Nősülésfóbia? Mi lehet az oka?

"Milyen hozzáállás már az, hogy "ha majd 5 év múlva elválunk"? :D"

Ez nem a hozzáállás kérdése, és nem azt mondtam hogy valaki azért ne házasodjon mert 5 év múlva lehet hogy szétmennek. Hanem az okozat, ha szétmennek mennyi nyűggel jár.

Engem se nagyon akar elvenni a párom, pedig engem hidegen hagy a fehér ruha meg a nagy mulatság...Az elején még elálmodoztam erről is, de ma már annyira nem vagyok elvarázsolva, hogy ez érdekeljen. Amúgyis szomorú menyasszony sosem akartam lenni, márpedig most már az leszek, ha mégis lesz esküvő, mert nem magától kérte meg a kezem. Én kérdeztem meg, nem akar-e nősülni. Mire azt mondta, elvesz ha lesz gyerek. Mondtam, hogy akkor már nem jó. Megkérdezte mikor akarom. Mondtam, hogy előtte. Erre is azt mondta, hogy jó:( És ezek után ne bőgjek a saját esküvőmön???:((((((( Pedig én rühellem a legjobban az egészet. De higyjétek el, nem csak papír és nem csak válás jöhet közbe. Meg is halhatok. Őt úgy ismertem meg, hogy albérletben élt, mert vidékről el kellett jönnie Pestre hogy munkát találjon. Vidéken nincs semmi lehetőség, tehát hiába van otthona, mégsincs. Nálam meg az a helyzet, hogy kihalt a család, itt élek egy nagy házban, amit most már ketten tartunk fent. Ő dolgozik rajta, karbantartja, költ rá, felújítja, stb...De mi van ha én meghalok? Akkor szépen megy vissza az albérletbe és a ház olyan rokonokra száll, akiktől már rég éhenhaltam volna a nagy házban, mert megenni nem tudom, eladni nem tudom, vagy megfagytam volna szó szerint. Miért szálljon olyan emberekre, akiknek semmi közük hozzá? Akik építették, akik megdolgoztak érte, már nem élnek. Én a párom biztonságáért szeretném azt a papírt. Főleg ha gyerek is lesz. Hogy tudjam, velem bármi történik, ő nem marad fedél nélkül. Mert amíg én élek, neki lesz otthona.

Csak az a baj, hogy egyszer említettem neki, hogy ezért kéne elvegyen és azt mondta, hogy a házamért nem vesz el. De én így meg hogy szüljek gyereket? Mikor mit tudom én mi lesz velük utána? Végrendeletet megtámadhatják...Én nyugodtabb volnék, ha lenne papír. De ő csak felesleges macerát, pénzkidobást lát az esküvőben. Persze nagyra nem is volna pénz. Meg mondom, engem már nem érdekel az egész színjáték, ahhoz már öreg vagyok, hogy királykisasszonyt játsszak. Mindezzel együtt nekem is van házasságfóbiám. Igazából nem akarom. Gyerekszülési fóbiám is van, mert félek a kiszolgáltatottságtól.

"Ez nem a hozzáállás kérdése, és nem azt mondtam hogy valaki azért ne házasodjon mert 5 év múlva lehet hogy szétmennek. Hanem az okozat, ha szétmennek mennyi nyűggel jár."

Elhiszem és megértem azt, hogy a szerelem nem papíron múlik. :) Viszont ha úgymond "nem múlik rajta semmi", ha könnyű visszacsinálni valamit/megszabadulni valamitől, valahogy kevésbé vagyunk hajlamosak beleadni apait-anyait, hogy jól működjön. :) Legalábbis gyakran láttam ilyesmit, csak nem párkapcsolatról. Az egyetemen sokáig nem járt büntetéssel egyes "kistárgyak" bukása; sokan felvettek rengeteget, hogy vagy sikerül, és javít az átlagon, vagy nem, az is mindegy. Aztán bevezették, hogy a bukott kreditekért fizetni kell, és mindjárt komolyabban lettek véve a tölteléktárgyak is.

Én sem vagyok nagy házasságpárti, de mikor a férjem (sajnos) meghalt, bizony jól jött a papír! Különben az első házasságából származó gyerek kapott volna mindent, holott soha még csak meg sem látogatta beteg édesapját, hacsak nem pénzt kérni jött...

Így viszont én örököltem a nagyobbik részt, és a közös gyermekünk ugyanannyit kapott, mint a masik. (25 évig éltünk együtt boldogan, ebből 15-ot házasságban. És hosszú, súlyos betegségében én ápoltam, még kórházba is csak akkor engedtem, amikor muszáj volt. Amiért ő bizony nagyon hálás volt, nem kellett idegenek között szenvednie!

Nagyon boldogok voltunk, a betegség ellenére is!

És van még egy fontos értelme a házasságnak:

valahogy köze van ahhoz, mennyire vállaljuk fel egymást mások előtt. A család is másként fog utána viszonyulni. És azért nem mindegy, hogy a rokonok jöttmentként bánnak velem vagy a párommal, vagy úgy, hogy előreláthatólag hosszabb ideig családtag lesz. Persze ha már van gyerek, ez akkor is bekövetkezik.

A házasságtól meg nem romlik meg semmi szerintem. Bár nem tudom, mert még nem élek abban. Az összeköltözés a gáz szerintem. Ott jönnek elő a problémák. De lehet, hogy valakinek olyan szinten elveszi a szabadság illúzióját, hogy rámegy a kapcsolat a házasságra. Hallottam olyat, hogy élettársak voltak több éve, aztán esküvő és válás. Ilyen is van, csak nem látom az okát.

"Az összeköltözés a gáz szerintem. Ott jönnek elő a problémák."

Azt hiszem, itt ellentmondasz magadnak. Az összeköltözés éppen arra való, hogy az esetleges bajok, problémák, összeférhetetlenségek még időben kiderüljenek, és ne ugorjon a pár vakon a házasságba. Ha elég intelligensek, akkor így meg tudják állapítani, hogy egymáshoz valók-e vagy nem, és a válási hercehurca helyett szépen szét tudnak válni. (Ez persze az ideális forma, gyerek nélkül, értelmes emberek módjara... Nem mindig "fut" be.

"Hallottam olyat, hogy élettársak voltak több éve, aztán esküvő és válás. Ilyen is van, csak nem látom az okát."

Megmondom, általában miért. Amíg a papír nélküli együttéléskor mindkét félnek szinte állandóan "bizonyítani", hóditani kellett, ha tudattalanul is, a "mágikus papír" tulajdonában a egyik fél (vagy mindketten) biztonságban érzi magát, "ez mar az enyém, nem kell törekednem arra, hogy megszerezzem" cimszó alatt.

És itt van a kutya eltemetve; amikor azt hallom, hogy "a házam, a kocsim, a feleségem", feláll a hátamon a szőr, nektek nem?

Szóval, a kapcsolat ellaposodik, a rossz szokások előtérbe kerülnek, a "szépség" slampos lesz és elhízik, a "hős lovag"-nak pedig "na, mi lesz vacsorára?" az első kérdése hazajövetelkor, az addigi "hogy vagy, szerelmem?" helyett...

Persze ez itt egy sablon, erősen tűlozva irtam le, de legyünk őszinték, bizony gyakran ilyesmivel kezdődik az elhidegülés.

Tisztelet a - nem is kevés - kivételnek!