Ki volt a legközelebbi hozzátartozód aki meghalt?

Anyukám.24én halt meg, pénteken volt a temetés.Két évig küzdött a tüdőrákkal.

Még nem fogtam fel.Nem is akarom.Nem bírom.Szörnyű, iszonyat fájdalom😞

Mamam, 20voltam,közel álltunk egymáshoz. Rákos volt és elég sok atetje volt.

Volt barátom is meg halt, 19voltam.

Idő és az ember megtanul vele élni.

2 papám halt meg aki a legközelebbi hozzátartozóm..az egyik 73 évesen (2 héten belül a 3.ik agyvérzést már nem élte túl) a másik 55 évesen (rák). Abszolút nem volt nehéz feldolgozni.

Viszont a dédimamám az aki nagyon közel állt hozzám, nagyon hiányzik még mindig :( én akkor 16 éves voltam,este lefeküdt,másnap már nem kelet fel, 98 éves volt.

Én 7 éves voltam kb. mikor a nagybátyám meghalt. A szüleim nekem azt mondták, hogy elaludt és nem kelt fel, de nem tudom, hogy igaz e.

Utána 14 éves koromban a nagymamám. A fél gyerekkoromat nála töltöttem, nagyon közel állt hozzám. Ő combnyaktöréssel került kórházba, de végül agyvérzést kapott és abba halt bele. 60 éves volt.

Édesapám 45 évesen tüdőrákban hunyt el. A 18 szülinapomon volt a temetése. Ő állt hozzám a legközelebb a családból. Külsőre és belsőre is olyan vagyok, mint ő. Nagyon szerettem. Nem vagyok egy érzelmes ember, de most, hogy lassan esküvőm lesz, gyereket szeretnénk, stb. néha elsírom magam, mert ő nem lehet már ott egyik eseményen sem. Pedig a világ egyik legjobb apukája volt, nekünk szentelte az életét és még csak az érettségimet sem élte meg.

A többi rokonommal nem valami jó a kapcsolatom, még anyumnal sem. Gyakorlatilag, aki fontos volt nekem a családból az már nem él.

Anyukám másfél éve halt meg agyvérzésben, elpattant egy ér az agyában. Fájt a feje, lefeküdt pihenni, elvesztette az eszméletét. Nem kelt fel többé, 5 napig kórházban volt, és meghalt.

29 voltam. Elég nehéz, pont most néztem egy sorozatot, amiben szülő halála volt, és eddig is érzékeny voltam, mindenen sírtam, de most totál beleélem magam a dolgokba. Néha könnyebb, néha nehezebb, a pszichológus azt mondta, ez ilyen hullámzó.

Kedves válaszoló!

Nagyon sajnálom a vesztességed, igazán meg tudom érteni, hogyan érintett a dolog.

Anyukám is hasonló módon halt meg, lásd 11. hozzászólás. Remélem nem bánod, ha leírom a történteket, ha mégis, kérlek, ne olvasd tovább a levelem.

Anyukám halálra nem otthon történt, mert mint utólag kinyomoztuk, elment a bolhapiacra, egyedül. Munkatársnőjével ment volna, aki lemondta a találkát mikor anya már a metróban volt. A családunk összes tagja (apa és hárman testvérek) pedig az ország másik részében voltunk.

Szept. 1-jén vitték kórházba, feltevésünk szerint dél körül.

2-án észleltük, hogy baj lehet, mert órákig egy telefonra sem reagált.

3-án reggel apa öcsémmel hazaért, de nem volt otthon, semmi szokatlan nem volt a lakásban, csak a ridikülét vitte magával. Kórházakat végig telefonálták (főváros), plusz rendőrséget hívták eltűnés miatt. Utóbbi kijött a lakásba, és ujjlenyomatokat gyűjtöttek, hogy kizárják a lehetőséget, hogy apa tett volna valamit vele.

