos, hogy nem engednèm el külföldre SENKIVEL.

2019. ápr. 22. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 A kérdező kommentje:
A szülők amúgyis ilyen kicsit "nemtörődöm" típusok, a gyerek ideje 80%-át a nagyszülőkkel tölti szerintem. A nagymamával alszik, ő hordja iskolába, ő megy érte, ő főz neki, ő fürdeti, tanul vele, stb. Mert hogy a szülők dolgoznak, és nincs sok idejük... Szóval valahol tényleg sajnálom az unokatesómat, mert például az apjából annyit lát, hogy hazaér 6-7 körül, leül a számítógép elé pár üveg sörrel, és éjszakába nyúlóan játszik. Nem is hívja "apának", hanem a keresztnevén szólítja.
2019. ápr. 22. 22:39
 26/33 anonim ***** válasza:
94%

Na, kuzinodnál meg se lepne, ha 10 év múlva nem is tartaná a donorjaival a kapcsolatot. Mert ez nem szülőség, ez donorság.


Néha előfordul, hogy jót akar az ember, csak a továbbiakat nem gondolja át. Ez történt veled is.


Nagymamáddal beszélnék, hogy ne haragudjon, mégse vinnéd az unokatesódat, mert egy ilyen kaliberű utat nem egy 9 éves gyerekre találtak ki, sőt, felnőtt is van, aki ezt nem bírja szusszal. Viszont cserébe vidd el májusban a Praterba mondjuk. Az is külföld, nincs is messze. Vagy valami egyéb szomszédos országba a szülinapjára, annyit még össze is lehet diákmunkázni.

2019. ápr. 22. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
93%

Én eleve nem engednék el senkivel el 9 éves lányom és fárasztó egy ekkora gyereknek az egésznapos jövés mennés ,

Úgyhogy mond vissza nyugodtan.viszont cserébe vidd el valami közeli programra ahol még nem járt elég egy 2 napos program is .

2019. ápr. 23. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
95%

11 éves koromban velem is történt hasonló, megígérték, hogy megyünk Rómába, de végül elmaradt.

Valószínűleg pénzügyi okai voltak, már nem emlékszem.


Engem rengeteg helyre vittek gyerekkoromban, sokat utaztunk, de sajnos ebből vajmi kevésre emlékszem... :(


Lehet a kislány is csak arra emlékezne, hogy volt itt-ott... Persze nyaralni azért megyünk, hogy élvezzük, nem azért hogy évtizedek múlva legyen mit mesélni.


Igen, minél előbb mondd le. Én soha az életben nem vállaltam volna ezt el, nyilván te sem akartad ezt igazán, csak nem gondoltad végig.

Ezt nem lehet 5 másodperc alatt végiggondolni, ehhez több napos gondolkodás, szervezés kell, érvek-ellenérvek.. még akkor is, ha mindenki 100%-osan akarja hogy a gyerek menjen és teljesen 100%-os gyerek (teszem azt nagyon szófogadó, csendes, nincs semmilyen betegsége), akkor is nehéz döntés.


A szülők is trollok, hogy ilyen elhamarkodott döntésbe kergettek téged.

2019. ápr. 23. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
85%
Egy 9 éves már a legtöbb dologra emlékszik. Amúgy én sem vinném. Meggondolatlan döntés volt, kérj sűrűn elnézést. Barátnőiddel is ordas mód kitolnál.
2019. ápr. 23. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
91%

#29

Oké, én különleges eset vagyok, egy súlyos betegség úgymond "hard-resetelt"... Persze a fontosabb dolgok megmaradtak és kezd csökkenni a fehér foltok száma így 10 év után.. Mindegy.


De nem is ez a lényeg.

Egész egyszerűen egy gyerekes utazás teljesen más szervezést igényel, egy fiatal banda életmódjával teljesen inkompatibilis.


Tudom, mert szünetekben sokat találkozom az unokatesóimmal, nyári szünetben pedig nagymamámmal és édesanyámmal együtt nyaralni is szoktuk vinni őket, illetve a tanyánkon együtt töltünk egy hetet.


Állandó fegyelem, még állandóbb figyelem, meghatározott napirend szükséges.

2019. ápr. 23. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!