Ti otthonba mennétek vagy családtagtól várnátok el az ápolást?

Igen sokan összekevernek pár dolgot.

A szülö természetes, hogy foglalkozik a kisgyerekkel, mert az egyrészt magatehetetlen, másrészt kapnak a szülök családi ppótlékot meg gyes/gyed-et, ami valamennyi segítség, és az anya emiatt nem veszti el a munkáját. Emellett csaz az elsö pár évben kell egész nap otthon lenni vele, késöbb egyre kevésbé, azaz az anya is tud normálisan munkába járni és normális életet élni.

Ha az idös szülö szorul egész napos ápolásra, akkor a legtöbb felnött gyereke nem teheti meg, hogy otthon marad, mert akkor nincs miböl megélnie a gyereknek sem, meg az idös szülönek sem. Emellett az ápolásra szoruló szülö mellett a gyereknek megszünik az élete, mert nem tud akárcsak egy napra is elmenni valahová, be van zárva a szülö mellé.

Egy kisbaba ellátása (fürdetés, pelenkázás, stb) fizikailag nem megterhelö, ellentétben egy felnött emberrel szemben, aki nem max. 10 kg, hanem a legtöbb esetben +60, ilyen súlyt emelgetni egy átlag ember nem tud rendszeresen. Nem véletlenül létezik a begetápoló, mint foglalkozás - ök éppen azt tanulják meg, hogy ezeket a müveleteket hogy lehet úgy végezni, hogy az ápló ne rokkanjon bele.

Meg a legtöbben, akik az otthoni a család általi ellátást forszírozzák, nem tudják, hogy milyen egy demens beteggel élni, mennyire megterhelö pszichikailag a napi 24 órás figyelem, hogy nehogy megszökjön, nehogy bajt csináljon, pl. felgyújtja a házat, mert ottfelejt valamit a tüzön, és közben folyamatosan veszekszik, szidja a gyereket, közötködik, sok esetben fizikailag is agresszív.

Éppen ezért egy erre szakosodott otthonban sokkal jobb helye van a szülönek, kevésbé veszélyezteti a saját és mások épségét, és a gyereke tud dolgozni, élni és a szülönek az ellátását fizetni.

Ilyen esetben feltétlen az otthonba adás a jó megoldás.

Az más eset, ha a szülö ugyan idös, de nem szorul sem ápolásra, se nem beteg szellemileg. Ha csak arról van szó, hogy segíteni (és tényleg csak SEGÍTENI) kell neki, pl bevásárolni, nagytakarítani, stb, az megoldható családon belül is, amennyiben a gyerekek elég közel élnek a szülöhöz.

Ugyanis ha 200-300 km-re élnek a gyerekek, vagy még messzebb, akkor már nehezen megoldható a gyakori látogatás, mert sem anyagilag nem fér bele, de föleg idöben nem lehetséges.

Otthonba vagy elfekvőbe semmi pénzért nm mennék, volt szerencsém ott dolgozni (gyakorlat) és borzasztó.

Családomra meg nem rónék ekkora terhet.

Én is inkább meghalnék.

Otthonba, nálunk ez egyértelmű.

Sikerült megelni, ahogy az Alzheimeres nagyapám otthon apolasaban a teljes család tönkrement.

Szép gondolat ám, hogy jóban, rosszban, egészségben, betegségben, de amikor a férj, több mint 50 év házasság után meg se ismeri a feleségét, amikor baltával rohan utána a kertben, amikor a xaros pelenka tartalmát a falra keni, akkor az már túl van ezeken. Ahogy gyerekként az ember felnezni akár az apjara és nem pelenkát cserélni rajta, a felfekveseit kezelni és a totális nullát tükröző szemekbe nézni.

A nagyanyám úgy gondolta, ő azt fogadta, egészségben, betegségben, így tízen évekig otthon ápolta a papát. Mivel egyedül nem bírta, mindenkinek segítenie kellett, akár akart, akár nem, akár tudott, akár nem. Szabadság, saját élet nem számított, menni kellett, mert "mit szólnak az emberek".