Közben apáék végigtelefonálták a kórházakat, és egyikben sem volt. A legeslegutolsó a listán (Egyetemi Sürgősségi Kórház), a város totál másik végében végül mondta, hogy menjen be minél előbb. Ez volt hétfőn délután. Annyit tájékoztattak, hogy kómában van, alig mehetett be apa hozzá. Akkor már tudtuk, hogy meg fog halni, "vártuk" a pillanatot, de részleteket, hogy mi történt, nem tudtunk. Még számítottunk csodára.

4-én, másnap, elvégezték a szervdonor tesztet, és nem volt már alkalmas, pedig beleegyeztünk volna. Annyi tudtunk meg, hogy agyvérzése volt.

5-én dél körül telefonált apa, hogy megállt a szíve. Húgom épp vizsgázott, este felültünk a vonatra ketten.

6-ára, másnap délre megvolt a boncolás, meg minden ami kellett, a vonatállomásról előbb hazamentünk átöltözni, és mentünk is ki a temetői káponába, mert kora du. volt egy szertartás - vegyes házasság volt, így apa és anya vallása szerinti pap is beszélt, 2 nyelven. Ez a rokonai, és munkahelyi kollégák miatt kellett. Rengetegen eljöttek - a kis templom tele volt, plusz még talán kint is álltak, nem mindenki jött időben - még az iskolánkból is 1-2 tanár, volt osztályfőnökeink, más ismerős szülők, pár osztálytársunk, barátok. A lelkészünknek megcsuklott a hangja prédikáció alatt, meg a könnyei is kicsordultak. Ennek végeztével kocsiba ültünk és apukám szülővárosáig meg sem álltunk. 11 óra utazás, éjjel 3-kor értünk a temetői ravatalozóba. Miután kipakoltuk a halottaskocsit a temérdek koszorútól és vágott virágoktól, a koporsót is helyére tettük, hazamentünk második lakásunkba. Annyira sokkoló élmény volt minden, meg olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy nem nagyon törődtünk semmivel. 4-en felnőttek egy régi nagy dupla ágyba feküdtünk. A hátramaradt éjszaka felében virrasztottam, apa szuszogását lestem, imádkozva, nehogy újabb baj érje.

Végül pár órát aludtam úgy ahogy.

Szept. 7. délutánra ki volt tűzve már a temetés. Részéről csak a testvére és legjobb barátnője jött el férjeikkel, előbbi a kislányukkal. Apa egy, az országban távolabb élő unokatestvére is eljött a családjával, illetve Amerikából apának az unokahúga, és Magyarországról is mintha eljött volna pár távolabbi rokona apának. Ezenkívül apának a szülővárosában levő rokonai, pár közelebbi barátja. Megdöbbentő volt kibírni mindenkinek a részvétét, sok emberről én nem is tudtam, hogy kicsoda. A temetés is két lelkésszel zajlott, de itt már mindkettő református volt. A helyi beszélt magyarul, a nagybácsim pedig vállalta, hogy felszólal anya nyelvén is. Ő mondta később apának, hogy ő már nyugdíjas, tapasztalt lelkész (70 körül volt), de olyanról még nem hallott, hogy egy lelkész könnyezzen egy nem-családtagja temetésén. Ez a dolog, hogy jószívűsége, segítőkészsége miatt hnyan tisztelték és szerették - mai napig szavak nélkül hagy. Már csak sajnálni tudom, hogy én nem fejeztem ki sose szeretetemet szüleim iránt, nem osztottam meg vele kis dolgaimat, és nem tekintettem a legjobb barátnőmnek.

Az egész sztorinál meghatóbb csak a lelkész-nagybátyám temetése volt, másfél évvel később, amikor az egész püspökség ill egész ország területéről jöttek lelkészek a temetésre. Az egyik legidősebb még élő növendéke volt a teológiának, aki még aktívan szolgált szinte haláláig.

Ha elolvastad idáig az írásomat, és van kedved neked is megosztani a történeted, szívesen elolvasom!

Üdv:

M