Mit tegyek mért ilyenek velem? 14 éves vagyok

kérdező..határozottan mond meg nekik a véleményed. komolyan, mindent, ne hagyd hogy közbevágjanak..mond hogy még nem fejezted be elvárod a tiszteletet (ha közbe akarnak vágni)

komolyan ne hagyd..én hagytam magam és nagyon megbántam (20/l) többet már nem leszel 14

azoknak akik pedig nagyon helyeselnek abban hogy egy 14-évesnak mit kéne és mit nem kéne:

látszik hogy nem emlékeztek a saját gyerekkorotokra, és nincs bennetek semmi empátia. bármien hihetetlen én pl 14 évesen sokkal óvatosabb és körültekintőbb voltam mint egyes felnőttek mégse vettek komolyan, csak mert még "kicsi"

kérdező: álj a sarkadra.

Nekem annó a szüleim azt mondták, hogy majd akkor megyek oda ahova én akarok, ha már nem lakok otthon és nem ők tartanak el!

felnőttem, és élek, buliztam is, de nem 14 évesen!

Ha meg nem engedtek el,akkor elhívtam a barátnőimet, arra nem mondták, hopgy nem jöhetnek be!

És ha már fél éve vagy együtt a barátoddal, gondolom azt is tudják anyukádék, és biztosan szívesen vigyáznál a testvéreidre úgy is ha ő ott van melletted!Mert gondolom ő is át mehet(ne) hozzátok!

Szia!:)

Én azt gondolom,hogy igaza van a szüleidnek,még ha "ők is ilyenek voltak"talán ma már bánják;);)Csak óvni akarnak,és ha még nem is érted ezt meg,ez a fiú ahogy jött,majd úgy megy..nem ő az igazi,akivel le fogod élni az életed,ezek kamasz "halálos nagy szerelmek"..én is ilyen voltam,tudom :)

De azt is tudom,hogy amíg meg nem találod az igazit,még nagyon sok,na nem túl sok nem igaziba fogsz szerelmes lenni,viszont a suli most mindennél fontosabb,nem lóghatsz soha,nem ér annyit senki sem!!Most alapozod meg a jövőd,amikor ez a fiú már rég csak emlék lesz akin jót mosolyogsz,de ha most lógsz,eleve nem mondasz igazat a szüleidnek,akkor ők sem bíznak majd benned.Ja és,hogy nem tudják?Majd megtudják,amilyen egy kamasz formája,előbb-utóbb lebukik,és akkor jön még csak az ijedt szülő szigora:)

Igazuk van,hogy 14évesen nem engednek el a barátodhoz..annyi minden történhet veled,hogy el sem hiszed.Az nem jó,ha mindentől tiltanak,de akkor is ennyi idősen otthon a helyed.A barátod menjen inkább hozzád,annak a szüleid is jobban fognak örülni,mert biztonságban tudnak:)Barátnőzni meg ott a hétvége délutánok,ha mindent megtanultál:)Most ez a legfontosabb az életedben,ne siess annyira felnőni,nem olyan vicces az,én anya vagyok:)

Egyébként meg nagyon kedves Tőled,hogy segítesz otthon a házimunkában!!!Nálam ez miattam tabu lett,nagyon ritkán engedem a lányom segíteni,mindig elütöm egy poénnal a dolgot,hogy "Édes lányom,egész életedben mosogathatsz még annyit,hogy meg is utálod,hagyd anyádra,de nagyon hálás vagyok,hogy eszedbe jutott segíteni..apropó -szoktam még hozzáfűzni neki-úgyis elvégzel minden sulit,és az lehetsz így ami lenni akarsz,akkor meg lesz lóvéd mosogatógépre,nehogy letörjön a szép körmöd,de ha nem veszel,ott lesz a pasid,neki sem fog ártani,ha masszírozza a lábikód,míg te levezényled a mosogatást":):):)Ezen a poénkodáson mindketten jót nevetünk,és kész is van:)

Ne aggódj,egy-két év és engedékenyebbek lesznek a makacs önfejű szülők,legyél icipicit türelmes velük,nekik olyan rég volt már ez...:D;) Addig meg tanulj,tanulj,tanulj,és ha a barátoddal akarsz lenni,hívd át magatokhoz,ezt már igazán megengedhetik neked..:)

14 évesen én pl sehova nem jártam bulizni (konrétan most se húz a szívem pedig 24 vagyok). Rendesen végig tanultam ezt az időt és semmit sem sajnálok (nem lett volna jobb ellógni vagy bulizni 14 évesen csak a jegyeim mentek volna le, és így is elég nehéz volt az iskola). /Ezt annak írom aki szerint akik a szüleiddel értenek eggyet nem emlékeznek a gyerekkorukra/

Suliból ne lógj mert csak tönkre teszed a jövődet, tanulni kell, ha máshol nem megy akkor a suliban szünetben (rosszul hangzik tudom de volt ilyen osztálytársam, sajnáltam is érte de ez van, ha nem kapsz 1-t akkor biztos könnyebb a szüleiddel).

