Miért nem szeret senki? Mit hibázok, ennyire utálatos ember lennék?
Sziasztok!
Beszélgetnem kell valakivel, mert úgy érzem, az erőm végén járok. Nagyon nehezen bírom már, nagyon sok dolog bánt, amit nem tudok kiadni magamból, egyre gyakrabban tör rám a sírás. Néha azon gondolkodom, elég volt, inkább feladom, de olyankor eszembe jut, hogy Istentől kaptam egy keresztet, amelyet viselnem kell, nem futamodhatok meg gyáva módon, az nem én lennék.
Hol is kezdjem, hogy megértsétek?!
Talán gyerekkoromban kezdődött minden. Az apám elhagyott, még kicsike voltam, az anyám mindennel foglalkozott, csak velünk nem. Talált egy szerinte hozzá illő párt, tévedett, nem értettünk egyet. Mind elleneztük, de nem érdekelte. Gyűlöltük a mostohaapánkat, ő is sajnos. Nem maradt más lehetőség, mint a nagymamám, végtelenül hálás leszek, amíg csak élek. Azt mondhatom, ő nevelt fel engem és a bátyám.
Pokolként gondolok vissza arra az időre, azt hittem soha nem ér véget, ám mégis.
Mindig magányos voltam, úgy éreztem, senki sem szeret, egyetlen dolog éltetett, az hogy rendőr legyek, bebizonyítani, hogy több vagyok, mint a "szüleim". Mindig jól tanultam, küzdöttem a vágyaimért, de az anyám folyton azt vágta hozzám, hogy olyan vagyok, mint az apám, pedig nem igaz.
A gimiben megismertem egy férfit. Pontosabban, 2-őt. Az egyikért majd meg őrülten úgy vonzott, volt benne valami különleges, amit azóta sem találok senkiben, bár nem is keresem. :(
Keseregtem a múltam miatt, kerestem a boldogságot, de tudtam, sosem figyelne rám, akit szeretek. Így a másikat elfogadtam páromúl, bár számtalanszor elutasítottam előtte. Aztán jött az érettségi, a férfi, akit megszerettem, a tanárom volt. Furának találtam, hogy hirtelen kedves velem, érdeklődik, sms-t ír és felhív. Anyukám azt mondta, érez valamit, nem hittem el. Kedves volt velem, elmesélte ,hogy magányos, nincsenek barátai stb. Aztán elmondtam neki, hogy a párom a kollegája. Bár legszívesebben azt mondtam volna ,hogy szeretem, de nem tehettem. Nem csaphatok be egy embert, akinek a hűségem ígértem. Bejutottam keményen küzdve a rendőriskolába, de ott hagytam, nem bírtam hallgatni a párom állandó féltékenységét,mert 30 férfi volt az osztályban és én egyedüli nő. Nem csaptam be, soha nem tettem volna.
Valami elindúlt bennem akkor.
Keresni kezdtem a másikat, de utálkozva beszélt velem. Számtalanszor kerestem, ugyanazt kaptam, hagyjam békén stb.
Most fáj a szívem, padlóra kerültem úgy érzem. Elvesztettem a vágyaimat, a tökéletes férfit. Az édesanyám nagyon beteg, és nem rég felbukkant az apám, ami teljesen felborít mindent bennem.
Elhagytam nem rég a párom, mert szerelem nélkül nem megy.
Semmi sem sikerült. Kesrgek és sírok azon, hogy nem tudom visszafordítani. Számtalanszor kértem bocsánatot, de utál, megszakad a szívem. A rendőriskolát még talán helyrehozhatom, visszamegyek februárban.
De a legnagyobb bánatom ,hogy talán a barátságát megkaphattam volna, de elszúrtam. Állandóan a fejemben jár,nem bírok megszabadulni tőle, ez megőrjít. Egyetemista vagyok, van olyan csoporttárs,aki próbálkozik, de taszítom, mert nem kell más. Nekem az az 1 férfi kell. Ha nem is lehet a párom, legalább a közelemben lehetne.
Kissé zavaros talán, de próbáltam tömören összefogalalni.
válasza:Dehogynem. nekem van olyan ismerősöm, aki nem nagyképűsködik a tudásával, mégis folyton azt verik a fejéhez, hogy aktakukac, stréber, és még sorolhatnám.
Ez mi, ha nem kinézés? És nem szívesen barátkoznak vele.
válasza:Nekem egy bajom van a merev szabályokkal. Szerintem valójában mankók, egyfajta menekülés a világ végtelen sokszínűségétől.
Én sokszor megpróbálok olyan megoldást keresni ami "mindenkinek" jó lesz. És aztán rájövök, hogy ilyen nincs. Hiába 145 feletti az IQ-m, nem vagyok elég okos, hogy ilyet találjak. Régebben ez bántott, maximalista voltam, és csalódott, ha valami nem sikerült tökéletesen. Mára ez egy kicsit már enyhült.
