Túl jó apám van? Vagy miért érzem így néha?

Arra gondolok, hogy előfordulhat-e, hogy emiatt nehezebb nekem megfelelni? Hogy befolyásolja az, hogy milyen apám van, hogy milyen férfi felel meg nekem.

Csak nagy vonalakban a lényeg. Apa képes rá, hogy segítsen befesteni/kivasalni a hajam, (a mai napig emlékszem, hogy koncentrált, mikor először vasalta), ha akarom elkísér ruhát venni, megnézi hogy áll rajtam, és tényleg tök őszintén meg mondja, ha valami nagyon szar, vagy valami nagyon jó. Mindenféléhez ért, nagyon finomakat főz, mindent megjavít, megcsinál, elkészít, de olyan gyönyörűen, precízen és igényesen, hogy csak na. Bármiben megkérdezhetem, ha mondjuk műszaki cikket veszek, hogy mire figyeljek, milyen a jó, sokat dolgozik, ahhoz is nagyon ért, jól is keres vele, és soha nem mondott ilyet, hogy mi ez az új dolog megint, gyakorlatilag én is meg anya is mindig nyugodtan vehettünk akármit, sose volt belőle veszekedés.

Mindig kapok virágot nőnapra tőle, mikulás csomagot csinál, ha megkérem olyan kaparófát rittyent a macskáimnak, hogy még a boltinál is jobb és még hosszan sorolhatnám. Persze vannak hibái, de kiskorom óta hozzászoktam, pl. bocsánatot kérni nem szeret meg ilyesmi.

De így, annyiszor lelombozódok a vőlegényemmel kapcsolatban. Hogy miért nem tudja, hogy kell bekötni egy újfajta csillárt, hogy miért nem tudja mi alapján kell mosógépet választani, hogy miért sufni tunning megoldással javít meg valamit és hasonlók. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy atya isten, hívhatom apámat, hogy kösse be a mosogatógépet, vagy csinálhatom meg én. Hogy lehet ehhez hozzászokni? A legjobb barátnőmmel beszéltük, hogy az ő apukája is olyan ügyes volt, hogy mindent megtudott csinálni és olyan gyönyörű kerítést faragott, meg szekrényt csinált meg minden, hogy csak na és akkor mikor meglátja, hogy görbén áll a sütő és a pasija alátesz egy bazi nagy fadarabot, ami 5 centire kilóg, hogy megvan oldva, akkor legszívesebben sírna.

Miért? Manapság a férfiak nem értenek annyi mindenhez? El vannak kényelmesedve vagy mi?