Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek, hogy ne érezzem ezt?

Mit tegyek, hogy ne érezzem ezt?

Figyelt kérdés

Az a baj, hogy tönkretette a családom az önbecsülésemet. Sárba tiporták azzal, hogy folyton azt hajtogatták, hogy ha ilyen vagyok, egy férfinek se fogok kelleni, stb. Ezen kívül még mindig úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel (10 vagyok) és ezt értsétek szó szerint, nem nyafogásból írom. Fontos még, hogy burokban neveltek, mindentől óvtak, semmit sem tapasztaltam meg a világból.

Most itt lesz a lehetőség, hogy a barátommal összeköltözzek, de elfogott egy borzalmas érzés, ami a kisebbség érzésemből adódik. Szörnyen zavar, hogy a barátom érettebb nálam. Ő már 3 éve egyedül él, és intézi ügyeit. Én viszont semmit sem értek az ilyen dolgokhoz. És az az igazság, hogy most annak ellenére, hogy szeretem, és nem akarom megbántani, inkább mégsem vele szeretnék összeköltözni, hanem csak egy külön albérletbe (kb. 1 évre) amíg mindent meg nem tapasztalok, és egyenlő nem leszek vele élettapasztalat terén. Tudom, hogy ez nagyon kicsinyes érzés, de akinek volt már padlón az önbecsülése, az talán megérti.

Hogy mit várok válaszképp? Azt, hogy ti külön költöznétek e, vagy a barátotokhoz? Vagy hogy hogy hessegethetném el magamtól az érzést? Hogy küzdhetném le a komplexusomat?


2010. jún. 11. 19:18
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:
Minden segítségre nyitott vagyok, mert tényleg borzalmas érzés, hogy úgy érzem, így nem tudok sem a külvilágnak, sem a családomnak (akik sz.r embernek hisznek), sem pedig (és talán ez a legfontosabb) magamnak bizonyítani.
2010. jún. 11. 19:23
 2/15 anonim ***** válasza:

Szerintem mindenképp külön költözz ha úgyérzed ez segít neked. :) Fontos az önállóság s szerintem ha képes vagy rá akkor az sok önbecsülést fog adni neked. És egyáltalán nem gyerekes, inkább pőozitív, hogy már ezen jár az eszed. Pasid lehet akármennyi s ha tönkre is menne a kapcsolatotok, akkor nemfogod magad ugyanígy érezni, már lessz egykis tapasztalatod. :)

Sok sikert

2010. jún. 11. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
10 éves vagy?Vagy az csak egy elírás?
2010. jún. 11. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Ugye csak elírtad a korodat? Csak nem lehetsz 10 éves...
2010. jún. 11. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

vagy elírta, vagy kamu:D

de sztem is csak elírta

2010. jún. 11. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
21 vagyok, nem tudom, hogy sikerült így elírnom :)
2010. jún. 11. 19:31
 7/15 anonim ***** válasza:
költözz...
2010. jún. 11. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%

Irigyellek.


Én sehová sem tudok költözni a szülőktől nem hogy még választhassak is...


Mi lenne ha barátodhoz költöznél? Legalább segítene megtanítani hogyan kell egyedül intézni az ügyeidet. Mondd, hogy szeretnéd magad megoldani ezért csak akkor segítsen ha kérdezel.


De ha neked ez annyira fontos akkor magyarázd el neki amit érzel és egyelőre élj inkább egyedül.

2010. jún. 11. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Szerintem a párodhoz költözz. Azért is jobb lesz neked, mert eddig voltak melletted, nem lenne jó, hirtelen egyedül. És a pároddal, mégiscsak másabb, mint a szüleiddel.
2010. jún. 11. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
én a helyedben a barátomhoz mennék (: elmondanám neki h mi a helyzet, stb. amit itt is leírtál (: úgy is megfog érteni :) meg együtt egyszerűbb minden (:
2010. jún. 11. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!