Találtam olyan munkahelyet, ahol vannak nálam is okosabb emberek, akikkel könnyebben szót tudok érteni. Nem nézem le a kevésbé jó feladatmegoldókat sem, csak egyszerűen más rugókra jár az agyunk, ezért nehéz a kommunikációnk legtöbbször. Persze nem akkor, amikor 20deka párizsit kérek a boltban, hanem az ilyen kérdések megvitatásánál, mint amilyen ez is.
Igen, ez így igaz.
Én is próbáltam úgy élni, hogy soha senki ne gondoljon rólam rosszat.
Rájöttem, az a fogalom, hogy "jó ember" meglehetősen relatív.
Egy példa: egy alkoholista szemében rossz ember leszek, ha az ő érdekében elveszem tőle az italt. A családja szemében jó ember leszek. Máris egy helyzet, amiben nem lehet megfelelni mindkét félnek.
Én is rádöbbentem már.
válasza:Igen érdekes az életed,(már amit megtudtunk belőle)
Egy-két részében magamra ismertem benne!
- Nekem sincsenek barátaim,inkább csak családtagok,sógorok,akikkel lehet beszélgetni,de nem mindenről...
- Én sem szeretem a discokat,szórakozóhelyeket,mint ismerkedési helyet,bár sose jártam oda és sose fogok,nem az én világom...
- Engem is elhagyott az apám,bár már 10-en éves voltam,de sajnos nagyon apás,aki utána majdnem hogy nagy ívben lesz@rt!Mostanában hívogat,érdeklődik,mert 4 hónapja született meg az unokája!Legalább ő iránta érdeklődik...nem tiltom meg!
- Senki miatt sem változtatnám meg a dolgaimat!
- Mármint nem akarok dohányozni,mert más azt teszi.Egészségére!
- Nem iszok alkoholt,nem azért mert ez az elvem,hanem nem hiányzik az életemből.
Sorolhatnám még,de felesleges!Sokan az ilyenek miatt kinéznek,hülyének néznek,lenéznek!Sajnos van ilyen ember a családomban is,aki ezt nem fogadja el,hogy ilyenek nélkül is lehet élni.Ez van sajnos!
Van amiben nem vagyunk egyformák és eme levél olvasásakor jöttem rá.
Sajnos nekem sohasem volt életcélom!Nem tudtam hova akarok tartani,mi legyen a jövőmmel.A lányom születésével lett egy,hogy belőle jó embert neveljek,jó irányba tereljem,de azonkívül semmi...Próbálom összeszedni magam,hogy kikecmeregjek eme életstílusból,mert már én nem látom az értelmét.Kell kezdeni magammal valamit!Megpróbálok az emberek felé nyitottabb lenni,hogy elfogadhassanak és jobban beillesztkedhessek,amit még az iskolában sem tudtam soha elérni..
Remélem ez egy jó irány!
Én azt mondom,hogy merni kell nyitni az új felé,lazítani egy kicsit a ragaszkodásunkon!
Kedves kérdező,az én tanácsom az,hogy zárd le a kapcsolatot mindkét emberrel és próbálj meg újat létrehozni!
Köszönöm.
Én is adnék ám neked egy tanácsot, ha megengeded.
Én is így éreztem. Aztán beíratkoztam az egyetemre, azóta lett még egy célom, hajt a büszkeség, hogy igenis megcsinálom, menni fog. és bizony segít talpra állni abban, hogy képes még az ember dolgokra.
Én azt javaslom, tanulj valamit, nagyon sok erőt ad. Ha suli már nem is, de pl: nyelveket, hogy legyen az életedben sikerélmény.
válasza: válasza:Kérdező!
Nem azért vonzz is annyira Téged ez a férfi, mert elérhetetlen?
Apát szerettél volna, nem kaphattad meg, tehát számodra akit szerettél volna, elérhetetlenné vált!
Ezért ezt az érzés viszed bele a férfakkal való kapcsolatodba!
Ő ugyanolyan mint Te? Nem biztos! Vigyázz, mert a szerelem elvakít s saját magadat látod benne!
Pedig durván lesz*r Téged, sőt szóba sem áll veled, ne foglalkozz vele!
Te nem mész olyan helyekre,mint pl. disco, kocsma... mert nem nőnek való de FUTNI EGY FIÚ UTÁN SEM NŐNEK VALÓ!!!!
Ajánlom a pszichológust, nem rosszból, ő segíthet elfelejteni a vágyakozást az "elérhetetlen" iránt.
Hidd el, sz*rabbul jártam, mint Te, én is egész fiatal koromban az elérhetetlen iránt vágyakoztam (de nem tettem semmit, mert féltem) és ezért 25 éves koromig mégcsak nem is jártam senkivel...
Ezt mondták már, de nem így van.
Akár egy 20-on éves is tud vonzani, ha olyan az egyénisége, de nem olyan. Én komoly kapcsolatra vágyom, nem kalandra. Tőlük ezt nem kaphatom meg. De akad ott is normális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!