A halála másnapján mi leltünk anyammal és megbeszeltuk, hogy soha többé. Ha valamelyikük ilyen állapotba kerül, az egyből otthon.

Én bízom benne, de hogy mire ide jutok, már engedélyezik az eutanáziát.

Tekintve, hogy nincs olyan rokonom, akire ilyen terhet háríthatnék, inkább tegyenek otthonba. Egyébként sajnos tudom, hogy egy adott szint után már ugyan mindegy az embernek, hogy hol van és ki van körülötte, amíg tisztességes ellátást kap.

És bizony egy gyereket felnevelni nem akkora trauma, mint végignézni, ahogy a téged felnevelő szülő leépül, én nem szeretném tönkretenni a saját gyerekem életét. Fizikai, lelki és igen nagy anyagi teher.

A torveny szerint bem lehet csak ugy a halalt valasztani.igy az inkabb meghalnek kommentek butasagok.ez magyarorszag nem hollandia nincs dement vagy halalos beteg eutnazia.

Otthonok szornyuek maga a foldi pokol varni ott a halalt.dolgoztam ott itt is kulfoldon is.

Neha tiszta pillanatban konyorognek a halalert ertheto.

Otthon egyedul apolni megterhelo.

A legjobb a maganotthon ahol max 3 idos van vagy hazi gondozas ejjel nappal ahol csalad felvalva heti 1x 2 x napot bevallal

A gyerekeimet tisztességgel felneveltem, tehát az én lelkiismeretem tiszta!!

Viszont:

A gyerekeknek "joguk van" nem foglalkozni a megidősödött szüleikkel.

Ezáltal a szülőknek is "joguk van" felélni, vagy elajándékozni a felhalmozott vagyonukat.

A gyerekeknek is "joguk van" ettől gutaütést kapni.

Ennyi!

Dolgoztam idősek otthonában egy rövid ideig, és nem, nem szeretnék oda kerülni. Szép hogy itt azzal nyugtatgatják magukat a válaszolók: Jobb lesz a szülőnek odabent. Hát ez sokszor nem igaz. Amúgy is ez sajnos sokszor álszent duma- ugyanis csak arról szól hogy útban van az öreg, a háza meg kellene. Volt rá példa hogy a hozzátartozó finoman jelezte: Jó lenne ha összekeverné a kolléganőm a mama gyógyszereit, nem lenne hálátlan érte. Ennyit arról hogy az otthonokkal az idősek érdeke van nézve. persze ez nem általános, de sajnos sok ilyen is van.

Hogy a kérdésre is válaszoljak: vagy házi ápolás, vagy semmi. Az otthonba semmiképpen nem mennék.

"A szülö természetes, hogy foglalkozik a kisgyerekkel, mert az egyrészt magatehetetlen, másrészt kapnak a szülök családi ppótlékot meg gyes/gyed-et,"

Ugyanilyen természetes, hogy a gyerek foglalkozik a szülővel, ilyen esetben létezik ápolási díj. Pont ugyanannyiralehet vele menni, mint a gyessel meg a családival.

"Ha az idös szülö szorul egész napos ápolásra, akkor a legtöbb felnött gyereke nem teheti meg, hogy otthon marad, mert akkor nincs miböl megélnie a gyereknek sem, meg az idös szülönek sem. Emellett az ápolásra szoruló szülö mellett a gyereknek megszünik az élete, mert nem tud akárcsak egy napra is elmenni valahová, be van zárva a szülö mellé. "

Dehogynem, a szülő nyugdíja és az ápolási. Kisgyerek mellől is akkor tud elmenni a szülő, ha valaki más vigyáz rá.

