Ki volt a legközelebbi hozzátartozód aki meghalt?

Anyai nagyapám temetése akkor volt kb., mikor én születtem. Gyermek voltam, mikor anyai dédnagymamám halt meg, majd nagymamám testvére, ill. nagymamám is, pár éven belül. Mivel ritkán mentünk hozzájuk, kevés időre, nem érintett meg egyáltalán, egyiknek se voltam a temetésén sem.

Az első temetés amelyiken még ált. iskola vége felé elmehettem az egy idős nénié volt, akit a templomból ismertem. Utána nem sokkal a gyerekkori tiszteletes-asszony hunyt el, és mentünk el családostól a temetésre.

Már bőven fiatal felnőtt voltam, mire az első közeli rokon temetésén kellett részt vennem. Anyukám 50 évesen halt meg, mikor én 21 voltam, agyi aneurizma szétrepedése által okozott agyvérzésben. Teljesen váratlan volt, semmi előjelen nem volt.

Államvizsga előtti utolsó tanévkezdés előtt történt. Öcsém 12.-et kezdte, még nem volt 18 éves. Apukámat rettenetesen megviselte, főleg, hogy ő már 63 éves volt akkor, és többek között volt már egy infarktusa is. Testvéreimmel azalatt az 1-2 hét alatt amit a tanév eleje előtt még apával lehettünk, folyton őrá vigyáztunk, nehogy újra kijöjjön valami a szívével, vagy ő is agyvérzést kapjon stb. Segítettünk neki, mostunk, takarítottunk, stb. (Mivel apum sose volt házias típus, mindig anya végzett mindent). Közben az örökösödési papírokat elkezdtük intézni, ne kelljen emiatt tanév alatt hazajárjak a húgommal egyetemről. Ment tovább az élet, húgommal végzős évben voltunk 2-2 szakon, öcsém érettségi előtt. Nem volt idő és alkalom a gyászra, meg főleg apa előtt nem mutathattuk, hogy gyengék vagyunk, mert akkor nagyon elhagyta volna magát.

5,5 év telt el azóta, már azóta elvégeztük a mesterit is, mindhárman párkapcsolatban vagyunk, éljük az életünket. Én személy szerint bánom, hogy nem fordítottam több figyelmet az ügyre korábban. Amíg nem volt kapcsolatom, addig az volt a bajom, hogy bezzeg, nincs egy jó barátnőm, anyukám sem, akivel lányos dolgokról beszéljek, tanuljak. Húgommal sem vagyok ilyen kapcsolatban. Férjről, gyerekekről álmodoztam, hogy majd akkor újból teljes lesz a család, és boldog leszek. Viszont amiután lett kapcsolatom (első) és egyre komolyabbá vált, egyre határozatlanabb lettem ilyen téren. A lánykérésemkor szabályosan megijedtem, és félelemből, hogy úgyse kapok jobbat igent mondtam. De nem várom, hogy feleség legyek, írtózok a felnőtt élettől. Rettegek, hogy nem leszek képes segítség nélkül felnevelni helyesen egy gyereket sem, nem hogy 3-4-et, ahányat a párom szeretne. Én racionális okokból legalább 2-t szeretnék majd, de félek belegondolni is. A nővé válásom is elfuserált téma. Bár racionálisan nézve önálló, különélő felnőtt vagyok, érzelmileg, döntéshozatalban még gyerek. Lehet, hülyeség, de úgy gondolom, hogy ha anyukám még élne, akkor sokkal másabb lenne a helyzet, nem lennék ennyire beparázva és felelősséghárító, mivel ő meg tudna nyugtatni, hogy milyn szép a házasság, gyermeknevelés, meg mégis más, ha tudja az ember, hogy a szüleire számíthat bárki. Én sajnos se anyára nem számíthatok, se apára, a kora és egészségügyi problémái miatt, ha egyáltalán még élni fog mikor én megemberelem magam.

Zárkózottságom miatt egyedül éltem le a tinikoromat, és egyedül tartogattam magamba az első rajongásokat, randikat, sőt egy évig a kapcsolatomat is. Ha a hétköznapokban gyakorlatilag első perctől úgy tűnt volna, hogy nem viselt meg anyám halála, és hidegen kezelem a témát, szerintem belül megérintett, és hatása volt a lelki világomra. Nővé válás tinédzserből, házvezetés, igazi önellátás, párkapcsolat - mind nélküle kellett megélnem.

(Bocsi a részletezésért.) 26 N

Anyukám élettársának anyukája novemberben. Olyan aggresszív rákja volt, amire csak olyan kezelés létezik, amire vagy reagál, vagy nem. Az ő szervezete nem reagált. Kicsivel kevesebb, mint 2 hónap alatt el is vitte...

Úgy kezeltem őt, mint a 3. nagymamámat, így számomra is nehéz volt az elvesztése, néha-néha még mindig eszembejut.

Anyukám tavaly február 2-án. 56 éves volt, 12 évig küzdött a daganattal.

26 éves voltam. A mai napig nem tudtam még feldolgozni.

Nagymamám 11 éves koromban, nagypapám 13 éves koromban, másik nagyapám szintén 11 éves koromban, másik nagymamám 21 éves koromban.

Megtanultam együtt élni vele, de a mai napig nem bírtam feldolgozni

Apukám, tavaly áprilisban. Gyomorrákja volt, pár hónap alatt elvitte. 25 voltam, és úgy érzem, hogy még nem tudtam rendesen feldolgozni a halálát.

Sokszor eszembe jut,olyankor a sírás kerülget (pedig próbálok kevesebbet gondolni rá, mert nagyon fáj).

26N

25 voltam, amikor meghalt a nővérem, 35évesen trombózisa volt és mikor az orvos azt mondta, hogy már jól van, sétálhat , akkor másnap hajnalban hívtak, hogy rög került a tüdejébe és meghalt.

Az anyukám pár hónappal ezután rákos lett és 4 hónap alatt meghalt. A nővérem elvesztése sokkoló volt, de az anyukám halála ezt elnyomta bennem. Mivel a másik két nővérem összeomlott, így én intéztem mindent a temetéssel. Dolgozni kezdtem suli mellett és minden pillanatot betábláztam. Sokáig rémálmaim voltak. Minden nap hiányzik. 3 éve volt ez és még nem enyhült, szóval nem tudom meddig tart feldolgozni.