Ti otthonba mennétek vagy családtagtól várnátok el az ápolást?

Nem sanszos, hogy megélem a 70-et, de nem is akarnék így élni. Családtagot biztos nem, ha a kettő közül kell választani, akkor otthon. Az öngyilkosság szerintem a gyávák fegyvere, de ebben az esetben tuti túladagolnám magam.

Megmondom miért:

Nekem megalázó lenne ha más ápolna;

Már úgysem tudok utazgatni, sem élvezni az életet

Akkor meg minek??

"Gondoztál már MOZGÁSKÉPTELEN embert? Nem tud wcre menni, felülni, megfordulni ha fáj a háta. "

Igen, gondoztam. Ha megtanulod hogyan kell helyesen csinálni, nem annyira nehéz, és nem, nem nehezebb mint egy gyereket gondozni. Inkább lelkileg megterhelő ha azt látod hogy szellemileg leromlik valaki akit szeretsz. De ez nem indokolja hogy eldobd egy idős szerettedet mint a szemetet.

Persze van eset amikor indokolt az otthonban való elhelyezés, ezt egy pillanatig sem vitatom.

29!

Az ember azzal a céllal vállal gyereket, hogy azt felnevelje, az önálló, produktív, hasznos életre felkeszitse. Jó esetben napról napra látható a fejlődés: egyre ügyesebb a mozgása, nyílik az értelme, kommunikál, stb. Látod magad előtt a jövőjét, azt hogy tanul, dolgozik, kirepul, saját családot alapít.

Az állandó gondozás igénylő szulonel -épp úgy, mint a fogyatékos gyermeknél- ilyen nincs. Ott a napról napra való leepulest, elbutulast látod. Azt, hogy akire felneztel anno, most nem tudja leolvasni az időt az óráról, nem tud olvasni, pelenkát hord, osszefuggestelenul beszél. Arról nem is beszélve, hogy egy felnőtt ellátása mind pénzben, mind fizikailag, mind szellemileg sokkal megterhelobb. Az ápolási díj valóban a gyesen egyenlő és valóban ott a nyugdíj is. Kár, hogy önmagában a kettő a beteg gyogyszerere se elég a legtöbb esetben, a különleges felszerelesekrol és eszközökről nem is beszélve. Csak a felnőtt pelenka ára többszöröse a gyerekének és ugyan van rá támogatás, de csak meghatározott mennyiségre. Anno nagyapamnak havi 30 darabot írtak fel. Csak halkan kérdezem meg, hogy egy átlagos 30 napos hónapban szerinted napi egy pelenka elég? Az átlag ember nem naponta egyszer vizel, hanem minimum 6 de inkább több alkalommal. Ja, tudom, nem kell annyit itatni -nálunk ez volt az orvos válasza, amikor megkerdeztuk, mégis hogy oldjuk meg ennyi pelenkaval.

A nagyapám 120 kilosan épült le mozgaskeptelenne. A nagyanyám se volt egy nadszal vékony alkat, de magas vernyomassal, szivbetegen nyilván nem tudta forgatni, mozgatni. Próbáltál már magatehetetlen embert csak az oldalára fordítani? Hát nem egyszerű. Ja, igaz, el lehet végezni ápolói tanfolyamot, ahol erre megtanitanak. Nem ingyen van az se és ilyen súlyú embert soha nem egy ember mozgat.

Értelmileg felfogni, hogy nem ismeri meg a feleségét, a gyerekét, hogy anno kihivta a rendőröket, hogy betörtek hozzá és meg akarják ölni - nagyanyám érkezett csak haza a boltból és kereste a kulcsot....Vagy amikor még tudott mozogni és meglépett otthonról és napokig nem került elő... Vagy amikor a baltával kezdte kergetni nagyanyámat. ...

Nem mindenki kepes rá, hogy ezeket elviselje. Ha te képes vagy rá, akkor hajrá. De ne ítélj el másokat azért, mert nem bírják anyagilag, érzelmileg vagy fizikailag. Pláne, ha tapasztalatod nincs első kézből. Nálunk egy ember otthon ápolása miatt harman mentünk tönkre: infarktus, depresszió, idegosszeroppanas, párkapcsolat ment rá. ...

29-es: "A kisgyerek ellátását is tanulni kell, felnőtt ember mozgatásának megtanulása pont ugyanekkora kihívás. A folyamatos figyelem terhe sem különbözik."

Azért nem mindegy, hogy egy max 10 kg-os gyereket kell emelgetni, vagy egy 60-80 kg-os felnöttet. Én pl 50 kg-os, 160 cm-es nö vagyok, egy gyereket el tudok látni fizikailag, egy felnöttet nem tudnék, mert rövid idö alatt belerokkannék.

