Elegem van anyuból?

21 éves múltam.

20 évesen végeztem a sulival és utána 1 évet egyetemre jártam.

Anyu is adott pénzt sokszor de dolgoztam is mellette,viszont mentálisan nem bírtam a terheket.

A hétvégi üvöltözéseket itthon,hogy hagyhjam ott az egyetemet mert ő már 64 éves és más nyugdíjas már éli a nyugodt életét neki meg engem kell támogatnia.

Nem éreztem sehol otthon magam, semmi nem volt jó. Állandóan mentek a pofázások anyu részéről hogy olyan vagy mint az alkoholista apád, menj apádhoz stbstb.

Pánikrohamaim voltak, és nem bírtam megszólalni mások előtt mert tikkeltem, felment a pulzusom és elájultam.Előtte soha az életben nem voltak ilyen problémáim. Több száz ember előtt verseket mondtam,versenyekre jártam stb stb... A vizsgáimat nem tudtam emiatt megcsinálni. Teljesen összeomlottam. Állandóan remegtem.

Mikor bejelentettem anyunak hogy otthagyom az egyetemet akkor azért ment az ordibálás.Aztán rá 2 napra már azért ment hogy menjek el dolgozni.

Nem tudtam máshova, egy idősek otthonába mentem segédnővérnek, de 2 hetet bírtam mert sírva jöttem el minden nap körülbelül. Nem volt életem mellette.

Utána elmentem egy helyi kórházba dolgozni ahol 1,5 hónapot voltam de mivel tervben volt hogy levelezőn ekezdek egy dipomás ápoló képzést ezért most leszámoltam innen és elkezdtem levelezőn a képzést ami nagyon tetszik eddig.

A párom viszont Pesti én pedig vidéki, a suli pedig megint egy másik városban van, így felszeretnék költözni Pestre,hogy egyáltalán tudjunk találkozni valamikor vagy bármi. Már meg is van a helyem a kórházban csak hogy anyu 1000Ft-al nem akar támogatni.

Megkaptam a fizetésemet 2 hete ami egy az egyben el is ment ruhákra és minden másra mivel 1 db cipőm, és egy darab nadadrágom volt amit hordtam. A többi ki volt szakadva a lábam között. A cipőim szintén. Mivel anyu úgy nevelt kiskoromban hogy elég egy cipő. Ha akartam még egyet akkor azt mondta hogy "Nem mert már van cipőd..." Tipikus kommunista nevelés. Egy generációs szakadék van köztünk.

Anyu semmiben nem akar támogatni mert hogy ő már nyugdíjas és élni akarja a saját életét. Ki a szar kérte hogy szüljön meg basszus 42 évesen????

Ki kérte?

Mikor a féltesóm annyi volt mint én akkor anyu még vele meg a feleségével élt egy házban mert odafogadta őket. Ez annyira igazságtalan hogy semmi szülői támogatást nem kapok.

Minek szült meg ennyi idősen mikor tudta nagyon jól hogy hány éves lesz mire én felnövök????

Most is lejárat a postás előtt. Hozott egy ajánlott levelet, ami nekem jött de anyu kiakarta bontani. Kitéptem a kezéből ( minden levelemet felbontja..) és elkezdett üvölteni a postás előtt velem hogy takarodjak el innen, itt fogok dolgozni ebben a városban, nem Pesten, ő nem támogat engem semmivel. Elege van belőlem.

Mi a szarért válallt el könyörgöm.

Idegigel, lekileg, mindenhogy teljesen kivagyok készülve. Megtudnám ölni az anyámat..esküszöm.Akkora düh van bennem már iránta hogy az hihetetlen.Lehet pszichológushoz kell fordulnom mert ez nem normális már.

Sokszor elképzelem hogy jól megtépem és jól esik.

Az ordibálós hangját meghallom akkor a falatkaparnám esüszöm.

Gyűlöl engem de én is őt

Tiszta szívemből.

Ti mit csinálnátok???