Van egy kōzel 50 éves apukám, aki 10 éve baleset miatt mentálisan beteg. Nem képes magát ellátni, egy 6 éves szintjén van. A nagyszūleim gondozzák, de már idősek, és nem bírják. Mit tegyek?

Én utánajárnék, hogy milyen otthonok vannak. Hidd el nem csak haláltanyák.

Nem venném magamhoz, mert akármennyire is szeretem, nem helyezhetem a férjem és a gyerekem elé, nem mehet rá a házasságom.

Természetesen látogatnám és megtennék érte mindent, de nem venném magamhoz.

Nincs olyan lehetőség, hogy valaki házhoz jönne gondozni? Megértem a félelmedet, de mindig eszembe jut, hogy a szülők mennyi ideig és mennyi nehézség közepette törődtek velünk.

Ennek ellenére megértem, ha nem veszed magadhoz. A férjed mit gondol?

Neked kell merlegelned a lehetosegeket, nyilvan a magadhozvetel a legembersegesebb megoldas, es ennyit azert megadhat az ember annak aki ot felnevelte, evtizedeken at segitette.

De pl ha egy szobakonyhas lakasban laktok harman, akkor nyilvan eron feluli vallalas volna. Lenne lehetoseg neki kulon szobat biztositani? Te pl dolgozol vagy otthon vagy? Tudnal vele foglalkozni? Ha nem van modotok apolonot fogadni melle?

Rengeteg kerdes, amit csak te latsz.

Ahogy már írták, nem mindegyik otthon haláltanya, ahogy te nevezed, persze ezek nem is feltétlenül olcsók.

Van most egy üres szobátok ahol el tudjátok őt helyezni?

Nővért nem tudtok fogadni mellé?-lehet olyat hogy két vagy három nővér váltva 0-24-ben vele van.

Biztosan nem csak haláltanyák vannak.

Ápolót nem lehet mellé fogadni? Biztosan van erre valamilyen támogatás, ápolási segély.

Szociális otthonban dolgoztam, ahol nem csak idősek, de súlyosan betegek, illetve hajléktalanok is laktak. Szép környék volt, jó gondozókkal, kellemes programokkal 1 hónapban legalább egyszer!

De!

Ez a hely soha nem lehet valakinek az otthona, bármilyen szép vagy jó az. Olyan mint egy kolesz vagy egy kórház. 4 ágyas szobák, nulla magánszféra, 1 tévé 1 emeletnek, idegenek között, idegenek gondozása alatt...

Csatlakozom ahhoz a hozzászólóhoz, aki azt mondta, hogy ilyenkor eszébe jut az, hogy a szüleink mennyi mindent megtettek értünk, és mi azzal háláljuk meg, hogy otthonba dugjuk és 2 hetente 1x rájuk nézünk!

Ez nem emberi! Nem humánus, de nekünk kényelmes...

Ebben a rohanó világban mindenki csak a saját dolgával foglalkozik telibesz**rva mások nyomorát. Itt pl. a szülőét.

Vannak olyan esetek, mikor nem kell otthonba tenni. Idősek otthonából hétköznap közvetítenek ki gondozót, ha szükség van rá. Persze valamennyit kell érte fizetni, de nem nagy összeg.

Igazából szerintem teljesen mindegy, hogy mit mond a férjed. Mikor elvett, akkor volt szó a "Jóban és rosszban együtt"-ről, nem? Ha támogat, akkor így is támogasson, ha pedig nem, akkor annyit is ér.

Egyébként érdekes, hogy azért félsz, hogy odaköltözik hozzátok az apukád, hogy nehogy tönkremenjen a házasságod. Nem lehet valami erős a kötelék közted és a férjed között, ha ettől tartasz...

Te döntesz, hogy a homokba dugod-e a fejed és a kényelmes utat választod, vagy szembenézel a tényekkel, visszatérsz a realitás talajára, és továbbra is fogsz majd tudni tükörbe nézni!