Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan kezeljem ilyen esetekbe...

Hogyan kezeljem ilyen esetekben férfiként a férjem?

Figyelt kérdés

A férjem mindenhez (is) ért, olyan sokoldalú, hogy már gömb. Ezt boldogan, sőt néha arrogánsan tudatja mindenkivel. Viszont, ha nekiáll például barkácsolni, csak dől-borul minden.

Az utóbbi idők termése: ész nélkül vett kerti szegélyt, persze le is mérte előtte, majd a lerakáskor mégis kevésnek bizonyult, mert magát a szegély méretét nem figyelte. azt hitte 2 méteres, de csak másfél. HA szólok, őrjöng, hogy ne irányítsam.

Más. Vettem beltéri párkányt, ott állt napokig, könyörögni kellet, hogy feltegye. Feltette. Nem kellett volna. Semmit nem fogott a ragasztó, de legalább széttört a párkány, mert leesett.(Megcsináltam, érdekes módon nekem sikerült.

Még egy:vettem a házassági évfordulónkra bogyós gyömölcsű kis bokrokat, mert tudom, hogy imádja. A faiskolában becsülettel elmondták, hogyan kell elültetni. Hazahoztam a növényeket, amiket 1 hét könyörgés után elültettünk-természetesen az ő módszerével, mert a faiskolában hülyék ülnek. Mindegyik növény elpusztult, pedig már az ültetés alatt mondtam, hogy nem lesz ez így jó.

Tehát összebarmol mindent és a végén ki a hibás??? Hát persze, hogy én.

Hogyan kell kezelni ezeket a helyzeteket? Normálisan, szépen nem lehet vele beszélni, mert ilyenkor megsértődik, üvölt.



2016. máj. 4. 11:31
1 2 3 4 5 6
 31/56 A kérdező kommentje:
Eddig hogyan tűrtem? Néhányszor bizony nekiszaladtam, és úgy megvertem, hogy csak na. Ekkor magához tért, őszintén látszott, hogy örül a verésnek, mert az kibillenti ebből a hülye hangulatából.Soha nem üt vissza. és ezután hónapokig kedves, normális, nem üvölt stb. Viszont a gyerekünk 2.5 éves, így már nem üthetem meg, nehogy észrevegye.
2016. máj. 4. 15:00
 32/56 anonim ***** válasza:
92%
Ez most komoly? :D
2016. máj. 4. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/56 anonim ***** válasza:
89%
Ez nem kapcsolat. Egyikotok sem normalis.
2016. máj. 4. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/56 anonim ***** válasza:
68%
Jóég, kérlek mondd, hogy ez nem komoly... Ha ez igaz, akkor nektek nagyon nem kéne együtt lenni. Tegyél egy szívességet mindkettőtöknek és engedjétek el egymást. Ő válasszon helyetted egy csendes, kedves, majdnem unalmasnak mondható nőt, akinek nem kell, hogy bokrokat ültessen, te pedig keress egy férfit csupa nagy betűvel, akiről 20 méterre érezni a tesztoszteron szagát és nem hagyja, hogy így bánj vele.
2016. máj. 4. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/56 anonim ***** válasza:
34%
Itt inkább veled vannak gondok de nagyon komolyak.
2016. máj. 4. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/56 anonim ***** válasza:
89%
Egyik hulyebb, mint a masik.
2016. máj. 4. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/56 anonim ***** válasza:
100%

Ugye csak viccelsz?


Nekiszaladtál, és megverte?! Ezt hogy kell elképzelni, ő állt és hagyta, te meg ütötted? Hát, tényleg nem ezt kellene látnia a gyereknek, de az üvöltést ő is hallja.

Egyébként mióta tart ez az állapot? (mármint a kapcsolatotok?)

2016. máj. 4. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/56 anonim ***** válasza:
74%

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de elég mulatságos volt olvasni. Ne értsd félre: nem a problémádon derültem, hanem a stílusodon.


Csak azt remélheted, hogy tanul lassan belőle. Az ilyen emberrel nagyon nehéz mit kezdeni, mert ha kiveszed a kezéből a szerszámokat, azzal ő "vereséget szenved" (saját megítélése szerint), és akkor és ott vége a világnak.

Ha rájön, hogy nem ért mindenhez (mondjuk az ültetéshez), akkor van rá esély, hogy valamilyen önigazoló szöveggel átadja másnak (mondjuk neked) a lehetőséget. Más kérdés, ha neked sikerül életben tartani a növényeket hosszú távra, azért kapni fogsz.

2016. máj. 4. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/56 anonim ***** válasza:
28%

Te igen ostoba lehetsz!


Magad generálod ezeket a helyzeteket,hogy aztán játszhasd a felsőbbrendűt,a férjednek meg tele a töke ezzel.

Megveszed a párkányt...ha már meg bírod venni,miért nem rakod te fel.

Vettél bokor csemetét,de elnézegetted,hogy szépen kiszárad egy hét alatt,pedig te is elültethetted volna.

Te direkt ugráltatod a férjed olyan dolgokra,amihez neki se kedve,se érzéke nincs!

Jó feleség lehetsz...főleg ezzel a nekiugrottam és megvertem dumával...

2016. máj. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/56 anonim ***** válasza:

En is pontosan így vagyok csak nálunk ez heti 3-4 alkalmas dolog

Egy felnőtt férfit nehéz úgymond megvaltoztatni

Ülj le vele es beszélgessetek erről es mondd el h miként látod a dolgokat aztán kérdezd meg h hogyan tudjatok megoldani van e ötleteit Nincs kérdezd meg mit tenne ha te lennel ilyen megis hogyan bírna es hogyan oldana meg ?:) nálunk így ritkábbak az ilyenek mert amúgy minden napos volt

2016. máj. 4. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!