Hogyan tudnám egyszer végre felvállalni és ami még annál is fontosabb: elfogadtatni a szüleimmel a barátomat, aki drogfüggő? Kezdek nagyon szenvedni a sok titkolózás miatt, és minden tanácsért hálás lennék. (lent részletesebben kifejtem)

Sziasztok!

21 éves egyetemista lány vagyok, és mivel még tanulok, a családommal (szülők + húgommal) élek. Alapvetően egy életvidám, nyitott természetű ember vagyok, de eléggé nehezen tudok szerelembe esni, aki iránt azonban mégis sikerül, azért bármit képes volnék megtenni és nagyon tudok szeretni! Talán nem túlzás azt mondanom, hogy életem első szerelme - ami kölcsönös is- ; ezzel a fiúval (vagy inkább férfival) valósult meg, aki 10 évvel idősebb nálam (31). Ezzel a sráccal áprilisban lesz egy éve, hogy összejöttünk. Eleinte csak érdekelt, de nem voltam szerelmes...Az egész egy haverkodásnak indult...aztán eltelt fél év, az egész 16-os nyarat együtt töltöttük, minden egyes nap együtt voltunk...(mindezt a szüleim előtt sorozatosan titkolva, mindig mást mondtam nekik, hogy kivel találkozom éppen, de nem mertem megmondani, hogy Vele). Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban és jobban ragaszkodott hozzám, és mostanra valami (sajnos, vagy nem sajnos) belőlem is kezdi kiváltani azt az érzést, hogy sokat jelent számomra ez az ember, és egyre nehezebb magamon cipelnem azt a terhet, hogy én ezt a fiút, akit ennyire megszerettem (és Ő is engem), nem tudom felvállalni a szüleim előtt, mert ők lenézik, lehordják őt mindennek, amiért drogfüggő és egy igen hátrányos helyzetű családból származik (régen ők a szomszédaink voltak, tehát anyáék ismerik az egész famíliát, ami kimondottan hátrányos helyzetű család volt, de ezt nem is részletezném...). Én ezt persze magamban teljes mértékben elítélem, főleg azért, mert egy ember nem feltétlen tehet arról, hogy honnan jött, és én ismerem őt, s ennek tükrében mondhatom, hogy egy különösen jólelkű emberről beszélünk, aki rengeteget segített többek között a depressziós húgomnak is...! A szüleim előtt egyelőre ott tartok, hogy Ő "csak" egy haverom, akivel heti 1x-2x találkozunk, beszélgetünk kutyát sétáltatunk, de van egy érzésem, hogy ők se hülyék, és tutira sejthetnek már valamit, főleg, hogy nemrég még ajándékot is kaptam tőle, amit végül felvállaltam előttük, hogy tőle van. A szüleim másrészről, nagyon fiatalok, lazák, jó fejek, tényleg nem mondhatom, hogy nehéz lenne velük bármit is megbeszélni (talán lehet, ezt is főképp én bonyolítom ennyire túl, mert szorongok miatta...) DE ezt az egy férfit (barátot) az életemben nem fogadták még el, illetve főleg Anyámról beszélek... Nagyon elutasító, ha átszeretném hívni magamhoz (azonban mivel sűrűn nincsenek itthon, titokban áthívom). Igaz, eddig csak 1 alkalommal vetettem fel anyának, hogy szeretném áthívni 'Y'-t magamhoz beszélgetni, és akkor nagy összeveszés lett a vége, mert megint elkezdte őt szidni a drogozása miatt, én meg természetesen kiállok mellette mindig!

Most már több, mint 8 hónapja ez megy, folyamatosan...Sajnos nem is ez az első eset, hogy nem tudok őszinte lenni a saját családommal (kiváltképp megintcsak anyámmal), és mindez azért (is) szomorú, mert ráadásul ezúttal PONT EGY OLYAN személlyel elutasító ilyen mértékben, aki (életemben először tapasztalom ezt!) mindent megad, megtesz nekem/ értem, ergo, itt most TÉNYLEGESEN is érzem azt, hogy szeret.

Szerintetek ez normális? Egyre nehezebb, mert fárasztó folyamatosan megjátszanom magam, és még ki tudja meddig, ebben a kiszolgáltatott helyzetben tengődni. Mint írtam, ma már annyit tudnak, hogy igen, jóban vagyunk, sűrűn találkozunk...de azt nem, hogy ez (lassan) több, mint egy barátság, és úgy tűnik, mind a kettőnknek komoly érzései vannak a másik iránt.... Mit tegyek szerintetek? Egy normális szülő, Anya örül annak, ha a gyermekét hosszú idő után boldognak láthatja...

Hogyan próbáljam anyával tudatni/ elfogadtatni, ismertetni azt, hogy valójában totál szűk látókörű, tévhitben él, és mindaz, amit erről a szerencsétlen fiúról feltételez, az nem igaz (mert nem, nagyon NEM egy rossz fiú ő attól még, hogy vannak káros szenvedélyei..)? Hogyan kezdhetnék ehhez hozzá, akár fokozatosan is? Volt már közületek bárki hasonló helyzetben..?

Köszönöm szépen, ha volt türelmed végigolvasni! És köszönök előre is minden választ, tanácsot...