Ez csak nekem természetes?

Nagyon szerencsésnek érzem magam,mivel a szüleim amiben csak tudnak segítenek nekem. Viszont ez elég sok ismerősöm főleg régi osztály társam szemét szúrja. Amikor nyáron dolgoztam akkor apa segített bejutni egy helyi irodába ahol elég jó volt a fizetésem. Mikor összejött a pénzem egy kocsira apa körbetelefonált és talált is 2 óra alatt kb. egy teljesen jó állapotú használt kocsit ami pont belefért az anyagi keretembe. Mikor bejutottam az egyetemre akkor pedig anya szerzett nekem albérletet mert az egyik barátnője alkalmazottjának pont volt egy ár-érték arányosan jó. Ilyen és ehez hasonló történések után szoktam megkapni,(természetesen a hátam mögött) hogy mekkora egy életképtelen barom vagyok, mivel én semmit nem magam intézek el. Akkor a másik fájópont az szokott lenni, hogy milyen új telefonom vagy tabletem vagy laptopom van már megint. Meg ő azért a "szar" telefonért is mennyit dolgozott, erre nekem apuci megveszi amit kérek. A kedvencem viszont az szokott lenni mikor este fel megyünk haverokkal megiszunk 1-2 sört, éjfél körül megjelennek hullarészegen a régi ismerősök. Aztán mikor reggelente mi a haverokkal beülünk a kávézóba, ezek azon vergődnek állandóan, hogy milyen rohadt drága lenne minden reggel itt kávézni "MI ezt nem engedhetjük meg, nem úgy mint mások." ezt oda merik köpni mikor az előző este elvertek fejenként legalább egy 10.000-est