Más családban is van olyan, hogy a férj igazi analfabéta a szülinap, stb. ajándékozáshoz?

Én ilyen vagyok. Nem is nagyon ajándékozunk egymás között a férjemmel. Egyszerűen ötletem sincs, hogy mit vehetnék neki, mert mindene megvan. Vegyek neki egy díszcsomagolásos kozmetikai szettet? Hülyén érezném magamat, ha ilyet adnék. Bonbont? Nem szereti a csokikat, ezért úgyis csak én enném meg a végén. Virágot? Értelmetlen pénzkidobás, ami egy hét után megy a kukába. Ruhadarabot? Azt megveszi magának, ha kell.

De nálunk egyikőnk sem vár ajándékokat. Nálatok rosszabb a helyzet, mert te igényeled őket.

Nem férj, de a legszebb ajándéka kézfertőtlenítő volt. Nem romantikus, nem egyedi, de az enyém és személyre szóló.

Abban az időben állandóan váltogattam két táskámat, és a kézfertőtlenítőt mindig elfelejtettem átpakolni. Mindig megjegyeztem csak úgy magamnak, hogy "ezt nem hiszem el, már megint elfelejtettem". És a kedvesem meglepett kettő táskára akasztható kis fertőtlenítő tartóval. :D Nem került egy ezresbe, de sokkal többet jelentett. Hogy figyelt rám, hogy jobbá tette az életem (nekem ez sokat jelentett), és hogy szeret.

Ez az "egyenesen mondd meg", ez olyan, mintha kierőszakolnád belőle. A másik egy nemtörődöm senki, akinek megmondják, mit mikor csináljon?

Erről mindig a bölcsisek/ovisok jutnak eszembe, akiknek fogalmuk sincs a dátumokról, és az óvónéni mondja nekik, hogy "Marcika, tessék, itt ez a virág, ezt add oda anyának, ezt a mamának, és mondd, hogy boldog anyák napját":

Analfabéta az ajándékozáshoz = leszarja a másik igényeit.

Ha már meg is beszélted vele, de továbbra is “analfabéta az ajándékozáshoz” = szándékosan semmibe vesz.

Innen lehet továbblépni, ki mennyire fontos a párjának, ha arra nem képes, hogy évente kétszer(!) vegyen bármit, amit az valaha említett.

Mert az ugye olyan szörnyű, ha a férfi nem veszi figyelembe a nő igényeit, de az teljesen természetes, ha a nő nem veszi figyelembe a férfi igényeit?

Mert az én igényem az, férfiként, hogy ne kapjak semmilyen semmitmondó ajándékot jeles alkalmakkor, sőt, lehetőleg olyankor semmit ne kapjak. Nekem bőven elég az, ha szóban felköszöntenek. Ha mégis kapok valami vacakot, akkor tönkre van téve a napom, és hatalmas sértésnek veszem, kb. mint egy nő a leqrvázást, hogy ennyire semmibe veszik a közölt, megbeszélt igényemet.

Természetesen, ha a másiknak szüksége van valamire, vagy csak úgy meglátok valamit, aminek örülne az illető, akkor azt megkapja tőlem. De soha nem "jeles naphoz" kötve, csak úgy, a mindennapok részeként, mert szeretek ajándékkal örömet szerezni.

Ez az egész alkalomra-ajándékozós dolog egy női dolog. A férfiak többsége a nőnek tulajdonít jelentőséget, nem az ajándékoknak. A férfiagyba nem fér be, hogy minek kell bizonyos alkalmakkor olyasmit venni valakinek, amire annak semmi szüksége nincs. A női agyba meg az nem fér be, hogy a férfi más dolgokat tart fontosnak egy kapcsolatban.

(Lásd a linket a # 15-ben. Főleg azoknak a nőknek érdemes átgondolniuk, akiket nem ért meg a pasijuk. Mert a valóság az, hogy ők nem értik meg a pasijukat.)

Jajj olyan szánalmas ez a "hát ez genetika, meg a férfiak ilyenek" mentegetőzés. E mögé mindig jól ellehet bújni és ha valakinek ez nem tetszik, akkor ő a szar.

Semmi genetika, egyszerű figyelmesség. Még csak észben sem kell tartani semmit. Ott van mindenki zsebében egy kis számítógép, szépen be kell pötyög a naptárba egy emlékeztetőt és nincs probléma. Szerintem teljesen irreális elvárás, hogy minden családtag meg kedves ismerős, barát, rokon akárki születésnapját meg névnapját fejben tartsa az ember. Nem kell. Erre vannak a naptárak.

Érdekes az én férjem meg tudja csinálni. A fiam is meg tudja csinálni. A 70 éves apám sem mulasztaná el sosem felköszönteni anyát. De akkor lehet valami genetikai kór öröklődik a családfán. Majd elküldöm őket kivizsgálásra.

"A férfiak többsége a nőnek tulajdonít jelentőséget, nem az ajándékoknak."

Ha a nő jelent neki sokat, a nőnek meg az, hogy kapjon valamit szülinapjára, az akkora nagy hisztis tragédia?