#16: 18 éves koráig illik gondoskodni a gyerekről.

Nekem ez sem jutott.

12 éves koromtól 16 éves koromig folyamatos bántalmazásban volt részem. Akkor aztán elkezdem kinn maradni és csak aludni jártam haza. 20 éves koromra önálló lettem. Nem volt mobilom. Magamnak loptam / vettem a tankönyveket, mert szülők nem fizették. Az első diploma átadóm boldogan telt. A másodikra megjelentek a szülők és egyből jöttek, hogy most támaszkodhatnak rám.

Nem kell támogatni sem a lakást, sem az autót, sem a tanulmányt. De ebből nem lesz unoka sem. Amíg egymagam kell megküzdeni a megélhetésért, addig nem lesz időm, energiám, lehetőségem olyanra, mint annak, akinek segge alá tették a lakást, autót, jogsit, mobilt, tankönyvet, laptopot, állást.

Meg tudja ezt mindenki magának szerezni. De akkor ott már nincs szülő-gyerek kapcsolat.

Most meg jogilag is el kellene tartanom azt, aki több év szenvedést és depressziót okozott nekem?

El van ez baszva! Előbb fogok 5 évet lehúzni szándékos emberolésért, mint, hogy apámat eltartsam, aki vert és terrorizálta a családot, megcsalta a feleségét, félelemben tartotta még a saját testvéreit is. Ráadásul támogatást sem nyújtott. A szeretője bezzeg kapott nyaralót, amíg bírta a bántalmazást.

32-36: igen, van tapasztalatom otthoni betegellátásban. Egy idős, magatehetetlen ember ápolása belátható ideig tart, bármilyen kegyetlenül hangzik, fertőzéseket (decubitus elfertőződése, tüdőgyulladás stb), amik elviszik, lényegesen rövidebb idő alatt, mint ameddig egy gyerek felnevelése tart. Demens, fennjáró beteg esete más, ott valóban opció a MEGFELELŐ otthon, nem a filléres elfekvő.

Nem írtam volna azt, amit írtam, ha nem lennének borzalmas tapasztalataim arról, hogy rengeteg öreget, akik tisztességben felnevelték a gyerekeiket, milyen mondvacsinált indokokkal vágnak be ápolási osztályokra, elfekvőkbe, akár még elmeszociális otthonokba is, épelméjűen. Vagy ha nem szembesülnék azzal rendszeresen, hogy a családtagok nem akarják hazavinni a belről, traumáról stb. az egyébként már felépült, minimális segítséggel magát ellátni képes idős szülőt.

A legnagyobb probléma, amikor VALÓBAN szakszerű ápolásra szoruló vár évekig arra, hogy felszabaduljon hely a megfelelő intézményben, amiket olyanok foglalnak el, akik igazából nem szorulnak rá, csak a családnak így kényelmesebb, és ilyen-olyan úton elintézték. Számtalan lehetőség van akár ingyenes, vagy megfizethető házi segítséget igénybevenni, ha az idős egyébként nem szorul 24 órás felügyeletre.

Úgyhogy azt látom célravezetőnek, ha a gyerek irreális elvárásait nem helyezzük a saját, jól felfogott érdekeink elé, miután semmi garancia arra, hogy számíthatunk rá, ha rászorulnánk. Maximálisan korrektnek látom, hogy ha a szülő felé az az elvárás, hogy gondoskodjon magáról idősen, betegen, akkor a gyerek max 21-22 éves koráig minden nevelési eszközt, tanulási támogatást megkap ahhoz, hogy önállóvá váljék, onnantól a saját lábára áll, ahogy felnőtthöz illik. Gyereket meg nem azért "kell" összehoznia, hogy legyen unoka, ez nekem nem szempont.

Otthoni ápolót fogadnék, aki napi x órában jön és szakszerű segítséget nyújt.

Ha szükséges, a bevásárlásért, takarításért is fizetnék valakinek.

Ez így olcsóbban kijön, mint az otthon (tapasztalat), és legalább a saját házában maradhat az ember.

A gyermekeimtől nem várnám el, hogy ápoljanak. A családomban a nagymamám, nagypapám, nagynéném is ilyen sorsra jutott, a saját gyermekeik, testvéreik ápolták őket. A gyerekeknek ráment az életük, boldogságuk, házasságuk, fiatalságuk, erejük a hosszú évtizedek stresszes életvitelére. Az ápolást igénylők pedig sajnos a legnagyobb igyekezet ellenére sem kapták meg a nekik szükséges szakértelmet, hozzáértést, orvosi gondoskodást. Javulás helyett és új terápiák helyett csak a napi rutin, folyamatos leromlás és végül halál várt rájuk. Ez a tragikus igazság az otthoni ápolásban.