Ti kizárnátok a menyeteket a családból abban az esetben ha a fiatok egy baleset következtében maradandóan beteg (kóma) lenne és emiatt a felesége elhagyná és később más férfival élne?

Ezt a kérdést rendszeresen benyögi valaki, úgy félévente.

Újat kérünk. Uncsi.

"Mert ellenkező esetben egy pasi le tudna mondani örökre a pináról mi?"

Ja, a nő örök életére, a pasi meg jogosnak érzi az idegen puncit, mert éppen terhes/kisbabás a párja.

Álljon már meg a menet.

Ha évekig együtt voltunk, akkor gondoskodnék róla, de keresnék új párt, illetve nem zárkóznék el a lehetőségtől.

#30

Már hogy a fenébe ne szorulna rá? A kómában lévő személyek közül nagyon sokan szó szerint tudnak visszaidézni abból, amit kómás időszak alatt hallottak. Hozzáteszem, nemcsak hallják és megélik, de igen erősen befolyásolja őket, és súlyos pszichés gondokat tudnak okozni náluk a hallott tahó beszólások, morbid viccek és rossz bánásmód. Egy ilyen embernek igenis szüksége van a szerető családra, sőt jobban mint bármikor máskor. És nem győzöm hangsúlyozni, a családnak ugyanúgy része a házastárs.

Az igen súlyos, reménytelen állapot pedig sajnos/szerencsére nem szokott évtizedekig tartani, bármennyire is ezt hisszük a média szenzációk alapján... Hosszan leginkább az elesett állapotok szoktak tartani, amikor többé-kevésbé magánál van az illető, de folyamatos ellátásra és gondozásra szorul.

Akik jönnek itt azzal, hogy míg a halál el nem választ, azok bele gondolnak, hogy a kóma tulajdonképpen kb. halál? Scumacher-nek pl. gondolom van pénze a legdrágább kezelésekre, mégsem tudják vissza hozni. Pedig elhihetitek, hogy a legjobb orvosok dolgoznak rajta. De kész, ennyi, kampec. Egy lélegző hulla. Olyan csak a Kill Bill-ben van, hogy hirtelen a semmiből vissza tér a csaj a kómából. A legtöbben nem térnek vissza soha. Akik kitartanának mellette, azok ennyi erővel egy gumibabát is szerethetnének, kb. ugyanannyi élet van benne, mint egy örök kómásban. Az már nem a szerelmük. Hanem egy mesterségesen életben tartott test, egy burok, de "lélek" már nincs benne, és nem is lesz. Nem érzem magam attól ribäncnak, hgy ilyen helyzetben tovább akarnék lépni. Vagy éljem le a hátralévő életem egyedül? Kinek jó az? Annak a tudattalan testnek a kórházban? Aki megözvegyülve új társat keres, azt is megvetitek? Mert a kettő ugyanaz. Akkor mártírkodjatok magatokban, de ne szidjátok azt, aki nem marad egy élettelen baba mellett egész életére. Ha a barátom megbénulna, vagy bármilyen testi fogyatékossága lenne, akkor mellette maradnék. De egy kómásnak az AGYA sem működik. Innentől őt sajnos nyugodtan lehet halottnak tekinteni.

A kérdést nem teljesen értem. Milyen családból? A kómás férj családjából? Ha a felesége új férjet talált magának, akkor kilépett ő már magától a családból, semmi közöm hozzá hivatalosan onnantól. Ettől függetlenül nem haragudnék rá, és ha krábban jóban lettünk volna, akkor akár barátnők is maradhatnánk.

35: A filmekben.

Még sose hallottam kómás betegtől, hogy ilyenekről mesélt volna.

Egyébként meg attól, hogy valaki nem egyedül akarja leélni az életét, és esetleg lesz újra párja, az nem azt jelenti, hogy nem járhat a kómás volt párjához és nem foglalkozhat vele. Szerintem a kettő nem zárja ki egymást.

Meg persze már eset, ha valaki egy-két hónap után már mással mászkál, és más, ha pl. 4 év utána lesz új párja.

#37

Ez az érzékenység jellemző súlyos pszichotikus betegekre is, akik látszólag nagyon zavartak és fogalmuk sincs a külvilágról, a gyógyulásukat követően pedig mindennél jobban emlékeznek az akkori eseményekre. A kórházakban külön felvilágosító kampányokat szoktak vezetni (no nem itthon még mielőtt, itt az orvosok 3/4-e vígan röhög és poénkodik a beteg felett, hanem ahol adnak a páciensek pszichéjére), hogy hogyan kell egy kómás beteg felett kommunikálni, sőt hogyan kell _velük_ kommunikálni, még ha eszméletlenek is. De ez messzire vezet most.

A "se kép, se hang örökre" kóma ritka, egy-két éven belül eltávoznak (de inkább hamarabb), mert képtelenség óvni őket a fertőzésektől és meghalnak. Ritkán az ilyen típusú kómák nem halállal végződnek, akkor viszont néhány hónap alatt javulni kezdenek. Messze gyakoribb hosszútávon a különböző szintű önellátási képtelenség, bénulások, szellemi leépülés, és ez jelenik meg a gyakorlatban. Persze ez nem javít a helyzeten, pontosan ugyanannyi ember húz nyúlcipőt, ha az "élete párja" tolókocsiba kényszerül vagy éppen a gyereke lesz súlyos beteg, és ez egy nagyon riasztó tendencia.

(Amit a 36-os ír, az pedig gyakorlatilag az agyhalott állapot, az meg a donorgondozás idejére tart...)

38: Szerintem a kérdés alapján itt szinte mindenki arra gondolt, amikor ez az állapot "örökös".

Bár ugye a kérdező nem jelentkezik, szóval nem tudjuk, hogy konkrétan náluk mi történt.

De nyilván ha úgy szólna a kérdés, hogy mi lenne, ha férjed/feleséged átmenetileg kómába esne és utána esetleg nem épülne fel teljesen és valamilyen segítségre szorulna, akkor ápolnád-e, akkor biztosan más válaszok születtek volna.

Én azt mondom, hogy ne törjünk senki felett sem pálcát, akárhogy is döntene. Nem tudhatjuk, hogy milyen ilyen helyzetben lenni és hogyan döntenénk, ha mi kerülnék ilyen helyzetbe.

És az a jó, ha sose kell megtudnunk, hogy ez milyen.