A szüleid lehet nem benned nem bíznak hanem inkább a mostani fiukban (nem pont a te fiudban hanem azokban akikkel az utcán találkozhatsz). Annyi borzasztó dolgot hall az ember manapság, lehet csak féltenek. Mindenképpen érdemes megkérdezni miért nem mehetsz többször el, de ha nem engednek keres más megoldást (nem rossz ötlet a barátnők áthívása, vagy menj velük lógni amikor elengednek és a fiud járjon át).

Azt mondjuk nem értem miért te figyelsz a tesóidra....én második gyerek vagyok de a nővéremnek nem kellett rám figyelnie volt otthon anyám aki megtette (na jó ha lement a boltba akkor a tesóm figyelt rám de az mennyi? kb 5 perc hisz szemben van a közért). Esetleg et is kérdezd meg (finoman). Ha más nincs a tesóddal fogj össze, hiszen ő már 18 és ő se mehet sehova. Ő mit csinál? 18 éves és nem emeli fel a hangját?? Biztasd fel, ha neki engednek talán majd neked is.

Gratulálok a szellemi érettségedhez... Ellógsz az utolsó óráról, hogy pasizhass? Átvered a szüleidet, mert a fiúzás fontosabb, mint hogy tanulj, és akár egy fegyelmit is kockáztatsz?Szintén nem tudok mást mondani, mint hogy gratulálok az érettségedhez, de tényleg. De amikor a szüleidet hivatalból feljelenti az iskola, mert ellógtál x órát, remélem, kitalálsz valamit, hogy kimosd magad. :)

Sírsz, hogy "jajj, a testvéreimre kell vigyáznom": no comment.

Kövezzetek meg, de én a kislánynak adok igazat. 36 éves anyuka vagyok, 18, 17 és 10 éves gyerekekkel. Ki lehet számolni, mikor lettem terhes...

SOHA nem voltam a prédikáció híve, ugyanis emlékszem milyen kamasz voltam anno. Azon csodálkozom, hogy anyukámék nem ástak el a kertben:))) A gyerekeim ráadásul pontosan tudják milyen kamasz voltam, semmi titkom előttük. Nem vagyok híve annak, hogy a szülő "bezzeg én!" felkiáltással tanulásra, vagy bármi egyébre kényszeríti a gyereket, mert anno ő eminens volt, jó gyerek, csak a szárnyak hiányoznak a hátáról. Egészen addig, amíg esetleg a gyerek meg nem találja a szekrény mögé dugott bizonyítványát a T.Szülőnek, vagy esetleg a nagyszülők el nem szólják magukat, hogy mekkora gáz volt amikor a rendőrségről kellett kihozni a gyereket, mert kilőtte az utcai lámpát...

Most lehet elemezni, hogy vajon miért szültem én még azelőtt, hogy nagykorú lettem. Felelőtlenség? Menekülés? Fene tudja. De tény, hogy az én életem is hasonló volt akkoriban. A jóval idősebb nővéremnek a 2 csemetéjére vigyáztam orrba-szájba, még a barátnőimhez is két gyerekkel jártam. Mese nem volt, nekem kellett rájuk vigyáznom. 14-15 évesen is érdekes randijaim voltak, a hasonló korú barátommal folyton 2 gyerekkel futkorásztunk mindenhova. Volt, hogy 6 hónapig náluk laktam, gyerekeket hoztam-vittem a bölcsibe, oviba és mentem suliba. Du. irány vissza, mostam, takarítottam, stb. Már nagyon kezdett fárasztó lenni a dolog. Nem lehetett beszélni anyukámmal, mert akkor én voltam a rossz. Pedig csak egy kis szabadságot akartam. Az sült ki belőle, hogy még a 16. szülinapom előtt aláhamisítottam a szüleim beleegyező aláírását és kiiratkoztam a suliból. Nagy nehezen munkát kerestem és közöltem, hogy ott hagytam a sulit és dolgozom. Nem igazán ezt a fordulatot szánták nekem, de már nem volt mit tenni. Amikor alig 17 évesen terhes lettem, egyáltalán nem estem pánikba, munkám volt, gondoltam majd felnevelem valahogy a bébit. Sőt, örültem is neki, hogy ezután nem kell egyfolytában az unokaöcséim mellett csicskáznom. A saját gyerek más, én vállalom, inkább körülötte ugrálok, mint unokaöcséim mellett (akiket mellesleg imádtam és imádok), de megmutatom nővéremnek, hogy anélkül is lehet gyereket nevelni, hogy rásóznám őket bárkire, még gyerekfejjel is.