"Egy kisbaba ellátása (fürdetés, pelenkázás, stb) fizikailag nem megterhelö, ellentétben egy felnött emberrel szemben, aki nem max. 10 kg, hanem a legtöbb esetben +60, ilyen súlyt emelgetni egy átlag ember nem tud rendszeresen. Nem véletlenül létezik a begetápoló, mint foglalkozás - ök éppen azt tanulják meg, hogy ezeket a müveleteket hogy lehet úgy végezni, hogy az ápló ne rokkanjon bele.

Meg a legtöbben, akik az otthoni a család általi ellátást forszírozzák, nem tudják, hogy milyen egy demens beteggel élni, mennyire megterhelö pszichikailag a napi 24 órás figyelem, hogy nehogy megszökjön, nehogy bajt csináljon, pl. felgyújtja a házat, mert ottfelejt valamit a tüzön, és közben folyamatosan veszekszik, szidja a gyereket, közötködik, sok esetben fizikailag is agresszív. "

A kisgyerek ellátását is tanulni kell, felnőtt ember mozgatásának megtanulása pont ugyanekkora kihívás. A folyamatos figyelem terhe sem különbözik.

"Éppen ezért egy erre szakosodott otthonban sokkal jobb helye van a szülönek, kevésbé veszélyezteti a saját és mások épségét, és a gyereke tud dolgozni, élni és a szülönek az ellátását fizetni.

Ilyen esetben feltétlen az otthonba adás a jó megoldás. "

Jártál te már "erre szakosodott otthonban"? Az átlagosba a kutyámat se adnám be, igaz, azt nem is a gyerek fizeti általában, hanem a szülő a nyugdíjából.

"Az más eset, ha a szülö ugyan idös, de nem szorul sem ápolásra, se nem beteg szellemileg. Ha csak arról van szó, hogy segíteni (és tényleg csak SEGÍTENI) kell neki, pl bevásárolni, nagytakarítani, stb, az megoldható családon belül is, amennyiben a gyerekek elég közel élnek a szülöhöz.

Ugyanis ha 200-300 km-re élnek a gyerekek, vagy még messzebb, akkor már nehezen megoldható a gyakori látogatás, mert sem anyagilag nem fér bele, de föleg idöben nem lehetséges."

Ha 200-300 km-ről vállalhatatlan anyagi megterhelést jelent a szülő időnkénti meglátogatása, fölösleges volt olyan messzire menni, nyomorogni bárhol lehet.:D

Summa summarum: a gyerekek túlnyomó többségénél csak a kényelmi szempontok "teszik lehetetlenné" az idős, beteg szülő ápolását. Alzheimeres hosszú évtizedekig tartó ápolása talán az egyetlen, ami indokolja a megfelelő otthont, de abból sem akármelyiket.

Írták a szokásos érvet, hogy "a gyerek nem kérte az életét" - valóban, viszont ha nem lett öngyilkos, akkor ez a szülőktől kapott ajándék fontos neki. Innentől viszont ez NEM érv.

A magam részéről nem akarok tehetetlen bábuként élni, elsősorban magam miatt, gyűlölöm a kiszolgáltatottságot bárki felé. A kérdést viszont köszönöm: ma, amikor nagyon sokan 35-45 éves kor között vállalnak gyereket, a gyerekkor pedig kitolódik 25-30 éves korig, irreális elvárások fogalmazódnak meg a szülők felé, akkor ezeknek a válaszoknak az olvasgatása segíthet a szülőknek abban, hogy helyes döntéseket hozzanak, ésszerű keretek között tartsák a gyerek elvárásaira fordított anyagi erőforrásokat, és prioritással kezeljék a saját öregkoruk finanszírozását, minden eshetőségre felkészülve. A szülő ugyanis hajlamos arra, hogy úgy nevelje a csemetét, hogy az mindent megkapjon, még 25-30-35 évesen is képes támogatni ahelyett, hogy a saját öregségének a méltóságát biztosítaná be anyagilag, amennyire lehet.