Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A férjem sokszor olyan utálato...

A férjem sokszor olyan utálatos és indulatos. Hogy szoktassam le erről?

Figyelt kérdés
Sokszor minden kis hüyeségért rámförmed, majd aztán persze bánja, de engem ezzel nagyon megbánt. Tudja is és nem győz bocsánatot kérni. Mondtam neki, hogy mielőtt tesz vagy kijelent valamit gondolkozzon, számoljon 10-ig és mérlegeljen mi lesz a következmény, mert nem lehet állandóan bocsánatot kérni, sőt sokszor nem is érdekli, ő túllép rajta, mintha mi se történt volna. Viszont van egy kisgyerekünk, akivel szintén ilyen indulatos elég gyakran és ezzel el fogja magától vadítani a kicsit. Ma is pl délutáni alvásból kelt a kicsi és sírt nagyon, rosszat álmodott, valami bogarakkal, amik másztak rajta és szegénykém teljesen a hatása alatt volt, amikor felébredt, alig bírtam megnyugtatni. Erre a férjem rátett még egy lapáttal, hogy vidd már ki innen, ne itt nyavajogjon. Tuti direkt csinálom, hogy itt üvöltetem a gyereket, nehogy aludhasson. A kicsit is leüvöltötte, hogy fejezze be a nyavajgást, ő aludni szeretne még. Szegény kicsi persze mégjobban sírt, mostmár azért, mert az apja megijesztette. De olyan vad volt a törpe, hogy nem akart odabújni hozzám, azt hitte még mindig álmodik. Majd nagy nehezen kivittem a szobából. Fél órába telt, mire valahogy megnyugtattam, eltereltem a gondolatait, hogy csak rossz álom volt, anya itt van, megvéd, nincs semmi a ruhájában. Végre játékra bírtam és elmúlt a sírás. És persze ezek után csodálkozott, hogy a kicsi löki el magától. Szinte minden napra jut ilyen, egyszerűen könyörtelen a gyerekkel és nemhogy játszana vele, legtöbbször inkább piszkálja, hogy bosszantsa, és nyühögjön. Nem értem őt. Olyan más lett mostanában. Eddig se volt minta apa, de azért már túlzásokba esik sokszor. A kicsi már szabályosan összerándul, mikor apa megszólal. Máskor jót játszanak. De szerintem ezek a dolgok a gyerekben megmaradnak és ezért is utasítja el sűrűn apát. Igaz? Ami persze megint nem tetszik a férjemnek, mert ellöki magától és ezen apa megsértődik, mint egy nagy gyerek. Nemhogy normális lenne mindig és akkor visszanyerhetné a gyerek bialmát. De így, hogy a bajban úgymond, nem számíthat rá, nem igen fogja. Olyan rosszul esett nekem ez a délutáni affér is. Nemhogy a kicsnek. Hogyan tudnám ezt megoldani és rábírni a férjem, hogy változtasson ezen?! Annyit mondtam már neki, szépen, elmagyaráztam, hogy működik egy gyerek, ilyenkor egy darabig oké minden, majd kezdődik előlről. Már belefáradtam, ez megy több mint fél éve!
2010. máj. 26. 21:51
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
18%
Szerintem összetéveszted a kutyáddal. Ő az akit le lehet szoktatni dolgokról...
2010. máj. 26. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
71%

Szia. Nincs valami betegsége (mentális?) amiről nem tudsz? (pld. depresszió, vagy pánikbetegség, stb?) Mármint a férjednek. Az lehet kiváltója az agresszív megnyilvánulásoknak. Nagyon sajnálom a picikét, mert neki tényleg az kéne, hogy anya és apa a biztonságos háttér... És ebből most apa nincs meg (teljesen).


Vagy pedig ha öröklött az indulata, azzal meg nem igen tudsz mit kezdeni... Max. ha nagyobb lesz a gyerek, akkor majd már nem lesz ilyen kiélezett a helyzet.

2010. máj. 26. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
84%
Szia! Leszoktatni?! (ez nem annyira helyes kifejezés) Áh. Neki ilyen a habitusa. Megváltoztatni akarata nélkül nem lehet. Elfogadás, némi útmutatás. A többi már az ő dolga.
2010. máj. 26. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Ha mindig ilyen volt, nem fog megváltozni, ilyen a természete.
2010. máj. 26. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
48%
Ha tudod, hogy ilyen, miért kell megsértődni? A gond meg talán ott kezdődik, hogy te elmagyarázol neki dolgozat, pedig ő nem hülye és már nem gyerek. Felnőttként és partnerként kéne kezelned, akkor talán ő sem durcázna, mint egy kölök.. Mindennek két oldala van.
2010. máj. 26. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
51%

Ne mondjátok már, hogy nem nem nem kell neki megváltozni, meg leszokni erről a magatartásról. Abszolút deviáns viselkedés, a kérdezőnek kvázi van még egy gyámolításra szoruló gyereke. Egy nyafogó sértődékeny,hisztizsák. Ez a te férjed kérdező. Nagy hiba volt szülni neki, de hát késő bánat. Nem fogom azt tanácsolni, hogy üljetek le, beszéljétek meg. Nem fog használni. Én összecuccolnék, lehet, hogy csak egy másik szobába, és akkor szóljon a férjem hozzánk, ha majd tisztában van vele, hogy hogyan viselkedik egy apa és egy férj, ő ugyanis az, ha nem tűnt volna fel neki.A kicsit pedig örök életre elvadíthatja magától, hihetetlen, hogy annyira kretén, hogy nem bírja ezt felfogni.

Még az jutott eszembe, hogy írod, hogy kb fél éve megy.Talán történhetett vele valami, amit ki kellene nyomoznod, ha máshogy nem megy ,akkor szakember segítségével.

2010. máj. 26. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
33%

Te, nem ugyanaz a férjünk?! (-:

Szerintem tök éretlen az apaságra, de most már mindegy. Az enyém olyan éretlen volt, hogy el se tudta képzelni, mi az, míg meg nem született.

Most van 2 durcás gyereked! Szerintem nem változik...

2010. máj. 26. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

22:14 Hol olvastad azt, hogy nem kell neki megváltozni?

Én azt írtam, hogy leszoktatni buta kifejezés, megváltoztatni valakit szinte lehetetlen a delikvens akarata nélkül. Utat mutathat a kedves kérdező, de minden más a férje döntésén, akaratán múlik. Én más kommentjében sem olvastam.

2010. máj. 26. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
A hàzassàg a gyereknevelés nem jàték!Biztosan mind2en fàradtak vagytok,és a férjed még ràtesz egy lapàttal,és te is érzékeny vagy!
2010. máj. 26. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
Hát már egyszer majdnem szétmentünk emiatt, de kérlelt és azt mondta megjavul és én leszek a legboldogabb feleség és a kicsit imádni fogjuk felneveleni együtt. Hát egy darabig ment is minden tök jól, de mára már megint kibírhatatlan. Ezek szerint nem változik. ezt nagyon sajnálom, mert így nem hiszem, hogy egy család maradunk. Egy utolsó esélyt kapott, de most egy fél év után lehet biztosnak érzi már magát és meri megint önmagát adni. Borzasztó.
2010. máj. 26. 22:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!