Még otthon élő 30 körüli fiatal felnőttek / és szüleik/ számára mennyire természetes, hogy a fiatalt eltartják?

Ha már dolgozik, akkor hozzá kell járulnia a rezsihez és a kajához is, függetlenül attól, hogy rá vagyunk-e szorulva.

Meg kell tanulnia, hogy az élet pénzbe kerül, és nem csak szórakozásra, hobbira kell költeni a pénzét. Mindig nem lesznek mellette a szülők.

Az más kérdés, hogy a pénzt,- a tudta nélkül- félretesszük a részére, akkorra, ha családot alapít vagy lakást akar venni.

Teljesen természetes és normális, hogy segítjük a gyerekünk, amíg nem tud önállóan megélni.

(Az más kérdés, hogy ha meg tudna, csak nem akaródzik. De akkor se raknám ki egyik napról a másikra, elvégre csak a gyerekem.)

Az "otthon él" és az "eltartják" nem ugyanaz, és nem feltétlenül függ össze.

Én is otthon élek, mert van hely bőven, az emelet egyedül az enyém, külön van minden, szeretek itt lakni. Kifizetem minden hónap elején a részemet a rezsiből. Veszek magamnak kaját, főzök, mosok takarítok magam után, és még félre is tudok tenni pénzt. Teljesen önellátó vagyok, mióta elkezdtem dolgozni egyszer sem kértem pénzt senkitől. A családom többi tagját van, hogy napokig nem is látom. Ha kell nekik segíteni valamit, akkor szívesen segítek, és ez fordítva is így van.

Ha elköltöznék egy panelba, az miben lenne jobb? Lakbért fizetnék egy idegennek, és sokkal több emberhez kéne alkalmazkodni (szomszédok). Laktam már ilyen helyen, nem szeretnék újra.

Szerintem nincs gond addig az otthon éléssel, ameddig valaki nem egy nagyra nőtt csecsemő marad, hanem a szülők felnőttként kezelik, és ő is úgy viselkedik mint egy felnőtt.

Ha valaki felnőttként is elvárja, hogy a szülők tartsák el, etessék, mossanak vasaljanak rá, sőt olyat is hallottam hogy van aki még zsebpénzt is elvár, vagy nem hajlandó segíteni semmit amire esetleg megkérik, na az szánalmas.

Sok évig voltam otthon a szüleimmel, mert egyrészt egyikük mozgáskorlátozott. Teljesen természetes volt ez a "szimbiózis". A szüleim nyugdíjából éltünk hárman, de minden felmerülő munkát én csináltam valamint tengernyi időm volt két találmányon is dolgozni. Azokat az éveket nem cserélném semmiféle külföldi munkára sem, mert ki van zárva hogy annál szebb évek bárhol lennének a Földön. Ráadásul a találmányok miatt még nagyságrendekkel jövedelmezőbb is.

A gyerekemnek sem fogok mást javasolni mint azt hogy maradjon otthon és törődjön a saját és családja jólétével. Egyrészt mert aki munkaadó ő már köszöni szépen de kellően gazdag, nincs rászorulva a szegényebbek kizsákmányolására, plusz a szegény sem engedheti meg magának hogy gazdagokat tegyen mégjobban gazdaggá.

Persze csak javaslat, és ha úgy gondolja elmehet dolgozni is.

Leginkább a szüleim javasolták ezt az életmódot, mivel az egykori kommunista diktatúra munkahelyein nekik rossz tapasztalataik voltak, ahol ugyebár egy dolgozott, a többi meg élősködött például egy TSZ-ben. De valahogy azt tapasztaltam hogy a rendszerváltás utáni munkahelyeken sem volt ez másképp. Ha meg ennyire jól megy a gazdaság, akkor nincs probléma, hisz nincs is szükség a munkánkra, mert ha hiány volna dolgozókból akkor minimum nyugat-európai lenne a minimálbér és nem annak töredéke.

29 éves koromig laktam otthon.

Ebből 19-től 24-ig tartott az egyetem. Alatta 19-től 21-ig diákmunkában dolgoztam (plusz ösztöndíj, szoctám), a saját költségeimet (ruha, kozmetikumok, házon kívüli étkezés, buli, jegyzetek, helyi bérlet...) magam álltam, de az otthoni rezsibe nem adtam bele. Szüleim is egyetértettek, a lakhatással tudtak egyébként is csak támogatni (zsebpénzre korábban se volt keret), mert nem vetett fel minket a pénz.

21 évesen (még egyetem mellett) sikerült megcsípni egy szakmába vágó állást, innentől igyekeztem többet elvállalni az otthoni költségekből. Előbb csak a netszámlát (csak én használtam), később egyre többet és nem csak az anyagiakból (lakással kapcsolatos ügyintézés - csekkek, szolgáltatói problémák kezelése..).

A szüleim nem várták el, de nyilvánvalóan örültek neki.

(A házimunkát azért nem emlegetem, mert az már középiskolásként rég természetes volt, hogy nem csak magam után és magamra, hanem a közösből is rendesen felvállalva.)

Ezután jött egy "sötét" korszak 27-től 29-ig, amíg nem volt állandó munkám, tanfolyamra jártam (megtakarításból), a szüleim szívesen kisegítettek, nem okozott konfliktust, de azért igyekeztem minimumra fogni a költségeimet és a többségét megtakarításból fedezni.

Hát egyik rokonom 28 éves, nő , az anyjával él, dolgozik.

Viszont az anyja semmibe nem kér tőle pénzt, soha nem kell takarítania, meg semmi.

Ha éppen nincs munkája akkor se szólnak neki, ugyanúgy kap enni meg cigit.

Én viszont 19 vagyok, nemrég költöztem el a párommal albérletbe, és én elsem tudnám magam képzelni úgy hogy 30 évesen még sehol se tartok és a szülők nyakán élek.

Mert ez úgy működik hogy az ember pelyhes fenékkel kijön a gimiből és farzsebből kiköhögi a havi 100k-t lakhatásra. Ez Magyarországon ma általános ugyebár? :D

Gondolom nő vagy és a pasid jól keres, de ezzel nem vágnék fel.

28/F