6 hónapos volt a pici, mikor elköltöztem otthonról vele, összeköltöztünk apucival. Az eredmény: szinte azonnal teherbe is estem a lányommal. Őt sem bántam. A hirtelen gyerekszülésből, összeköltözésből, házasságból 7 év után válás lett. Azt sem bántam, bár padlót fogtam.

Egy szó, mint száz, a folyamatos bébiszittelés, otthoni ugrabugrálás késztetett erre a csavaros menekülési folyamatra. Nem volt könnyű, de úgy gondolom, nagyon sokat tanultam belőle. Mikor megszületett a 3. csemete a mostani páromtól, megfogadtam, hogy nálunk nem lesz az, hogy a nagyobb gyerek nevelje fel szinte a kisebbet. De annak szükségét láttam, hogy a két nagyot is bevonjuk a kicsi körüli dolgokba, mert túl nagy volt a korkülönbség és úgy gondoltam, ha részt vesznek az öccsük "nevelésében", jobban kialakul a felelősségérzetük egymás iránt és akárhogy nézzük, egy család vagyunk, így mindenkinek ki kell venni a részét mindenből. Apróbb feladatokkal bíztuk meg őket (figyelj rá 10 percig, míg kiteregetem a ruhát, segíts megetetni, stb.) Nem lettek leterhelve, pedig akkor már megint suliba jártam, befejeztem a középiskolát, tovább tanultam 3 gyerek mellett és dolgoztam is. Ugyanakkor nem is lettek kívülállók az öccsük életében, mert mindig volt valami kis feladatuk vele kapcsolatban.

Sosem voltak szigorú szabályaink. Mikor elkezdték a saját útjukat járni, egy kikötésem volt: bármikor, bárhova elmehetnek hétvégén, de suliidőben nem. Kivételes esetben max. este 6-ig. Mindig legyen náluk a telefon és bármi miatt nem jönnek időben, alap, hogy hazaszólnak. Most, hogy már felnőttek, nincsenek időbeni korlátozások, de a "tudni akarom mikor jössz", az megvan.

Túlságosan szabadjára vannak/voltak engedve? Igen. Az eredmény: két állati jó fej kölök (fiú, lány), jó és kiváló tanulmányi eredményekkel, pedig sosem piszkáltam őket a tanulással. Viszont bármikor, bármivel ide jöhetnek hozzám, nem szörnyülködöm, nem botránkozom meg, nem kezdek ámokfutásba. Megbeszéljük. Velük és most már a barátok is ide jönnek, ha problémájuk van. Sosem tiltottam az egy szem lánycsemetét a fiúktól, ennek ellenére 17 éves korára még szűz. Úgy gondolja, még nem érett meg a "feladathoz". Megbíztam benne és meg is szolgálta a bizalmat. Persze náluk is megvan a kamaszdili, amitől égnek áll a hajam sokszor, de ilyenkor mindig fenékbe rúgom magam, hogy én sem voltam egy angyal. Ha valamit nagyon nem jól csináltak, nem lett megtiltva, de elmondtam, hogy milyen következményekkel jár, ha folytatják, így legyenek szívesek mérlegelni, megéri-e nekik? Az ő életük, ők döntsenek, abban a tudatban, hogy minden tettükért maguk felelősek és következményeik vannak.

Ellenpéldának a mostani párom első házasságából való fiát is felhoznám. Dettó ugyanazt csinálja, mint a kis "rebellis" 14 évesünk, pedig fiú. Egyfolytában a húgára vigyáz, lassan mindent rá sóznak otthon, nem mehet sehova, kivéve persze ide, mert az apjától nem tilthatja el anyu. Ilyenkor mindig olyan felszabadult és boldog. Már, ha nem számolom, azt az 1-2 hétvégét, amikor a 17 éves nagyfiú egy nap háromszor is sírógörcsöt kapott, úgy tele van a hócipője az otthoni dolgokkal. Meg is kérdezte, hogy hozzánk költözhetne-e? Persze, hogy beleegyeztünk, amiből iszonyú balhé lett, mikor otthon elővezette a dolgot. Az anyja felhívott, hogy ne fogadjuk be a gyereket, mert el akar költözni otthonról és, ha nem engedjük, hogy ide jöjjön, kénytelen lesz hazamenni. Mi kicsit helyre tettük anyu fejét. Egyrészt nem kérhet a páromtól olyat, hogy dobja ki saját fiát, másrészt kicsit szembesítettük azzal, hogy él a gyerek otthon. Azóta lazult a gyeplő. Igaz, elég fafejű anyja van, de sikerült vele megértetni, ha nem akarja elveszíteni a gyereket, akkor vegye figyelembe az ő igényeit is.

A kis kérdezőnek csak azt tudom ajánlani, ha nem tud a szülőkkel beszélni, akkor az egyik jó fej tanárnak mondja el a problémáit, aki:

1. vagy beszél a szülőkkel

2. vagy beszél az iskolai pszichológussal, akihez el kell menned egyszer-kétszer, majd ő beszél a szüleiddel.